Zárójel

18. rész

-Dühösen felpattant, majd kiviharzott a teremből. Hermione utána nézett, de nem merte megbámulni. Minden pénzt megadott volna, azért, hogy megtudja mi baja van a Professzornak. A vacsorájuk befejeztével, elindultak a hálókörlet felé, majd mielőtt beléptek a Kövér Dáma portréja mögé, Hermione elkapta az előtte lépkedő fiú karját. A zöld szemű Griffendéles, meglepődötten nézett barátnőjére.
-Harry.-suttogta. -Muszáj beszélnem veled.-suttogta titokzatosan. Harry bólintott.
-Hová menjünk?-kérdezte körülnézve. Értette, hogy ez a beszélgetés titkos, nem tartozik másokra.
-A tóhoz?-kérdezte vigyorogva.
-Menjünk, de akkor hozom a köpenyemet... nem lenne szerencsés, ha elkapnának.-mondta, majd eltűnt a festmény mögött. Hermione kicsit feszülten várta a fiút, majd amikor megérkezett, megkönnyebbült. Harry magukra terítette, majd elindultak a folyosón. Először alig láttak a sötétben, de miután megszokta a szemük, sokkal könnyebben és magabiztosabban mozogtak. Az udvarra kiérve, fellélegeztek, de még mindig, nagyon körültekintően, vigyázva viselkedtek. A tóhoz érve, leültek a padra, majd Hermione suttogni kezdett.
-Disaudio.-intett egyet a pálcájával. Harry csak nézte, nagyon kíváncsi volt, vajon mit akar mondani neki a lány, ami ennyire titkos és fontos.
-Nézd, Harry.-kezdett bele. -Azt szeretném, ha megígérnéd, hogy senkinek nem mondod el. Esküdj, hogy nem mondod el!-mondta komolyan.
-Esküszöm, hogy nem mondom el senkinek és semminek, bármi legyen is az!-mondta ugyanolyan komolyan.
-Rendben. Harry. Nem kell, hogy esküdj, de ígérd meg nekem, hogy nem leszel dühös, nem fogsz kiabálni, főként nem megvetni. Ígérd meg nekem!-folytatta.
-Hermione, ígérem, hogy nem foglak megvetni, és nem fogok kiabálni sem. Megígérem, hogy a legmegfelelőbben fogom kezelni az információt.
-Köszönöm. Nos... nem is tudom, hogy hol kezdjem. Velem kapcsolatos az ügy és... Perselussal.-bökte ki. A fiúra nézett, várta a reakciót, de ő semmit sem szólt, csak egy enyhe döbbenet suhant át rajta.
-Azt hiszem... beleszerettem.-nyögte ki, félve.
-Hú.-ennyire futotta a fiútól. Csak nézte a lányt elképedve.
-Még nincs vége.-folytatta, kicsit megkönnyebbülten. -A szüleimnél, annyira közvetlen volt. Annyira más!-hápogta, széttárt karokkal. -Egy ágyban aludtunk, mert kényelmetlen volt nekem a kanapé, ő pedig, felajánlotta, hogy aludjunk együtt. Az első éjszaka nem volt semmi, a második éjszaka viszont... átölelt.-mesélte, lelkesen csillogó szemmel. A fiút szóhoz sem jutva, folytatta. -Előtte voltunk túrázni, aztán italoztunk. Nem volt elutasító. Csak... csak akkor, amikor a második estén, az ölelés előtt megakartam csókolni. Elfordította a fejét.-sütötte le a szemét. -Harry. Azt hittem, megőrülök, ha nem mondom el valakinek. Muszáj vagyok... bízok benned. Te ismered Perselust.-fogta meg a fiú kezét. Úgy tűnt sikerült felfognia az elmúlt percek történéseit.
-Köszönöm a bizalmadat.-mosolygott, s a lány kezére tette a kézfejét. -Amit most hallottam, azt álmomban sem mertem volna gondolni. Kicsit... kicsit tartok attól, hogy pont Piton professzor az, akibe beleszerettél.-húzta el a száját. -Nem azért; mert a legmegbízhatóbb ember, akit ismerek, és a legbátrabb is egyben. Hanem azért, mert ugyan tud gyengéd is lenni, pontosabban hiszem, hogy tud, ahogyan azt is tudom, hogy tud szeretni. De Hermione... ő egy nagyon nehéz természetű ember!-hangja könyörgő volt. -Nagyon-nagyon nehéz lenne vele...
