A kettévált kard [Bakudeku ff.]

49.fejezet

Genji szemszöge

A vihar csak egyre nőt és nőt. Nem lehet tudni, hogy mi okozta valójában ezt a természeti csapást,de egyet azért lehet sejteni. Démonok. Biztos, hogy ők állnak ezek mögött. Más válasz nem lehet. De most komolyan, nyáron egy hirtelen hóvihar? Még viccnek is rossz lenne, de sajnos ez a valóság.

- Meddig fogsz még az ablak előtt állni? - Shiro az ágyon fekve élezte a kaszáját, a semmiért, hisz napokig nem is történt szinte semmi. Vagyis ami köztünk történt... Nem beszéltünk róla, és én se hozom fel, mert amikor eszembe jut zavarba jövök. Nagyon akartam őt, ráadásul előtte még veszekedtünk is. Néha nem igazán tudok ki igazodni a viselkedésén, de nem is nehéz. Csak valahogy ki kell ismerni a természetét.

- Csak zavar, hogy a többiekről nem tudok semmit. - zavartan dörzsölöm meg a tarkómat. Tényleg féltem őket. 3 napja kelt útnak mindenki, és még csak egy levelet sem küldtek.

- Azt beszéltük meg, hogy ha baj van, akkor visszatérünk az indulóponthoz. Nem kellene ennyire aggódnod értük, mindannyian erősek. - sóhajtva áll fel, majd lépked felém.

- Nem is arról beszélek, hogy gyengék lennének, csak... olyan rossz előérzetem van... - húzom grimaszra az arcomat, amiket a piros csíkok is követik. A fehér hajú hátulról átkarolva; a fejét a hátamra döntve pihenget. Lélegzete csiklandozta csupasz hátamat, amitől jól eső borzongás futott végig rajtam.

- Jól lesznek, figyeld meg... - motyogta a bőrömre.

- Remélem igazad lesz... - mosolyodok el halványan, majd az engem ölelő kezére simítok. Enyhén éreztem, hogy megremegett, de betudtam annak, hogy csak fázik.

- Igazad volt... - szólalt meg pár csendes perc után. Kíváncsian néztem hátra, de kissé pirult arca még jobban foglalkoztatott.

- Miben is? - fordultam felé teljes testtel, kezeimet a mellkasom előtt összefonva.

- Hogy végül ki mondom... - motyogta maga elé. Értetlen fejjel próbáltam rájönni, hogy mégis mi a francot akar ezzel mondani, és mintha egy villám csapott volna belém eszembe jutott. Én mondtam neki, hogy rá fogom bírni, hogy azt mondja nekem, hogy szeret. És tényleg kimondta. Szégyenlősen néztem lefelé, pedig nem kellene. Örülnöm kellene, de annyira kínos.

- Igen, már az eszembe jutott... - nyögtem ki, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni leengedett tincseit, amik könnyedén omlottak a vállára. Ragyogó kék szemeit, amik most a zavarral és a vággyal együtt keveredve  csillogtak. Telt ajkai, amiket félősen rágcsált.  Karcsú derekát, amit kiemelt a rátapadó trikó. Gyönyörű, egyenes lábai, amik idegesen össze voltak akadva. Maga az egész lénye csodálatos, de én mégis zavarban vagyok előtte, hisz tegnap betudtam piszkolni ezt  a hibátlan testet.

- Mit kérsz cserébe? Én ezeket fogadásként ismerem el, úgy hogy kérhetsz bármit... - pilláit lágyan rebegtetve nézet bele vörös íriszeimbe, amiktől a kalapálom is megállt egy pillanatra. Mit kérhetnék tőle? Már mindent megkaptam tőle, amit csak akartam, vagyis egy dolgot nem...

- Legyél a barátom! - jelentem ki teljesen komoly arccal, mire az egész feje piros színben úszott.

- Azért ilyen nagy dolgot ne kérj tőlem. Nem vagyok az a hűséges típus... - idegesen csapta oldalra a fejét, de még ezt is cukinak tartottam.

- Azt tudom rólad. De remélem én lehetek neked az első és az utolsó is... - suttogom elé, miközben derekára fogva húztam közelebb. - És lenne még valami... - kuncogom el magamat.

- Gyorsan mond, míg olyan kedvemben vagyok! - kezdett legyezni a kacsójával, de lefogva azt egyenesen a saját arcomra helyeztem. Mindent, vagy semmit...

- Csókolj meg... - búgtam tenyerébe, majd az említett részbe bele is pusziltam.  Egy gyenge sóhaj szaladt ki ajkai közül, amire csak vigyorogni tudtam.

- Az őrületbe kergetsz... - sziszegte fogai között, majd mindkét kezével az arcomra kapva húzott az ajkaira. Hirtelen tette miatt egy enyhe morgás csúszott ki belőlem, de gyorsan lereagálva csaptam le rá én is. Nyelve szinte befurakodott párnácskáim között, és olyan táncot jártak, szinte öröm volt élvezni.

- Akkor mi a válaszod? - lihegve szakadtam el tőle, homlokomat az övére döntve.

- Igen, te kutya... - gúnyos mosolyra húzta ajkait, mire rosszalóan hunyorítottam rá.

- Mióta az a nevem, hogy kutya?! - felháborodva léptem el tőle.

- