Zárójel

2. rész

-Csámpás!-kiáltott a lány, miután belépett a szobájába. Odasietett az ágyán fekvő szőrpamacshoz, majd a kezébe vette. A vacsoráig még volt egy órája, addig tudott tanulni. Most mégis, nem volt kedve hozzá, a tanulás helyett csak ült, a macskájával ölében. Maga elé bámulva simogatta az egyre intenzívebben doromboló állatot. Igazából nem gondolt semmire, amikor hirtelen, mintha magához tért volna, és eszébe jutott Harry. Az órán nagyon csúnyán megbántotta, de a fiú is mondott egy-két olyan dolgot, ami ezt váltotta ki Hermioneből. Tudta, hogy neki kell megtennie a békülés felé az első lépést. A, már félálomban lévő cicát óvatosan felemelte, majd letette a földre. Kinyitotta az ajtót és lement a klubhelyiségbe. Pár Griffendéles ült a kanapén, de Harrynek látszólag nyoma sem volt.
-Nem láttátok Harryt?-kérdezte hangosan.
-De, az előbb ment ki, hogy ne kelljen sértődött diákokkal találkoznia.-válaszolta egy hang a háta mögül. Hermione nagyon is jól ismerte ezt a hangot, és anélkül, hogy hátrafordult volna, egyből visszavágott.
-Óh, köszönöm. Szeretném, ha megmondanád neki, hogy önmaga elől hiába menekül, így akár vissza is jöhet!-mondta dacosan. Erre reakcióként egy kuncogást hallott, majd érezte, ahogyan átöleli a fiú; mindketten elkezdtek nevetni és Hermione megfordult, hogy szemben lehessen Harryvel. Hermione így már tökéletesen áttudta ölelni.
-Sajnálom... Én csak, egyszerűen...
-Semmi baj! Én is hihetetlen tapintatlan voltam...!-mondta a fiú, majd egy puszit nyomott Hermione arcára.
-Ne haragudj!-mondta a lány a szemeivel kiskutya hatást elő idézve. -Akkora barom vagyok...-nevette el magát.
-Én is!-mondta a fiú, akinek a keze Hermione derekán pihent, miközben a lányé, Harry vállán.
-Ginny?-kérdezte Hermione érdeklődve, miután elengedték egymást.
-Tanul.. Tényleg! Te hogy-hogy nem vagy a szobádban a könyveidbe temetkezve?-nézett a fiú meglepetten és furcsán.
-Nem tudtam, amíg nem jöttem le megkeresni téged!-mosolygott.
-Már én is akartalak, de gondoltam tanulsz, így a vacsoraidőben akartam veled beszélni.-a fiú is széles mosollyal nézett a lányra.
-Mindjárt mennünk kell vacsorázni! Szólsz Ginninek?-kérdezte.
-Persze!-szólt Harry, majd eltűnt az alsóbb évesek felé. Harry, Ginny és Hermione együtt léptek be a nagyterembe. Ron már az asztalnál ült és Lunaval beszélgetett. Harry észrevette, hogy mostanában a fiú egyre kevesebbet van velük.
-Sziasztok!-köszönt a három Griffendéles.
-Sziasztok!-köszönt vissza készséggel Ron és Luna is, de Luna arcáról feltűnően eltűnt a mosoly, amikor meglátta Hermionet.
-Valami baj van?-kérdezte Hermione, akinek egyből feltűnt, hogy valami nem stimmel.
-Nem... Természetesen nincs!-mondta, annyi gúnnyal a hangjában, amennyivel csak lehetett. A szerelmespár, szinte egyszerre, rosszallóan tekintett a lányra, míg Hermione csodálkozó tekintettel fürkészte. Egyedül Ron arcán nem volt semmi, de ezen meg sem lepődött a három barátja, hisz' tudták, ha Ron előtt étel van, akkor használhatatlan. A vörös fiút nem érdekelte semmi, és senki. Nem aggódott, kivéve nagyon ritkán. Hermione kicsit feszélyezettebb lett és szinte egész vacsoránál meg sem szólalt, holott nem neki kellett volna szégyellnie magát. Amikor az asztalok között elhaladt a rettegett professzor, Hermione ránézett az órájára, ami akkor 19:57-et mutatott. Gyorsan befejezte a vacsoráját, és felállt.