-Tudom. De.. szeretem. Nem fogok egy kis bunkóságtól és mogorvaságtól megfutamodni!-mondta elszántan. —A bekékült csuklótól, már annál inkább kellene.-mondta gonoszan egy kis hang.
-Tudnod kell, hogy mindenben melletted állok. Nagyon nehéz lesz, ezt is tudnod kell. Ha bármi van, csak szólj, itt vagyok!-adta együtt érzését tudomására. Hermione melegen rámosolygott, köszönetként. Sokkal másabb reakcióra számított, bár tudta, a fiú mellé fog állni. Azt hitte, meg kell küzdenie ezért a pártfogásért, de ehelyett simán ment minden. Elindultak visszafelé, a folyosón pedig elkezdtek sietni. Nem olyan könnyű kilógni, de visszajutni talán nehezebb. Az egyik folyosót rótták, amikor lépteket hallottak a hátuknál. Harry a lányra nézett szigorúan, jelezve álljon meg. A falhoz húzódtak, s várták, hogy elmenjen az illető. Odanéztek, vajon ki lehet az, amikor a felismerés beléjük hasított. Piton professzor közeledett feléjük, határozott léptekkel.
-Vajon lát minket?-lehelte a lehető leghalkabban a fiúnak. Harry megrázta a fejét. Amikor megállt egy kicsit később előttük Piton, mindkettejüknek inába szált a bátorság. A férfi felemelte a kezét és összecsípte, kívülről a levegőt, belülről az anyagot. Amikor megérezte ujjai közt a köpenyt, elöntötte a düh. —Az a kis szemét, Potter! Most biztosan nem fogja megúszni szárazon!-gondolta magában. Amikor lerántotta egy határozott mozdulattal, a meglepettség átsuhant az arcán. Nem egy, hanem két embert fedett ez az átkozott anyag. A két megszeppent Griffendélesre meredt, szemei villámokat szórtak. Elképedve állt előttük, nem értette, hogy merészeltek takarodó után kimenni, ahogyan azt sem, hol lehettek. Lumos!-hallották a bájital mester hangját.
-Mr. Potter, Miss Granger.-sziszegte. -Mit keresnek ilyen késői éjszakán, ketten... együtt...-mondta vontatottan. Nagyon jól tudta, hogy Potter ettől dühös lesz, Granger meg elszégyelli magát. Pontosan ezt a két reakciót szerette volna látni. -Véleményem szerint, Mr. Potter, Miss Weasley nem igazán örülne ennek a helyzetnek, nem gondolja?-gúnyolódott tovább. A fiún semmi sem látszódott, de Hermione mélyvörös arca félsikerként érte.
-Piton professzor, azt kell mondjam, Hermioneval semmi olyan jellegű tevékenységet nem folytattunk, amiért Ginny esetlegesen neheztelne rám.-felelte nyugodtan, de Hermione látta rajta, hogy nagyon nagy akarat kell ehhez neki.
-És olyan jellegű tevékenységet, ami nekem nem tetszene?-szűrte ki a fogai közül, közelebb hajolva. Hermione érezte a helyzet súlyát, de mégsem félt. A házpontoktól már azelőtt elbúcsúzott, hogy Piton levette volna róluk a köpenyt.
-Semmit sem tettünk, ami rossz lenne, azon kívül, hogy nem a hálókörletünkben tartózkodunk.-mondta Hermione a férfi fekete szemeibe nézve.
-Miss Granger -fordult a lányhoz-, a 'rossz' relatív.-közölte dühösen. -Kezdje el kifejteni, mi volt olyan sürgős, ami nem várhatott holnapig, és nem tudták a Griffendél-toronyban elvégezni. Összesen, egy perce van rá.-egyenesedett fel. Harry szeme dühösen villant, amikor Piton úgy ejtette ki a 'Griffendél' szót, mintha valami pestis lenne. Hermione nem tudta mit is mondjon pontosan. Mi az amit elmondhat? Teljesen kizárta, hogy elmondja a teljes igazságot, de azzal is bajban volt, elmondja-e, hogy kint jártak.
