Zárójel

56. rész

Az aktus után, Hermione és Perselus is elmentek zuhanyozni. Elég lett volna egy tisztító bűbáj is reggelig, de az elvette volna az este hangulatát. Külön-külön zuhanyoztak, előbb a férfi, majd a lány.
Hermionenak az egyedül töltött percek alatt lehetősége nyílt átgondolni az imént történteket. Felidézte magában, ahogyan a Bájitalmester birtokba vette a testét. A gyengédséget, és kényeztetést amit adott neki. A pillanatot, mikor érezte hüvelyének feszülni a másik férfiasságát, és a mérhetetlen, szavakkal leírhatatlan fájdalmat, amikor behatolt. Azt, ahogyan megállt a Mardekáros, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon, hogy szokhassa másik a méretét. Az első pár lökését, azt, amikor úgy érezte szólnia kell: álljon meg, húzódjon ki belőle és többet meg ne próbálja ezt. Azt, ahogyan csendben maradt; csak a fájdalmas nyögései hagyták el a száját, majd ezek átváltottak kéjes, élvezettel és elégedettséggel teli nyögésekbe, ahogyan múlt a fájdalom. Sóhajtott egyet. Igen. Csodálatos volt, az elejétől a végéig. Főleg a vége kárpótolta az egészért. Sosem érzett még ekkora elégedettséget és szeretet. Orgazmusa nem volt, de ez egyáltalán nem számított neki. Olvasott már róla —mint minden lány a korosztályában—, így számított is rá. Egyáltalán nem érdekelte, ha soha nem is lesz, elég számára a lelki kielégülés, amit a másik fizikai kielégülése okoz neki.
Azon viszont meglepődött, hogy egy csepp vér sem hagyta el a testét. Pedig erről is hallott már és olvasott is. Minden lány, akivel beszélt erről és már elvesztette a szüzességét, beszámolt vérzésről. Ő kilógott a sorból. A meglepettségét nem tudta palástolni, mert ahogyan felállt, elég feltűnően nézte az ágyon lévő fehér lepedőt.
Mindennel együtt, ugyanoda jutott, mint az elején: Szerette ezt a férfit. Tiszta szívéből, de ha lehetséges, akkor most még jobban megszerette. Sosem gondolta volna, hogy lehet valakit így szeretni. És mégis.

Perselus, mikor kijött a fürdőszobából megpillantotta a lányt, aki épp a lepedőt bámulta. A Griffendéles miután észrevette a férfit, felkapta a törölközőjét, majd az előbb említett helyiség felé vette az irányt, majd el is tűnt az ajtó mögött. Mintha zavarban lett volna, lépteit sietősre vette, ami által még gyönyörűbbnek hatott a meztelen teste. Bár nem értette mire ez a nagy szégyenlősség. Leült az ágy szélére, miközben vizes haját törölgette. Nem volt kedve szárító bűbájt alkalmazni, így várta, hogy természetesen száradjon meg.
El sem hitte, hogy megtette. Bemocskolta egy érintetlen lány testét. Valahogy mégsem ez az érzés diadalmaskodott benne, hanem az, hogy már az övé. A lelke és a teste is. Úgy gondolta, hogy nem olyan öreg még, mint amilyennek érzi magát. Egy gyönyörű, csinos lány érez iránta szerelmet. Valamit csak jól csinálhat még. És még egy érzés ott motoszkált benne. Szerette. Megveszett volna a lány figyelméért. Most biztosan belepusztulna, ha Granger faképnél hagyná. Bízott benne, hogy a lány szerelmes belé, ahogyan azt mondta és mutatta is. A szexuális élménye... nos. Nem volt valami nagy szám. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a lány még szűz volt, és amit utál: bemocskolni másokat. Vagy... bemocskolni a kezét mások miatt. Inkább az utóbbi. Így hát, eggyé váltak, amely érzéseket ébresztett benne, de fogalma sem volt, hogy mik is azok pontosan. A szégyen? A düh? A büszkeség? A csodálat, vagy éppen a szeretet? Nem tudta hová tenni ezeket az érzéseket. Még nem.