-Hova mész, Hermione?-kérdezte értetlenül Ron.
-Büntetőmunkára, Pitonhoz.-felelte a lány, összeszorított fogakkal. Ekkor a fiú mellett ülő szőke lányra vetődött a tekintete. A Hollóhátas megvetően nézte, ami nagyon bántotta.
-Sziasztok!-mondta Hermione, miután elszakította tekintetét a lányétól. Gyors léptekkel vette célirányba a pincébe vezető utat, ahol Piton irodája volt. Amikor odaért nem látott senkit, így akarva-akaratlanul is az időre nézett. 20:00. Kész szerencse - és csoda is egyben -, hogy időben ideért. Pillanatokkal később, épp a kezét emelte, amikor egy talár suhogást és gyors lépteket halott. Hátrafordult, majd meglátta tanárát. Nem mozdult, csak állt ott, és várta, hogy odaérjen. Piton hirtelen megállt a lány előtt és szúrósan nézett le rá. A bájital mester (csak) egy félfejjel volt magasabb diákjánál. Hermione értetlenül állt ott, még mindig mozdulatlanul és várta, hogy mondjon, vagy csináljon valamit Piton. Egy félperces néma csend és álldogálás után, hirtelen megtörte a csendet a bájitalmester.
-Miss Garnger!-szólította meg a lehető legridegebben. Hermione még ekkor is állta a professzor szúrós tekintetét.
-Ha nem áll arrébb - folytatta, ugyanolyan ridegen -, akkor nem tudunk bemenni az irodámba, vagy azt szeretné, hogy esetlegesen fellökjem?!-mélyült egyre jobban a hangja, míg a mondat végére, olyan hangsúllyal mondta, hogy a legtöbb diák már elszaladt volna.
-Elnézést Professzor!-kért bocsánatot a lány, ezzel egyidejűleg arrébb állt. Csak egy pillanatra sütötte le a szemét, estére, mintha megedződött volna; és, mintha az a lány, aki a délután legszívesebben elsüllyedt volna, eltűnt. Ez nem volt teljesen így. Hermione belülről majd' szét szakadt az izgalomtól és a félelemtől. Az, ahogyan megalázta az órán a tanára, elfogadhatatlan volt számára, és tudta, hogy csak úgy kerülhet ki ebből győztesen, ha megmutatja a férfinak, hogy nem fél. Addig úgysem hagyná békén, amíg látja rajta a rettegést. Nem segített eddig sem semmit a meghunyászkodás és a félelem. Új stratégia kellett, amit már a mai estén is alkalmazhatott. A férfi első arckifejezéséből, amikor látta a szemében az értetlenkedést, amint azon tűnődik, a lány vajon miért nem ijedt meg, és vajon, honnan van annyi bátorsága, hogy állja az Ő tekintetét; akkor már tudta, hogy ez egy jó terv! Ha az este hátralévő részében is így fog viselkedni, a férfi azonnal békén hagyja. Amint Piton valóban azon tűnődött honnan van a lányban ennyi bátorság, eszébe jutott: A hőn áhított 'Griffendéles bátorság'!-gondolta gúnyosan. Ennek hangot adni sem félt:
-Az a bizonyos: Griffendéles bátorság!-mondta cinikusan, majd leült az íróasztalához. Hermione, miután meghallotta ezt a mondatot, nem szólt semmit, csak csöndben örült, hogy félig már elérte a célját.
-Nos, Miss Granger! Mivel, sajnos már tegnap kipucolta egy pár diák az összes üstöt, így ezt nincs lehetősége csinálni. Önnek az lesz a feladata, hogy a bájital hozzávalókat felaprítsa, majd üvegbetöltés után címkézze őket. Menni fog, Miss Granger?!-kérdezte annyi cinizmussal a hangjában, amennyit csak beletudott rakni.
-Igen, Uram!-felelte talpraesetten, és szinte barátságosan a lány. Piton miközben ment a még érintetlen hozzávalókért, felhúzta a szemöldökét, de egy szót sem szólt. Hermione csendesen elkezdte végezni a feladatát; a professzor leült az asztalához egy nagy halom dolgozattal. A férfinak szüksége volt a csendre a javításhoz, és ezt Hermione tudta, így mivel holnap már nem akart jönni - hiszen most tanulhatna a szobájában -, csöndben volt, és minden egyes mozdulatára ügyelt. Amikor két órával később végzett, halkan megfordult, majd az asztalhoz ment.
-Professzor Úr! Végeztem.-mondta nyugodtan.
-Rendben, Miss Granger! Lefogom ellenőrizni. Most elmehet.
-Tanár Úr! Még egy szóra, kérem!-ekkor Piton felnézett a lányra, aki az egyik már kijavított dolgozatot figyelte.
-Ön tud arról, hogy mások dolgozatába tilos belenéznie?!-mondta borotvaéles hangon. A kérdése, szinte kettévágta a levegőt. Egész este azt várta, hogy a lány hibázzon valamiben, és ő helyrerakhassa, olyannyira, hogy soha többet ne állja a pillantását.
-Nem, Uram.-mondta a lány egy kissé megremegett hangon, de akkor nyomban összeszedte magát. -Elnézést kérek, de ebben a dolgozatban javítási hiba van!-mondta a férfi szinte fekete szemeibe nézve. Piton szeme még tágabbra nyílt a nyilvánvaló kioktatástól.
-Granger! Mutassa meg a hibát.-mondta magára erőltetett nyugodtsággal. Amikor Hermione megmutatta, Piton is észrevette.
-Na, Granger! Ha ilyen tudálékos, és ennyire okos, akkor holnap várom ugyanekkor, ugyanitt! Megmutathatja a tudását!-mondta a férfi miközben a szemével ölni tudott volna. Még McGalagonytól és Dumbledoretól is nehezen viselte a kioktatást és azt, ha valamiben hibázik, mert ő nem szokott. McGalagonyt és Dumbledoret tisztelte és becsülte, ha mégis elfogadta a véleményüket, vagy megfontolta, akkor sem mutatta ki, csak magában ismerte el. Ha ettől a két felsőbbrendű személytől alig bírja elviselni, semmiféleképpen sem fogja hagyni, hogy egy tőle sokkal fiatalabb, tudálékos, szemtelen kis béka javítsa ki, vagy oktassa ki.
-Most elmehet!-pirított rá a lányra.
-Viszont látásra, Professzor!-mondta lelkesen. Piton nem tudta hová tenni. Nem értette mi a játék célja, mik a szabályok. Mi ez?! Elhatározta magában, hogy másnap - amikor jön a lány letölteni a büntetést -, kideríti.