Zárójel

32. rész

Amikor Hermione elhagyta a dolgozószobáját, az elvarázsolt ablakhoz lépett. Kinézett rajta, s közben azon töprengett, hogy miért is hagyta magát Grangernek. Mit akart Granger? A mai estét nem fogja megköszönni a lány, ugyanis büntetőmunkára jön. Így is nagyon szabadjára engedte a Griffendéles kis fenevadat, majd most szorosabbra húzza a pórázt és megmutatja, hogy nem olyan, mint amilyennek elképzeli. Eleget fog tenni a hírnevének. Holnaptól Granger is elhíresztelheti, hogy milyen is Pitonnál büntetőmunkán lenni. Kényszerítette magát, hogy a gondolataiból kiszakadjon, majd visszaült az asztalához, és folytatta a másodévesek dolgozatjavítását.
— Még hogy, az alsóévesek dolgozatainak kijavítását adtam Grangernek büntetésként... Nevetséges!-közben dühösen félretette az előtte lévőt, hogy egy másikat kezdjen megjegyzésekkel tűzdelni. —Igazából... nem büntetésként adtam ezt, de a büntetésébe beleszámítottuk. Úgyhogy, most nem lesz ekkora szerencséje.-hangja kárörvendően szólt a fejében. Vacsora utánra várta a lányt, így, amikor felkelt a tanárok asztalától, kíváncsian elsietett a pince felé, ugyanis a lány nem volt a Nagyteremben vacsorázni. Sok ötlet jutott az eszébe, hogy mi lehet az oka, Granger távollétének, de gyorsan el is vetette őket, hiszen teljesen felesleges lenne találgatnia. Amikor leért a hűvös pincébe, meglepve tapasztalta, hogy barna hajú Griffendélesének nyoma sincs. Arra számított, hogy már itt lesz, de nem. Kezdett ideges lenni, hogy nem-e esett baja a lánynak, mikor megfedte magát a gondolataiért.
—Miért is aggódok én egy Griffendéles lányért? Rendben, hogy felelősséggel tartozunk értük, mivel a diákjaink, de éppen, a házvezető tanáré a felelősség, és az igazgatóé. Mivel ez esetben ez a két ember, egy,- és ugyan az, így Mivervaé a felelősség érdeme. De mégis én aggódok.-a gondolatok szüntelenül ostromolták az agyát. Amikor egy óra múlva sem jelent meg; feltépve maga előtt az ajtót, végigsietett a kastély folyosóin, és csak reménykedett benne, hogy még az irodájában találja Minervát. Amikor a kőszörnyek elé került, nyelt egyet, és azon tanakodott, mit is mondjon kollégájának, és pontosan hogyan. Össze kellett szednie magát, hogy csak az érdektelen, közöny maradjon, és ne látszódjon, hogy aggódik. Amikor kinyílt előtte a bajárat, felfelé a csigalépcsőn, még rendezte a gondolatatit, s azért fohászkodott, hogy ne húzza fel a nő, mert akkor megtörik az álarc.
-Jó estét, Perselus.-köszöntötte, majd elővarázsolt két csésze teát. -Kér teát?-hangja kedves volt, s közben hellyel kínálta.
-Nem.-úgy nézett a nőre, mintha ő kereste volna, és ő zargatná. De hát nincs mit tenni, az aggodalmából mégsem érződhet semmi. -Igazából nem is maradnék sokáig, csak azt szeretném megtudni, hogy hol találom Miss Grangert, ugyanis másfél órája büntetőmunkán kellene lennie, de már...-itt elakadt a szava, majdnem elszólta magát, hogy vacsoránál sem látta, amiből rögtön kiderülne, hogy feltűnik neki a lány hiánya-...már fölösleges jönnie, csak az érdekelne, milyen nyomós oka van, hogy nem jelenik meg, letölteni a büntetését. Vagy a Griffendéleseknek ezt is lehet?-szemöldöke magasra szökött, tekintete hideg volt, hangja csöpögött a megvetéstől és a gúnytól, szája szélét enyhén félre húzta. Ez az a Perselus Piton, akit mindenki ismer.
-Természetesen nem.-jelentette ki higgadtan McGalagony. Legszívesebben megfojtotta volna egy kanál vízben a férfit, de hol talál ilyen jó bájitalmestert, ilyen hirtelen... kár lenne érte.
-Jöjjön velem.-mondta, majd felállt az asztalától. Hirtelen megtorpant, visszafordult és Piton szemébe nézett. -Biztos vagyok benne, hogy Miss Grangernek nyomós oka van, ő nem az a fajta diák, aki csak úgy kibújna a kötelességei alól.-szemében egy enyhe aggodalom látszott. Lementek a lépcsőn, majd egyenesen a Griffendél torony felé vették az irányt. A portré tőlük is ugyanúgy elkérte a jelszót, de minden tanár tudta, így simán bejutottak. A klubhelyiség tele volt nyüzsgő diákokkal, s amikor beléptek, minden szempár rájuk szegült. A legtöbben Pitonra néztek: voltak akik felháborodva, voltak akik kíváncsian, és olyanok is, akik félve, de mindegyik szemében az értetlenkedés csillogott. —A híres: bátor, vagy inkább botor társaság.-gondolta magában rosszmájúan.