A lány rövidesen visszatért, de nem úgy, mint ahogyan bement. Újra ruha borította testét, amely hatására Perselus ritka idiótának érezte magát a lány mellett. Hiszen ő meztelen volt. Egyik szemöldökét a magasba emelte, a tekintete pedig kutakodó és szinte perzselő volt. A lány értette a ki nem mondott kérdést, így fülig pirult arccal, lesütött szemmel felelt rá.
-Szégyenlős vagyok.
-Ó! Igen?-kérdezett vissza, mintha nem látná rajta. Mégis... emlékeiben valami más él. Egy másik lány, aki arcátlanul kínálja magát tálcán. Már-már közönségesen. Most pedig itt áll előtte egy prűd kislány. -Már nem vagy szűz, nem kell szűz kislányt játszanod. Azt hamarabb kellett volna, most játszhatod azt az akaratos, elszánt nőt, akivel már volt szerencsém megismerkedni.-mondta ki a cseppet sem bántásnak szánt szavakat. Hermione valamit félreértett, amit nem volt nehéz neki, hiszen ennek mögöttes tartalmát felismerni csak úgy képes valaki, ha ismeri a férfit. Ha jól ismeri. Még vörösebb lett az arca, és nem mert felnézni a férfire. Talán attól az ítélkező szempártól félt, amelyre számított. nem akarta, hogy lássa, ahogyan megveti őt, mert biztosan sírva fakadt volna. Pedig nem volt sem szemrehányó, sem ítélkező szempár. A férfi komótosan odasétált a lány elé, majd az álla alá nyúlt, s mélyen a szemébe nézve beszélt hozzá.
-Nem szeretném, ha szégyellnéd magadat előttem. Ha lesz rá okod, hidd el, szólni fogok.-mondta, majd egy kis csókot lehelt az ajkaira. Ekkor valami megmozdult benne újra, és nem is hitte volna. Férfiassága keményen ágaskodott, melyet a lány testének nyomott.

Hermione nyelt egyet. Tudta nagyon jól, hogy ezt az estét az érzelmek és az ösztönök vezérlik teljesen. Annál is közelebb húzódott, mint amilyen közel már voltak, miközben a férfi nyaka köré fonta karjait, s szenvedélyes csókokat váltottak.

Fogalma sem volt arról, hogy egy idősebb férfi ilyen jól bírja. Mármint... sok faragatlan vicc van, amelyek úgy kezdődnek, hogy "A korral jár.", "Ebben a korban már...". Valószínűleg ezek a sztereotípiák sem véletlenül születtek, hogy egy bizonyos kor felett már nem úgy működnek a dolgok, mint előtte, de valahogyan a mellette szuszogó még nem tartozik ezek közé az emberek közé, akikre igazak lennének. Vagyis azt gondolta.

Hetek teltek el. Ezek alatt a hetek alatt, azzal kellett szembesülnie Hermionenak, hogy mégis csak van valami azokban a mende-mondákban. Legutóbb két napja aludt Perselus körletében. Minden nagyon jól ment, viszont gyanúsan halkan állt meg a férfi, miközben kihúzódott belőle. Először nem értette mi lehet a baj, nem is kérdezett rá. Nem volt rá szükség, a Bájitalmester egy nem túl őszinte mosollyal kért bocsánatot, miközben csak annyit mondott: ,,Ne haragudj, ez van." A lány egy szeretetteljes pillantást és mosolyt küldött felé, miközben átölelte. Nem azért, hogy a kínos pillanatot mentse, vagy oldja. Nem volt kínos, egyáltalán nem. Egyszerűen elképzelte, hogy milyen lehet, amikor már nem úgy működik a testünk, ahogyan szeretnénk. Szimplán szerette Perselust, és azt akarta, hogy a férfi is megértse: így is szereti. Végtelenül. Visszafordíthatatlanul.

——————————————-
Instagram: cicakak97