Zárójel

59. rész

Hermione az ágyán sírt, mikor meghallott egy kopogó hangot. Felcsillant a remény a szemében, hogy a Professzortól jött egy üzenet a kis Kuvik közreműködésével. Mielőtt felállt volna, hogy kinyissa az ablakot a kis szárnyas előtt, el is hessegette magától a gondolatot, mert nem akart csalódott lenni, ha mégsem így lenne.

Miután odanézett a várakozó állatra, tudatosult benne, hogy a remény nem volt csalfa, és tényleg tőle jött üzenete. Mikor elolvasta még jobban kezdett sírni. Fájt minden, ami történt, és az is, hogy ilyen levelet kell olvasnia, ahelyett, hogy most ott lenne. Már indulni készült a sötét és nyirkos pincébe, mikor lelassította mozdulatait és leült az ágya szélére.

Normális ez az egész, ami történik velük, és amiért tesznek, hogy történjen? Persze, hogy nem! Az egész nem az. Az sem, hogy beleszeretett a férfiba, és az sem, ameddig eljutottak. Nem, most biztosan nem megy le. Írjon neki üzenetet? Írja meg, hogy holnap találkozzanak? Vagy pont most lenne a legmegfelelőbb, hogy valóban a lehető legkevesebb fájdalmat okozzák egymásnak? Igaza van Perselusnak. Bármennyire is fájt neki, de igaza volt.

Sosem tudnának hosszabb ideig jól kijönni. A mérhetetlen szerelme pedig felemészt mindent. Mert a férfi nem érzi ugyanezt. Vagyis nem ilyen intenzíven. Ez jó nekik? Nem.

Úgy döntött, hogy visszaküldi a levelet, úgy, ahogyan megkapta. Véget kell vetniük ennek az egésznek. A lehető legfájdalmasabb dolog, de csak így tudják lezárni, ha haraggal válnak el. Túlságosan szereti ahhoz, hogy úgy tudja elengedni a Professzort, hogy jóban vannak. Márpedig Perselus nem fogja sokáig bírni, már csak idő kérdése és elhagyná. Ezt pedig a legkevésbé sem akarta. Abba belehalna. Akkor inkább saját magával számol el, és elhagyja ő.

Másnap reggel, mikor lement a Nagyterembe, a barátai furcsán méregették. Persze észrevette, de nem akart róla tudomást venni. Túl sokat várt el, mikor azért fohászkodott, hogy, ha ő nem kérdez rá a méregetésre, a barátai nem fognak rákérdezni a méregetés okára.

-Hermione! Szörnyen nézel ki.-súgta oda Harry. A lány szeme megvillant. Nem úgy, ahogyan szokott. Sokkal agresszívebben és szinte kiáltotta a szemeivel: "Ha nem hagysz békén, Merlinre, megátkozlak!" Ezután felállt, majd kifelé vette az irányt. Az ajtón kilépve, balra fordult, miközben jobbról közeledett egy sötét alak, határozott léptekkel.

-Granger!-hallotta a mögötte lévő férfi mély és parancsoló hangját.

-Professzor.-fordult meg, miközben felemelte az állát és a másik szemébe nézett.

-Mi ez az újabb játék?!-sziszegte a Griffendéles fülébe, miközben a felkarjára markolt.

-Perselus!-hallották meg mindketten az éles, csodálkozó és egyben dühös hangot. Ez a hang az Igazgatónőé volt. Mindketten döbbenten odafordultak, de nem kellett túl messzire nézniük, mert pár lépéssel mellettük termett az idős boszorkány.

-Mi folyik itt?!-kérdezte mérgesen, miközben feltűnően a lány karjára nézett, amit pár másodperce még egy erős kéz font satuba.

-Beszélgetünk.-adott rövid, egyáltalán nem túlszaporított választ a férfi. Nem volt beszédes kedvében, azt pedig egyáltalán nem preferálta, ha közbe szakítják. Nem látja a vénasszony, hogy épp beszélgettek??!-forrt a dühtől magában.

-Így?!-a hangja most sem volt kevésbé felháborodott. -Mindketten az irodámba! Most, azonnal!-szórt szeme is villámokat.

Tudta. Persze, hogy tudta! Ő Minerva McGalagony, a Roxforti Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolának az Igazgatónője. Nincs olyan, amiről ne tudna. Ha mégis lenne olyan, azonnal lemondana, hiszen akkor nem megfelelően igazgatja az iskolát. Persze... így még inkább oka lenne otthagyni az igazgatói állást, hiszen melyik tanár vagy igazgató enged meg ilyet? Azt hogy... igen. Ki kell mondania, most először. Ilyet, hogy az egyik tanárja és az egyik diákja kapcsolatot ápoljon egymással. Szégyellte magát, hogy engedte idáig fajulni a dolgokat.

