Zárójel

11. rész

Egy pár perccel később valóban már a földszinten voltak. Hermione az édesanyjának segített a konyhában és addig a két férfi beszélgetett.
-Milyen a Roxfortban tanítani?
-Azt hiszem ugyanolyan, mint bárhol máshol. Azt eltekintve, hogy én kémia helyett, bájitaltant tanítok.-mondta a férfi komolyan.
-Érdekes lehet! Egyszer szívesen beülnék egy órára!-mondta lelkesen.
-Hidd el, sok diák most nevetne ezen, sok pedig készségesen kiabálná, hogy ne!-mosolyodott el.
-Hermione melyikbe tartozik?-kérdezte kedvesen.
-Azt hiszem, abba, akik már rohannának hozzád, hogy melléjük ülj. Elég kevesen vannak. Talán ő az egyetlen.-kortyolt bele a poharába.
-Ezt örömmel hallom!-mosolygott.
-Milyen a fogorvosi állás?-kérdezte udvariasan. Igazából nem érdekelte, de mivel még sosem beszélgetett a muglikkal a munkájukról, ezért egy kicsit lekötötte, míg a lányok nem hozták az ételt. Egy pár perc múlva, már meg is érkezett a vacsora.
-Mio! Képzeld, eljönnek az unokatestvéredék!-mondta az anyukája mosolyogva, amikor már mindenki az asztalnál ült.
-Te jó ég, milyen régen találkoztam velük! Ez nagyszerű!-derült fel az arca. -De várj anya... Hol fognak aludni?
-Oh, igazad van! A nappaliban lévő kanapé nem éppen alkalmas alvásra, ha csak nem akar valaki hasogató fájdalommal ébredni...
-Az a baj, hogy ők mindig a vendégszobában alszanak... és mi lenne, ha ez most is így lenne? Én lemegyek a kanapéra, Perselus aludhat az én szobámban, Hannah és Joe pedig nyugodtan aludhatnak a vendégszobában.-dobta föl az ötletet Hermione.
-Biztos jó lesz?-kérdezték.
-Igen, nyugalom! Csak két nap, azt kibírom!-mosolygott. A vacsora nagyon kellemes hangulatban telt, Hermione szülei könnyen megtalálták a közös hangot a bájitalmesterrel. Piton még nevetett is. A vacsora közepénél csöngettek.
-Hannahék!-kiáltott fel a lány. -Ha megbocsátotok.-pattant fel, majd az ajtóhoz sietett.
-Szia Mio!-hallották a bent ülők a hangot. -Édes Istenem, milyen nagy nő lettél!
-Hát Hannah! Muszáj volt megnőnöm... Gyere beljebb!
-Itthon vannak Keresztapáék?-kérdezte Hannah.
-Igen! És van még valaki...
-Mio!-kiáltott fel olyan sejtelmes hanggal, és úgy nézett a lányra, mint aki tudja, hogy a lánynak barátja van.
-Ne, ne értsd félre!-kapdosott a kezével. Hannaht nem igazán győzte meg. Mihelyt beléptek az ebédlőbe mindenki nagy örömmel fogadta. Piton udvariasan köszönt, majd Hermione mellélépett. Hannah ránézett a lányra, majd rá somolygott.
-Hannah, Ő itt Perselus, az egyik Roxforti tanárom.-nyomta meg az utolsó szót.
-Jó estét! Perselus Piton.-nyújtott kezet, immár harmadjára ezen a napon.
-Jó estét! Tegeződhetünk?-kérdezte udvariasan.
-Igen! Természetesen.-mosolygott rá a nőre. Hermione gyorsan megterített Hannahnak, majd együtt folytatták az evést. A vacsora további része is ugyanolyan felszabadultan telt. Miután végeztek, elvonultak zuhanyozni, Hermione megágyazott magának, a kanapén. Lépéseket hallott, miután lefeküdt. Azt hitte Hannah lesz az, de nem.
-Kényelmetlen?-kérdezte a férfi gyengéden, miután leért.
-Igen az, de két éjszakát kibírok.
-Ne cseréljünk?
-Elfelejtetted? Te vagy a vendég!-mosolyodott el, kissé szégyellősen.
-Gyere!-nyújtotta a kezét a lányéhoz. Hermione készségesen felment vele. -Az jutott még az eszembe, hogy esetleg aludhatunk ketten is itt. Elég nagy és elegáns ágyad van ahhoz, hogy két ember kényelmesen elférjen rajta.
-Jó ötlet. Köszönöm!-mosolygott rá, míg kiigazított egy tincset az arcából. Már lefeküdtek, amikor megszólalt Piton.
-Nem szeretnék reggel bűntudattal ébredni, hogy milyen bunkó voltam..-morgott. -De ha nem mész arrébb, kénytelen leszek.
-Kizavarnál?-nézett a fekete szempárba.
