A kettévált kard [Bakudeku ff.]

1.fejezet

- Izuku! Kelj fel! Elkellene menni a piacra! - kiabált be nekem anyám a szobámba, mire nyöszörögve kikecmeregtem az ágyból, és elkezdtem öltözködni. Mikor végeztem, bezártam a szobám ajtaját, majd lementem a lépcsőn és anya mellé léptem. Homlokon pusziltam, hiszen szegény kisebb volt nálam másfél fejjel, így könnyűszerrel homlokon tudtam puszilni. Elmondta miket kell megvennem, majd felkaptam bakancsomat és kiléptem a házból. Egy erdő mellett éltünk, a várostól egy kicsit távolabb. Mondjuk errefelé békésebb is volt az idő. A szellő beleborzolt sötétzöld hajamba, miközben siettem lefelé a dombon.

- Izuku! Várj meg! - kiabált nekem egyik legjobb barátom Uraraka, miközben sietett fel mellém. Egy iskolába jártunk a faluban, azóta az egyik legjobb barátomnak tekintem.

- Szia Uraraka. Iida hol van?- kérdeztem a másik barátom hollétéről. Alig szoktam látni, mert mindig talál magának valami munkát.

- A faluban van, tinédzser kölyköket nevel meg. - csóválta fejét. Hát igen, ez Iidára vall, hisz szereti ha minden rendezett a környéken.

- Épp a piacra tartok. Elkísérsz?- kérdeztem tőle kíváncsian, a kézben lévő kosarat szorongatva.

- Persze. Úgy is találkoznom kell Minával. Segítek neki megvarrni az egyik ruháját, mert az erdőben beleakadt egy nagy ágba és elszakította. - meséli el mosolyogva.
Biztos azt kérdezitek, miért nem vagyok együtt Urarakával? Sokan is mondták már, hogy nagyon is összeillenünk, de az a helyzet, hogy 2 éve szerelmet vallot nekem, de elutasítottam. Miért is? Mert meleg vagyok.

Semmilyen érzelem nem köt a lányokhoz. Ezt a titkomat csak a barátaim tudják, meg édesanyám. Nem akarom, hogy a faluból megtudják mások is, mert akkor elküldenek emiatt.
Kis mellékutcákban sétáltunk, mikor egy hatalmas térhez értünk ki. Sok bódé állt egymás mellett, különböző árukkal, mint például húsok, selymes, ékszerek. A királyi palota az udvar másik részénél volt. Megvettem azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat amik a listán voltak, majd indultam is volna elfelé Urarakával, amikor éppen megjelentek a királyi lovagok, mögöttük pedig a herceg. Az egyik katona rögtön fel is kiáltott.

- Térdre mindenki! Shouto herceg közeledik!

A téren mindenki féltérdre ereszkedett köztük én is, majd lovak trappolására figyeltem fel egyre közelebbről. A herceg egy gyönyörű fehér lovon vágtatott be közénk, ahogy jobban végigmértem a felséget   mint mindig - megkell hogy mondjam, nem éppen a csúnya kategóriába sorolható. Természetes, felemás haja belekapott a szélbe, kecsesen ült a nyeregben. Lovával együtt megállt, majd a falusiak között nézett szét. Heterokrómiás szeme ellenállhatatlan voltak, mint máskor is. Mikor végzet oldalba bökte lovát lábaval, majd a palota kapujának belsejében eltűnt. Igen, tetszik nekem a herceg,  nagyon is, de én, mint egy egyszerű paraszt nem lehetek vele. Felálltam, elköszöntem Urarakától és hazafele vettem az irányt. Anya már biztos aggódik miattam, ha sokáig vagyok távol a kelleténél. Apám elhagyott minket, amikor még kicsi voltam, így csak anya mesélt róla, hogy milyen is volt.
Mikor hazaértem, a cipőt ledobtam, majd a kosarat az asztalra helyeztem.

- Megjöttem! - kiabáltam hangosan, de semmi válasz. Lehet hátul van a kertben és a virágokat ülteti.
Kimentem a hátsó kijáraton és anyám alakját vettem észre, ahogy a virágok között kapált.

- Itthon vagyok. - szóltam oda neki.

- Oh, fiam. Jó sokáig elvoltál. Talán történt valami?- kérdezte, miközben koszos kezét a kötényébe törölte, majd belépett velem együtt a házba.

- Nem, semmi. Találkoztam Urarakával, vele mentem ki. Majd jött a herceg "szemléletett" tartani. Ennyi. Felmegyek olvasni. Rendben?

- Ugyanazt a könyvet? Már több százszor elolvastad. - csóválta a fejét, eközben elkezdte a zöldségeket tisztítani, darabolni.

- Nem lehet megunni. - ahogy, ezt kimondtam, felmentem a szobámba, majd elővettem azt a  bizonyos könyvet. A legnagyobb lovagról szól, All Mightról. Több ezer falusi embert mentett meg démonoktól és később a legnagyobb király lett az országban. A példaképem. Volt egy kardja, becses nevén "One For All", amely több démonnal, szörnnyel végzet, mint amit össze lehetne számolni. A legenda szerint a kard kettévált, és két különböző helyen van elrejtve. Akik megtalálják azok a kiválasztottak, az utódai, akik megmentik a világot. De mind ez csak mese.
Az ágyamra feküdve olvastam. Egy óra múlva anya felhozta az ételt, amit mint egy kiéhezett kutya úgy ettem. Túlságosan belemerülök a könyvbe. Amikor végeztem, az asztalomra raktam az üres tányért, majd tovább folytatam az olvasást.

- Izuku! - szólalt meg hangosan lentről anya.

- Igen? - kérdeztem kíváncsian, miközben elindultam lefelé.

- Gyere már le egy kicsit. Egy szívességet kérnék.

- Itt vagyok. - léptem anya mellé, majd a szemeibe néztem.

- Fiam, elmennél az erdőbe fát vágni, kéne a tűzelő.

- Persze.- mondtam mosolyogva, majd homlokon pusziltam és az ajtón kimenve felkaptam a fejszét és elindultam a rengetegbe.

De pár dologra sose számít az ember...

Itt lenne egy újabb könyvem!
Remélem elfogja nyerni a tetszéseteket!
Puszancs mindenkinek! <3