-Jó estét, Igazgatónő. Piton professzor.-biccentett és köszönt oda Harry, mindkettejüknek.
-Miben segíthetünk?-kérdezte, teljesen értetlenül. El sem tudta képzelni, hogy mi járatban lehetnek errefelé ilyen későn, főleg Piton...
-Nos, Mr. Potter, azért kerestük fel a klubhelyiséget, mert szeretnénk beszélni Hermione Grangerrel.-hangjába egy csepp vidámság sem vegyült.
-Hermione nincs itt.-válaszolta Harry, most már teljesen összezavarodva, miközben hátranézett a barátaira, hogy vajon ők értik-e, ami történik. Mikor két megrökönyödött szempárral találta szemben magát, kissé megnyugodott, de csak addig, míg a felismerés, hogy senki nem tudja hol van barátnőjük, belé nem csapott. Szemei tágra nyíltak, s olyan gyorsan kapta vissza a fejét, ahogyan csak bírta. -Úgy volt, hogy ma büntetőmunkára megy Önhöz.-nézett az igazgatónőről, Pitonra. A férfi bólintott, lassan, kimérten, s meg kellett acéloznia magát, hogy ne forduljon ki a helyiségből, egyenesen a lány keresésére indulva. Ő is tudta, hogy semmi értelme sem lenne, egyedül biztosan nem találná meg.
-Csakhogy, Mr. Potter, nem jelent meg nálam a büntetése időpontjában.-hangja még mindig érdektelen volt, pedig, ha tudták volna, mégis mi játszódik benne, egészen biztosan meglepődtek volna, mennyire jó színész is.
-Akkor ez most mit jelent? Eltűnt? Nem nyelhette el a föld!-szólalt meg Harry háta mögül, Ron.
-Ez azt jelenti, Mr. Weasley, hogy meg kell keresnünk Miss Grangert.-jelentette ki az igazgatónő, s a szemében újra az az aggódó csillogás jelent meg. -Hol találkoztak vele utoljára?-kérdezte a baráti társaságra nézve, de valójában mindenkinek szólt, aki a helyiségben tartózkodott. Mindenki elmondta, hogy mit tud a lányról, amikor egy másodéves kislány sétált le, s megszeppenve nézett a két tanárra.
-Jó estét, Miss Baldey.-köszöntötte az Igazgatónő. -Tud valamit, Miss Grangerről? Mikor látta őt utoljára?-kérdezősködött. A kislány teljesen meg volt illetődve, s fülig pirult. Alig mert felnézni, így a cipője orrát nézegetve kezdett beszélni.
-Hamarabb jött le vacsorázni, mert, amikor én jöttem a Nagyterem folyosóján, nagyon gyorsan sietett el, de alig állt a lábán.-hadarta a lehető leghalkabban, de jól hallhatóan. Amikor Perselus meghallotta, hogy alig állt a lábán, a szíve kihagyott egy ütemet, majd lehet, hogy beakarta pótolni, mert a lehető leghevesebben kezdett verni. Legszívesebben felelősségre vonta volna a másodéves lányt, hogy miért nem szólt azonnal egy tanárnak, vagy, hogy miért hagyta elmenni egyedül Hermionét?! Szívesen őrjöngött volna, de nem tehette; nem ennyi ember előtt és nem ezek előtt az emberek előtt. —Vajon hol van most? Milyen állapotban? Mitől került ilyen állapotba?-tanakodott, majd az Igazgatónő parancsoló hangja húzta vissza a földre. Kiosztotta, kinek mi a feladata, hol keressék a lányt, majd gyorsan elillant mindenki. Ahogy észrevette, Potter is ugyanúgy ordítozott volna legszívesebben, mint ő, de visszafogta magát. A csarnokban gyűltek össze, órákkal később, de senki sem találta meg. Most már minden erejére szüksége volt, hogy ne essen neki senkinek sem.
-Ilyen nincs!-jelentette ki Potter, hevesen. -Meg kell őt találnunk! Hová mehetett?! Nincs sehol!-bosszankodott tovább.
-Hogyan tovább?-kérdezte, remélhetőleg érdektelenül.
-Nem tudom, mit tegyünk.-igazította meg a szemüvegét. Kezdett ő is egyre idegesebb lenni, viszont ő nem palástolta olyan jól, mint saját maga. -Harry, meg van még a Tekergők Térképe?-csillant fel a remény McGalagonyban. Harry felkapta a fejét, majd egy apró mosollyal bólintott, s már ott sem volt. Tíz perc elteltével, visszaért, s szétnyitotta. A pálcáját odaértetve, elsuttogta: 'Esküszöm, hogy rosszban sántikálok', majd megjelent egész Roxfort, a sárga pergamenen. Nagyon jól emlékezett erre a pergamenre, még mikor harmadikban elkapta az éjszaka közepén a folyosón. Akkor odaadta Lupinnak, de tudta akkor is, hogy nem kellene, hisz úgy látszik, semmit sem ért. De most nem ér rá ezzel foglalkozni, majd máskor. Ekkor Miss Weasley felkiáltott, hogy: 'Itt van!'
-Hát persze, hogy ott van! Miért nem jutott eszünkbe hamarabb!-szúrta közbe. Azzal, már sarkon is fordult, s már ott sem volt. A többiek is követték; igaz lépést nem tudtak vele tartani. Egy csapat ként vonultak a Szükség szobája felé. Amikor odaértek, megjelent rajta egy ajtó, ami egy közönséges muglik által tervezett ajtónak nézett ki. Bár, réginek látszott, de nem is nagyon foglalkoztak vele.
-Ki menjen be?-kérdezte, megtorpanva.
-Természetesen mindenki!-kapott levegő után, McGalagony. Ő csak szúrósan nézett rá, de igazából nem haragudott az idős boszorkányra, amiért nem gondolkodott rögtön, inkább felírta a fáradtság számlájára. Elég volt Minervának ez a néhány másodperc, hogy észbe kapjon. -Igaza van, Perselus!-most már nyugodtabb, csendesebb, bocsánatkérőbb volt a hangja.
-Szerintem, az lenne a legjobb, ha Draconak szólnánk.-jelentette ki Ginny.
-Mr. Malfoynak?-az Igazgatónő hangjára teljes döbbenet ült ki, de Piton is meglepődött. Ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy egy emberként néztek a vörös hajú lányra.
-Igen. Szinte legjobb barátok lettek, emellett nem tudom mi történt, de nem tenne jót neki egy Griffendéles temperamentuma.-nézett a felbőszült és aggódó fiúkra.
-Igaza van, Miss Weasley. Lehet jobban járunk a Mardekáros körmönfontsággal.-nézett a Bájitalmesterre, egyfajta megerősítés után kutatva. Nem kellett sokáig várnia, Piton biccentett, majd a folyosó végére sietve Patrónust küldött a Mardekáros klubhelyiségbe. Percek múlva Draco feltűnt a folyosó fordulóban; valószínűleg rohant.
-Mi történt?-kérdezte, majd gyorsan kifújta magát.
-Mi sem tudjuk, de szeretnénk, ha Ön, Mr. Malfoy, bemenne Miss Grangerhez, és kihozná onnan. Úgy véltük, Ön tapintatosabb lenne vele, mint mi.-McGalagony hangja komoly volt, és aggódó.
-Megnézem mit tehetek. De ha kijövünk se rohanják le, kérem.-itt nyomatékosan Harryre és Ronra nézett. Még egy utolsó pillantást vetett keresztapja felé, akin a többiek észre sem vették, de ő igenis észrevette a tartásából, hogy mennyire aggódik. Titkon, a nagy nehéz talár alatt, a felöltőjét gyűrögette, bár nem tudatosan, de ez a legárulkodóbb jele az aggodalmának. Ekkor be kellett vallania magának, hogy ő is nagyon kíváncsi, mi is történhetett barátnőjével. Ma kora délután ugyan faképnél hagyta a Fúria-fűznél, és azóta sem találkoztak, de el sem tudta képzelni, mi történhetett. —Vajon köze van, ahhoz, ahová úgy elrohant?-tanakodott, de nem volt túl sok ideje, mert, amikor belépett az ajtón, meglepve tapasztalta, hogy a helyiség, egy mugli konyha. Gyorsan körbenézett, keresve a lányt, majd azonnal meg is találta. Az ajtón belépve, vele szemben egy ajtó nyílás volt, de valószínűleg nem vezetett sehová; a bal oldalán egy hűtő állt, annak a tetején egy mikró, afölött pedig egy TV. Egy elég régi, kicsi, fekete TV. A hűtővel szemben egy heverő feküdt. A jobb oldalon, egy sarokülő és egy hozzátartozó asztal foglalt helyet. A sarokülő mögött volt az ablak, ami az udvarra nézett. A sarokülővel szemben, és az ajtónyílás mellett kapott helyet egy beépített szekrény, amellett egy masina. A masinával szemben egy gáztűzhely állt, mellette egy ócska mosogató. A talaj, fehér, márvány színű járólap volt, ami mezítláb, vagy zokniban eléggé hideg tud lenni. Hermione ott ült a sarokülőn, a feje lehajtva az asztalra, csak néha-néha rázkódott meg.
-Hermione.-szólította meg a szőke fiú. -Hermione, én vagyok az; Draco.-ment oda hozzá teljesen. -Na, ne sírj. Mi a baj?-hangja a lehető leglágyabb volt, tudta, ha a lány mindent feladva elmenekül, akkor ott komoly dolognak kell lennie a háttérben. Hermione nagy nehezen felemelte a fejét, s a fiúnak dőlt, aki időközben letelepedett mellé. Draco szorosan átölelte és nem engedte el, amíg a másik meg nem nyugodott annyira, hogy eltudja mondani mi történt.
-Olvasd el.-suttogta, majd odanyújtotta a levelet. A fiú elvette, majd elolvasta.