Zárójel

26. rész

Perselus először fel sem fogta, nem akarta felfogni, amit Minerva mondott. Gúnyosan megköszörülte a torkát, majd semmitmondó tekintettel és arckifejezéssel megszólalt.
-Bármennyire is nagylelkű ez az ajánlat, ugyanis, mind tudjuk, hogy csak egy lehetőség, amit én visszautasíthatok.-az utolsó szónál nyomósan az igazgatónőre nézett. -Ezzel a jogommal élve, sajnos, el kell, hogy utasítsam.-hangja hűvös volt, s Hermione még sohasem érezte így magát. Már így is kínos volt a szituáció, de ezután, végképp pattanásig feszült a hangulat.
-Heti három alkalom, Perselus. A Szükség szobájában találkozunk, szeretném, ha a legelső próbánál mindenki jelen lenne, de ha utána nem kíván Mr. Potterrel és Mr. Weasleyvel közös próbákon részt venni, beszéljék meg maguknak mikor jó.-mondta, az előbbinél is határozottabban. Perselus a száját húzta, szinte fortyogott a dühtől. —Az ördög vinné el!-szitkozódott magában. Hát nem érti?! Nem maradhat a lánnyal, mert akkor... —Nos, mi is lesz akkor?-szólalt meg a fejében gúnyosan egy hang. —Semmi!-ordított rá a hangra gondolatban. —Semmi.-ismételte nyugodtabban. Nehéz lesz türtőztetnie magát, de képes lesz rá. Ha jobban belegondolt... még kapóra is jönnek az alkalmak. Megmutathatja a lánynak, hogy mekkora szemétláda is. Ó, igen. Tudott hatalmas seggfej lenni.-somolygott magában.
-Szerdán lesz ez a próba, két nap múlva.-köpte a szavakat. -Ne késsenek, mert ha hamarabb érkezek, mint maguk, soha nem fognak ott látni többet.-sziszegte. Diadalittasan felvetette az állát, majd tekintélyt parancsoló léptekkel, suhogó talárral, szó nélkül távozott. Nem volt több hozzáfűznivalója. Hermione ránézett McGalagonyra, aki a távolodó férfit nézte meredten.
-Ne aggódjon kedvesem, majd megnyugszik.-mosolygott vigasztalóan. -Azt hiszem nem lesz vele könnyű dolga a próbákon, ne vegyen mindent a szívére.-biztatóan megszorította a karját. -Ez a harag, és az a harag, amit majd a tánckor el kell viselnie tőle, nem ön felé irányul, hanem felém.-sóhajtott. —Makacs öszvér, de majd megnyugszik.-mondta magában elégedetten.
-Nagyon remélem, hogy megfog, mert nem tudok a helyzettel mit kezdeni.-mondta halkan. El volt keseredve, amiért a férfi ennyire nyíltan a tudtára adta: a közelébe sem kíván menni. Azért pedig szégyellte magát, hogy ráerőszakolták, annak ellenére, hogy nem tehetett róla. —Ez így semmiképpen sem lesz jó!-húzta el a száját a gondolatra.
-Szóljon kérem, Mr. Potternek és Mr. Weasleynek, hogy szerdán a vacsora után várom őket és partnerüket a Szükség szobájában.
-McGalagony professzor...-szólt csöndesen, miután a nő elindult.
-Igen?-nézett vissza, majd tett egy lépést.
-Muszáj Piton professzorral gyakorolnom?-kérdezte, arca pedig lángba borult.
-Ha elviselhetetlenül fog önnel viselkedni, akkor szóljon nekem.-mondta nyugtatóan, majd hozzátette. -Tudja, vannak tanárok, akikre ugyanúgy ráfér, hogy a pórázt kicsit rövidebbre fogják.-somolygott. -De ez maradjon köztünk.-ezzel a mosollyal távozott. —Nem vagyok Perselus ellen, sőt! Neki akarok segíteni, hogy egy kicsit kimozduljon. A szükségesnél többet sohasem töltött emberek között. Igen-igen, kém volt, és elhiszem, hogy elege van belőlük, elege van a társaságból, de azért nem bújhat be a pince legsötétebb sarkába, az istenért! Hermione okos lány, fogja tudni kezelni a helyzetet. Egyébként is... lejárt hozzá dolgozatokat javítani, ami lehet még a mai napig is tart, így aztán semmi okuk a vonakodásra.-gondolta magában diadalittasan. Hermione levetett fejjel haladt a Griffendél-torony felé.
-Sziasztok!-mondta egy fáradt sóhaj kíséretében, majd leült.
-Szia, Hermione!-köszöntek, külön-külön.
-Mi a baj?-kérdezte Harry. Már akkor is látta a lányon, hogy valami nincs rendben, amikor belépett, de most búsan csillogott a szeme, és mintha egy kicsi dühöt is felfedezett volna benne.
-McGalagony azt üzeni, hogy legyünk szerdán vacsora után a Szükség szobájánál a párunkkal, ott fogunk gyakorolni.-felelte kicsit idegesen, de nem válaszolt Harry kérdésére, vagyis nyíltan nem. A fiúnak egyből leesett, hogy a próba miatt ilyen. Talán azért, mert nincs itt Viktor, így nincs még párja.
-De hát nincs is itt Viktor!-kiabálta Ron, míg lejött a hálóból vezető lépcsőn. Hermione dühösen pillantott rá.
-Tudom, és ez a baj!-csattant ki.
-De akkor, te nem is tudsz gyak...-mondta zavartan Ginny, míg keresztbe tette a lábát. Hermione felpattant előbbi kényelmes helyéről.
-De, mert képzeljétek... ezt hallgassátok! Pitonnal fogok gyakorolni!-bökte ki, míg fülig vörösödött. Ron és Ginny azt hitték dühében, de Harry tudta, hogy van valami más is a háttérben. Emellett, Hermione valóban dühös volt. Még most fogta fel igazán, hogy mi történt és valósággal forrt a vérre. Hogy gondolta az Igazgatónő, hogy ilyen helyzetbe hozza?! Át kell ezt gondolnia... azt, hogy mit tegyen, azt, hogy viselkedjen. Mindent. Ami történt, azt is. A csodálkozó pillantások, átmentek együtt érzőbe.
-Nem lesz könnyű, de te vagy Hermione Granger!-mondta Harry készségesen.
-Igen! Hermione, könnyen megbirkózol még a denevérrel is.-egészítette ki, Ron. —Ne merészeld így hívni!-ripakodott rá gondolatban, majd zavartan lesütötte, dühösen megvillanó tekintetét.
-Nem lesz baj, ha pedig igen, akkor szólsz nekünk, és McGalagonynak!-mosolygott Ginny.
-Köszönöm.-suttogta. -Csak az a baj, hogy nem tudok mit kezdeni a kellemetlen szituációkkal, mert kétségkívül ez az lesz.-húzta el a száját. -Még egyszer köszönöm!-mondta, most már mosollyal, majd felment a szobájába. Nem tudta mi legyen. Mit fog csinálni? Mit fog Ő csinálni? A mostani hangulatát eltekintve... semmi jóra nem számíthat. A férfinak ugyanolyan kellemetlen lesz, mint neki. —Basszus! Basszus! Basszus!-szitkozódott, majd a párnájába temette arcát. Egy perc után, felemelte a fejét, - muszáj volt levegőt vennie -, aztán rájött, hogy ez akár még jó is lehet! Közelebb kerülhet hozzá, ha lelkileg nem is, de testileg mindenképpen. Hozzá simulhat. Nem ilyenre még gondolnia sem szabad! De hát, az istenért! Csókolóztak, kétszer! De félig az ő jóvoltából... de Perselus nem lökte el, vagyis csak utána. Engedte neki, hagyta. Hagyta, hogy megtörténjen. Nem fogja hagyni magát elriasztani! Nem fogja hagyni, hogy Perselus a seggfejség mögé bújjon! Nem, nem és nem! Ennyi. Állni fogja a sarat, nem menekül el. Nem tudott másra gondolni, csak az elcsattant csókokra. Arra, ahogyan a falnak szorítja, és valami, valami megmagyarázhatatlan dolog történik a gyomrában és az ölében. Semmi kétsége afelől, hogy szenvedélyesnek találta, s a fantáziája boldogan dalolva rohant bele a piszkosabbnál-piszkosabb elméletekbe. A gondolatok egyre csak kergették egymást a fejében, mire feleszmélt, hogy felfelé kerekedik a szája széle arra az emlékképre, amikor a szüleinél voltak, kint üldögéltek és beszélgettek. Már ott is rájött, hogy szeretne sokat beszélgetni vele, de eddig nem igazán úgy jöttek össze a dolgok, ahogyan tervezte. Szerette volna, ha együtt főznek bájitalt, ha a különféle összetevők hatásairól vitatkoznak - vagy bármi máson, mert a férfival lehetett értelmes dolgokról beszélgetni és vitatkozni is -, ha csak csendben olvasgatnak Perselussal, miközben az ölében ül. Egyszóval szeretett volna vele lenni. Hosszú út lesz, de megéri; érezte.