-30 másodperc!-zavarta meg a jeges hang. Már fél perce gondolkozik?! Te jó ég!
-A könyvtárba szerettünk volna menni, amikor meghallottuk a lépéseket és megálltunk.-mondta zavartalanul. Ismét hazudott.
-Milyen könyv az, ami nem tud holnapig várni?-hajolt közelebb. —A fenébe is, hány kérdést tesz még fel?!-gondolta magában idegesen.
-Nem gondolom, hogy Önre tartozna.-felelte konokul.
-Miss Granger!-csattant fel. -Ami a takarodó után a folyosókon zajlik, amikor én vagyok az ügyeletes, minden rám tartozik.-köpte az utolsó szavakat.
-Elnézést, de...-nem tudta befejezni.
-Melyik könyv nem tud holnapig várni?-szűrte ki a fogai közt. -Potter, elmehet. 30 pont a Griffendéltől.-mondta, míg rá sem nézett a fiúra. Hangja mély volt, s egy percre sem szakította volna el a lány tekintetétől a sajátját. Harry egy aggodalmas pillantást vetett Hermionera, aki farkasszemet nézett a Professzorral. Miután Harry eltűnt, Perselus még közelebb ment, a lány ösztönösen hátrált, míg a falhoz nem ért a háta. Piton egészen közel menve hozzá, a két kezét a falhoz szorította, a Griffendéles feje mellett, ezzel csapdába ejtve őt. Hermionera egy enyhe pánik telepedett.
-Árulja el kérem, mi volt a valódi okuk?!-recsegte, vicsorogva. Hermione nyelt egyet.
-Csak... beszélgettünk. Kint voltunk a tónál és beszélgettünk. Mindig sokat beszélgettünk ketten, amióta viszont ott van neki Ginny, ezek a beszélgetések megritkultak, sőt elmaradtak. Már nagyon hiányzott, így kisurrantunk, majd beszélgettünk, aztán visszafelé jövet kapott el minket.-mondta a féligazságot. Megfogadta magának, ha beledöglik sem mondja el Pitonnak, hogy miről beszélgettek.
-Hm.-tette hozzá fintorogva. -Mit gondol, megérte?
-Is-is.-mondta röviden.
-Kifejtené?-kérdezte ridegen. Hermione megborzongott, ahogy ebben a helyzetben megérezte a férfi meleg leheletét. —Annyira jó! A fenébe is!-rótta magát, gondolataiért.
-Jó, mert megkönnyebbültem, rossz, mert a házam legalább 150 ponttal fog csökkenni.
-150? Miért?-húzta fel szemöldökét kérdőn. Hermione felszegezte az állát, közelebb hajolt, majd megcsókolta. Ajkai félénken érintették a másikét, majd miután érezte a bársonyos simaságot, azt, hogy Perselus még nem lökte el - valószínűleg a döbbenettől -, felbátorodva bebocsájtást kért nyelvével, amit megkapott. Egyik kezét Perselus vállára, másikat arca élére helyezte. Szíve zakatolt, nem is gondolkodott, csak ösztönösen cselekedett. Elmélyítette a csókot, ami viszonzást nyert, s egyre hevesebben lélegzett, a nyelvük heves táncától. A tökéletes pillanatot, egy erős rántás zavarta meg. Érezte, ahogyan a férfi beletúr a hajába, majd váratlanul belemarkol, ezzel eltaszítva magától, s a falhoz nyomta.
-Ezt még egyszer ne!-szűrte ki a fogai között, fenyegetően. -Megértette?!-recsegte, és még most sem eresztette a lány haját.
-Igen.-válaszolta, a fájdalomtól eltorzult hangon. Piton ugyanúgy engedte el, mint, amikor a karját is: lökött rajta egyet, de most a falhoz préselődve, teste nem mozdult, csak a feje koppant. Ezzel sarkon fordult, majd visszaszólt.
-200 pont a Griffendéltől.-majd dühtől eltorzult arccal, elsietett. —Idióta, kis csitri!-szitkozódott.