Zárójel

43. rész

Piton éppen a szokásos bevásárló körútjáról tért vissza, amikor a bejáratnál, két házába járó diák fogadta. Teljesen egyértelmű volt, hogy rá várnak, de semmi kedve sem volt velük foglalkozni. Nem vágyott semmi másra, csak egy jó könyvre és egy pohár borra, a kanapéján. Mikor látta, hogy nem akarnak tágítani közeledtével sem; egy olyan pillantást küldött feléjük, ami jól kifejezte, hogy nagyon reméli, nyomós oka van ennek a fogadó bizottságnak. Amikor teljesen eléjük ért, föléjük tornyosult, hogy még fenyegetőbbnek hasson. Az egyik diákra nagyon is hatással volt ez, mert meg sem mert szólalni, míg a másik, zavarában gyorsan elhadarta mondanivalójukat.
-Professzor úr, a klubhelyiségben sokan arra készülnek, hogy Draco Malfoyhoz menve, rátörjék az ajtót.
-Tessék?-villant meg dühösen és értetlenül a szeme.
-Állítólag, beengedte az ellenséget.-szólt közbe, az eddig megnémult fiú.
-Miféle ellenséget?-mordult rájuk. Nem akarta elhinni, hogy minden egyes szót úgy kell kihúzni belőlük.
-Egy Griffendélest, Uram.-hajtotta le a fejét bátortalanul.
-Hermione Grangert, Uram.-egészítette ki a bátrabbik, mikor látta Házvezetőjük türelme végét.
-Her...-tátogta hangtalanul. Ezzel máris sarkon fordult, s a pince irányába indult. Legszívesebben rögtön Draco lakrészéhez ment volna, s feltépte volna az ajtót, de fontosabb volt a kis zöldfülűek 'lázadását' megállítani. A klubhelyiségbe berontott, mire az addig hangos beszélgetések és zajongások megszűntek. Síri csendbe borult a helyiség, s minden szempár rá szegeződött.
-Mi folyik itt?-nézett körbe élesen, miközben megakadt a szeme egy ötödikes fiún.
-Semmi, Uram.-felelte Godhold. Ez a fiú nagyon ravasz és eszes volt, de akárhogyan is próbálkozott nem tudta átvágni, ahogyan más sem. A sötétbarna hajú Mardekáros egy igazi manipulátor volt, amiért néha még egy-egy elismerő szájhúzást is megérdemelt, de ebben a helyzetben egyáltalán nem vált erényére ezen képessége.
-Akkor, Mr. Godhold, még egy esély... Mi folyik itt?-lépett közelebb.
-Beszélgettünk.-mondta halkabban.
-Miről, ha szabad kérdeznem?-kérdezte vicsorogva.
-Házi...
-Ha még egyszer -kezdte lassan, szótagolva- hazudni próbál nekem... -ismét közelebb lépett- ... ugye nem szeretné megtudni, hogy akkor mi lesz?-a veszélyes szemvillanás még jobban megerősítette, hogy teljesen komolyan gondolja, és bármire képes.
-Nem, Uram!-felelte kissé remegő hanggal, majd megpróbálta összeszedni magát.
-Mi folyik itt?-szótagolta.
-Draco Malfoy lehozott ide egy Griffendélest, és ezt nem tartjuk... helyesnek.-mondta ki félve.
-Majd én eldöntöm, hogy mi helyes itt, és mi nem!-mordult rá. -Nem tudom mit terveztek, de nagyon-nagyon gyorsan verjék ki a fejükből!-a mondat közben pillantását végighordozta a helyiségen, hangját felemelte, hogy a leghátsó szegletben ülő is halhassa; már ha volt olyan, aki nem gyűlt a jelenet köré.
-Megértették?!-vicsorogta.
-Igen, Uram!-felelte mindenki, ki hangosabban, ki halkabban.
-Helyes!-mondta, majd sarkon fordult, hogy egyenesen Draco lakrészét vegye célba. Minden egyes lépésnél egy kicsivel több haragot érzett. Nem is tudta, hogy miként kellene viselkednie. Megfordult a fejében, hogy nem azt találja ott, mint amire számít, s az elképzelésre még dühösebb lett. Hálás volt a kis Mardekárosoknak, amiért ilyen tüzet szítottak, hiszen így van lehetősége és joga, hogy a lány egész kis kirándulását megszüntesse. Fogalma sem volt róla, hogy keresztfiának mi dolga a saját lakrészében a Griffendélessel, de abban biztos lehet, hogy fognak erről beszélgetni. A hosszú és gyors lépteknek köszönhetően, nagyon hamar odaért a lakrészhez. Legszívesebben feltépte volna, vagy csak simán betörte volna, de azért ezt mégsem tehette. Maradt hát a humánus megfelelője a dolgoknak, és nem éppen finoman, de bekopogott. Inkább lehet dörömbölésnek mondani, mint kopogásnak.

-------------------------------------------------------

Hermione és Draco a dörömbölésre összenéztek, és mivel hang nem jött a túloldalról, fogalmuk sem volt, hogy vajon ki lehet az.
-Vársz valakit?-kérdezte meglepetten Hermione.
-Valakit vártam, de ő már itt ül.-felelt a fiú.
-Nagyon vicces vagy!-mosolyodott el, de a tömény szarkazmus elnyomta.
-A kérdésedre válaszolva: nem várok senkit.-mondta, majd lassan felállt, miközben Hermione, talárja ujjába csúsztatta a pálcáját. Igazából a Roxfort kapuin belül nem kellett félni, de a háború óta mind szembesültek vele, hogy bármikor, bármi megtörténhet. A szőke Mardekáros először résnyire nyitotta csak az ajtót, majd mikor meglátta a dühödt Pitont, jobbnak látta kitárni, majd félrelépni. Nem hitte volna sohasem, hogy keresztapja képes lenne féltékenységi jelentet rendezni, főleg mások előtt. Sejtései nem igazolódtak be, csak részben, s csak neki volt nyilvánvaló. Mikor Piton belépett a lakrészébe, s a lányra pillantott, az rögtön felállt ülő helyzetéből, majd egy 'Jó napot, Uram!' kíséretében köszöntötte. A férfi válasza erre csak egy biccentés volt, ami láthatóan nem esett túl jól a lánynak, de nem csinált belőle ügyet.
-Ha nem sértelek meg, mi járatban erre?-kérdezte tovább ütve a vasat Draco. A válasz csak egy dühös szemvillanás volt, egy a sok diákmegfélemlítő módszerek közül.
-Tudtad, hogy mekkora felfordulást okoztál? Okoztatok?!-mordult rájuk.
-Miféle felfordulást?-kérdezte őszinte megdöbbenéssel Malfoy.
-Ha nem én jövök, akkor helyettem a Háztársaid!-vicsorogta. -Nem hozhatsz csak úgy le ide...-nem tudta, hogy, hogyan is fejezze be a mondatot. Mikor elakadt, rájött, hogy nagyon-nagy ostobaság volt egyáltalán belekezdeni a mondatba.
-Egy GRIFFENDÉLEST? Vagy egy SÁRVÉRŰT? Mondja Professzor -köpte a szavakat-, melyik lenne ildomosabb kifejezés?-kérdezte mély megbántottsággal.
-Griffendéles.-válaszolt, miközben állta a lány pillantását.
-Értem már. Most már mindent értek.-jelentette ki, miközben degradálóan, felfelé húzott szájszéllel fújt egyet. -Ne haragudj Draco, de nekem mennem kell.-mondta bocsánatkérő pillantással, majd megölelte a fiút. Nem azért, hogy Perselust bosszantsa, hanem mert nagyon szerette a fiút.