-Szemrebbenés nélkül, Miss Granger!-tette hozzá ridegen, hogy egyensúlyozza a helyzetet. —Milyen elborult ötlet, hogy aludjunk egy ágyban! Ki csinál ilyet?!-mérgelődött magában. —A reggeli kellemetlenségekről nem is beszélve! Te idióta!-szidta magát. Másnap reggel arra ébredt, hogy a lány feje az oldalához van fúródva. Ha őszinte akart magához lenni, akkor még élvezte is, és tetszett neki. De észhez kellett térnie, így a karjáról lehámozta a lány kézfejét és elhúzódott tőle. Hermione megérezhette, mivel felkelt.
-Ne haragudj! Horkoltam?-kérdezte álmosan.
-Nem, csak szinte rajtam aludtál...-morgott.
-Zavart?-kérdezte kíváncsian.
-Zavar, ha tárgyként kezelnek, és összekevernek egy ággyal...-mondta morcosan.
-Ez nem így történt.. egyszerűen csak..-nevetett. -Remélem ebből nem lesz örök harag.
-Majd még meggondolom.-húzta mosolyra a száját. Ahogyan felállt az ágyról, a szekrényhez ment, ahol a ruhái voltak. Hermione látta, a szürke, lezser, hosszúnadrágon keresztül, hogy a férfinak erekciója van. Nem tudta, hogy vajon  ő okozta, vagy csak azért, mert reggel van. A piszkos fantáziája egyből beindult, így, hogy ne nagyon szégyellje el magát, hanyatdőlt az ágyban.
-Hová sietsz?-kérdezte a lány.
-Sietek?-húzta össze a szemöldökét.
-Nagyon korán van még...
-Korán? Tudod hány óra van?-kérdezett vissza mély hangon.
-Nem. Hány?
-11:32.-mondta a férfi unottan.
-Óh... Nem megyünk le az egyik kis kávézóba?-kérdezte a lány mosolyogva.
-Miss Granger. Így is átléptem egy határt, ne nehezítse tovább!-csúsztak ki a szavak a száján. Most konkrétan bevallotta a lánynak, hogy kedveli. Ez egyszerűen szörnyű! -Elmegyek, letusolok és felöltözök.-mondta ridegen, majd már ott sem volt. Mire visszaért, a lány még mindig az ágyban feküdt.
-Nem kel?-nézett rá furcsán.
-Nem. Ha nem megyünk sehova, akkor nem.
-Ki mondta, hogy nem megyünk?-vonta fel a szemöldökét.
-Ez azt jelenti, hogy megyünk?-ült fel az ágyon, majd a csillogó fekete szempárba nézett. Elveszett bennük. Ekkor jött rá, hogy beleszeretett Perselus Pitonba. Legszívesebben megcsókolta volna, de nem tehette. Perselus nem örült volna egyáltalán neki. Ez volt az, ami elszomorította. Igaza volt a férfinak. Piton egy tanár, és amíg ő le nem teszi a RAVASZ-t, addig a diákja.
-Merre megyünk?-kérdezte a lány, miközben előszedett egy-két ruhadarabot.
-Ön jártas erre.-mondta, míg leült.
-Sétálni lenne jobban kedved, vagy beülni abba a kávézóba?-mosolygott.
-Amondó vagyok, hogy sétáljunk.
-Rendben! Öt perc és készen vagyok! Gyorsan fel is öltözött és elkészült a fürdőszobában.
-Kész vagyok!-jött ki vidáman. A barna haját megfésülte és vett fel egy farmert, felülre pedig egy trikót, arra pedig egy kardigánt. A trikó jól kiadta a felsőteste formáját, így a dekoltázsa is jól látszott.
-Akkor indulhatunk!-mondta unottan a férfi. Hermione szólt a szüleinek és Hannahnak, hogy elmennek, majd el is indultak. Hermione nagyon jól tudta, hogy merre mi van, így a falu szélén lévő műúton haladtak az erdő felé. Az odafelé úton mindketten hallgattak, amíg egy elágazódáshoz értek, ami föld út volt.
-Menjünk le itt.-javasolta Hermione.
-Most túrázunk?-húzta föl a szemöldökét.
-Miért, nem?-mosolygott a lány, s azzal elindult. Csak egy morgást hallott a hátától, majd a férfi felzárkózott hozzá.
-Ha ezt mondod hamarabb, akkor kényelmesebb viseletet öltök magamra.-húzta a száját.
-De akkor most, nem tudnál min zsörtölődni, és csend lenne. A végén még elaludnék.-mondta határozottan a lány. Nos, Pitonnak, a lány meggyőző képessége ellen, semmi kifogása nem volt. A lány gúnyos megjegyzése is, szinte már vicces volt és nem sértő. Persze azért észre vett benne egy egyfajta csipkelődést, de ezt még pont a 'tetszik' kategóriába sorolta.
-Nagyon vicces, Hermione!-mondta ki zavartalanul. A lánynak tágra nyíltak a szemei. Hermione?! Most először mondta ki a nevét. Furcsa volt tőle hallani, de ez a jólesően furcsa. Addig sétáltak felfelé, főleg dombon, míg ki nem értek egy ilyen tisztásra, a dombtetőn.
-Hol vagyunk?-nézett körbe a férfi.
-A Vilmany-domb tetején.-pásztázta ő is körül a szemével.
-Üljünk le!-mondta lelkesen a lány. Egy hatalmas tölgyfa tövébe leült előbb Perselus, majd Hermione. A lány direkt közelebb ült a férfihoz, mint amúgy ült volna. Meglepetésére, nem húzódott arrébb. Arra gondolt, hogy Piton biztosan elmerült a tájban és azért nem. Gyönyörű helyen voltak, körül ölelték őket a hegyek. Hermione, egy pár perc múlva a fejét Piton vállára hajtotta. Nem kapott rá semmifélre reakciót, csak egy mély sóhajt. Emellett egy olyan biológiai folyamatot, amit nem láthatott. Hiába, hogy a lány nem tudott róla, de Pitonnak nagyon tetszett a helyzet. Ha nem lenne tanár... –Nem erre gondolnod sem szabad!-tette helyre egyből egy hang a fejében. –Ugyanis, Tanár vagy! És az is leszel! Sokáig!-folytatta a meggyőző érveket. A lány is sóhajtott egyet, majd még egy pár percig, szorosan egymás mellett, Hermione feje Piton vállán pihenve, ültek. Annyira meghitt volt, és annyira romantikus! Tudta nagyon jól, hogy nem lehet. Mindketten tudták, hogy nem lehet.
-Sokszor jársz ide?-kérdezte a tájba merengve Piton, miközben egy kicsit arrébbment.
-Ahányszor lehet.-felelte a lány egy kissé letörten.
-Egyedül?
-Ha arra vagy kíváncsi, akkor te vagy az első, akit idehoztam. Még a szüleimet sem. De gondoltam... te értékelni fogod valamennyire.-mosolyodott el.
-Igen, itt nagyon nagy csönd van, és nyugalom. Ez hiányzik a Roxfortból...
-Ezzel nem értek egyet!-dőlt előre egy kicsit, hogy a férfi szemébe nézhessen.
-Ki gondolta volna, hogy Miss Mindentjobbantudok Granger, nem ért egyet?!-mondta annyi cinizmussal, amennyivel csak lehet.
-Nos, ha ennyire zavar, akkor otthon találkozunk.-ezzel a mondattal elkezdett felállni. Piton megfogta a karját, hogy visszahúzza, de ő is tudta, hogy ennek mi lesz a vége. A lány egyenesen az ölében landolt.
-Elég lett volna egy, 'Ne menj', vagy egy 'Nem zavar', akár egy 'Maradj'!-mondta, míg felnézett a férfi öléből és karjaiból, rá.
-Az túl egyszerű lett volna. Nem gondolod?-kérdezte, s azzal lenézett a lányra.
-Akár az is meglehet, hogy nem is maradtam volna. De így, egészen biztosan maradok!-mondta egy kicsit pironkodva, kitörő lelkesedéssel.
-Sajnos, nem fizetett parkoló díjat az ölemben, így muszáj vagyok elküldeni.-biggyesztette le az ajkát.
-Mi féle fizettségről lenne szó, Professzor Úr?-kacérkodott.
-Hmm. Nem is tudom, Miss Granger.-felelte, s nem akart arra gondolni, hogy milyen ostoba. Az általa megkedvelt lány, ott fekszik az ölében és ő pedig nyíltan flörtöl vele, és a lány is ugyanúgy élvezi. Ez agyrém. Nem lehet ennyire felelőtlen! Amíg ennek a gondolatmenetnek a végére ért, már érezte a mellkasán a lány puha érintését, ahogyan engedélyért könyörög, hogy megcsókolhassa. Észhez kell térnie! Ez nem egy buta mugli mese... Ő egy tanár és amúgy is... a büszkesége, a becsülete pillanatokon belül sutba kerülne. Már látná maga előtt a Próféta címlapját: 'Perselus Piton - a rettegett Roxforti Professzor -, a trió nő tagjával, Hermione Grangerrel!'. Nem, ezt nem engedhetni. Élesen megköszörülte a torkát, majd a lehető legszigorúbb arcával nézett a lányra. A szemét is összeszűkítette, majd ráadásként kiszűrte a szavakat a fogai között.
-Vegye le rólam a kezét, Granger!-Hermione nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Egyik pillanatban még minden tökéletes Perselus Pitonnal, a másikban újból bájitaltanon érzi magát a vén denevérrel. Elvette a kezét a mellkasáról, majd kimászott az öléből. Felállt, majd dacosan, a könnyeivel küszködve megkérdezte, hogy indulhatnak-e. Erre válaszként csak egy bólintást kapott. A visszafelé úton nem szóltak egymáshoz, és már 5 óra volt, mikor hazaértek.
-Sziasztok! Megjöttünk!-lépett be az ajtón Hermione, mintha misem történt volna, és mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nem volt így. Nagyon fájt neki, hogy a férfi ennyire közel engedte magához, majd ismét ellökte. Nem értette mi a célja ezzel, de ha azt akarja, hogy fájjon neki, akkor nagyon is jó úton jár.