Ami a hallgatásáról és a csendes megfigyelő szerepéről meggyőzte, az az volt, hogy ismerte mindkettejüket, mint embert. Tudta nagyon jól, hogy egyikük kötelességeire sem fog rámenni ez a kapcsolat: Perselus ugyanúgy 100%-ot nyújt az óráin, ahogyan Hermione is. Perselus nem fog kivételezni a lánnyal, ahogyan a lány sem tudná elviselni a kivételezést. Már csak az volt a kérdés, hogy, hogyan is fog alakulni ez az egész. Amint meglátta őket a folyosón(! ), rögtön dühös és zavarodott lett. Mi történhetett, hogy a férfi így elveszítse a fejét, hogy a nyilvánosság előtt (mert rendben van, hogy nem volt hármójukon kívül senki ott, de ahogyan ő is, más is megjelenhetett volna), nekiessen a lánynak. Hiszen szorongatta!

Azt tartotta a legjobbnak, ha mindent letisztáznak. Elmondja nekik, hogy végig asszisztált ehhez a kapcsolathoz, és, hogy nagyon sürgősen kezdjenek magukkal valamit, mert ha kiderül ez az egész, akkor mindhárman mehetnek amerre szeretnének, hiszen minimum akkora botrány lesz belőle, mint a háborúból.

Miután felértek az irodába, McGalagony beült az asztala mögé, vele szemben pedig két barátja (mindkettejüket annak tekintette).

-Most, hogy viszonylag mind megnyugodtunk, szeretném hallani, hogy mi volt ez.-mondta lágyan, de ellentmondást nem tűrően. Nem akarta még elárulni nekik, hogy mindenről tud, előbb kíváncsi volt, vajon mit fognak mondani.

-Beszélgettünk.-csikorgatta fogait a Professzor.

-Rendben, ezt már hallottam.-forgatta meg a szemeit az idős boszorkány. Megfordult egy pillanatra a fejében, hogy odafordul a lányhoz és tőle kér választ, de nem akarta ennyire kellemetlen helyzetbe hozni. Inkább kollégáját szerette volna szorongatni.

-Miről beszélgettetek, méghozzá így? Miért szorítottad meg a karját? Mindig így beszélgetsz a diákjaiddal, ha nem látom?-húzta fel kérdőn a szemöldökét. Valójában, tényleg csak szorongatni akarta a férfit. Nem várt értelmes, vagy őszinte, használható választ. A legfőbb oka pedig, hogy felhívta őket, hogy közölje velük, mit tud, és, hogy fogják magukat vissza. Mégis kíváncsi volt az előbbi jelenetre, de elhatározta, hogy arról majd Hermionét kérdi.

-Felhívtam Granger figyelmét, hogy nem olyan különleges, és közel sem olyan okos, hogy ne kelljen megcsinálnia a házi feladatát.-mondta, miközben már tényleg forrongott. Tudta nagyon jól, hogy mit csinál vele a vénasszony. Minerva pedig pontosan tudta, hogy Ő tudja, mit csinál. Ez volt az, ami dühítette. Kiélvezi a helyzetét.

-Tudok a viszonyotokról és a kettőtök közti kapcsolatról.-jelentette ki, miután látta, hogy Perselus már nem bírja túl sokáig türelemmel. A kijelentését enyhe döbbenet követte, de csak a lány részéről. A férfi szeme meg sem rebbent. Ő is tudta, hogy barátja tudja, de, ha nem is tudja, sejti. Nem lepődött meg ezen, inkább csak azon, hogy eddig még nem dörgölte az orra alá, pedig minden joga meg lenne hozzá.

-Azt szeretném kérni, hogy az iménti jelenethez hasonló többé ne forduljon elő! Egyébként sem, nem még nyilvános helyen, ahol bárki megláthatja! Tudjátok, hogy milyen a pletyka, arról nem is beszélve, ha a gyanú már feltámad, pikk-pakk rájönnek mindenre. Gondolom egyikőtöket sem kell felvilágosítanom, hogy mi történne, ha bármi is kiderülne.-nézett el szemüvege fölött mindkettőjükre.

Perselus bólintott. Igen, pontosan tudta, hogy mi történne mindhármukkal, és kétsége sem volt afelől, hogy a két nő is tudja. Mégis, mind vállalták. A semmiért. Mert, hogy egyenlőre, minden el van baszódva. Minden! Jól esett neki, hogy Minerva tényleg a barátja és hagyta a dolgokat szép csendben a maguk útján folyni. Az pedig még jobban, hogy az ő boldogságát előbbre tartotta, mint az állását, mert meg volt róla győződve, hogy csak miatta csinálta. Azért, hogy végre ő is jól érezze magát, és legalább kicsi ideig úgy érezze, hogy van miért élni. Hány éjszakát át whiskey-ztek... Tudta, hogy ezen az éjszakán is látogatást fog tenni barátjánál. Így, hogy 100%-ra tudja, hogy a nő mindent tud, nincs mit titkolnia. Talán... könnyebb lesz, mint eddig is. Egy elég szoros barátság az övék, még akkor is, ha nem mutatják ki, vagyis ő. Az erős barátság néha már-már anya-fia kapcsolat. Most pedig ezen az estén, pontosan anyai tanácsokra volt szüksége, még akkor is, ha Minervának nem volt saját gyermeke. De őt mindig eltudta látni jó tanácsokkal, megtudta hallgatni és tudta terelgetni az útját.

---------------------------
Instagram: cicakak97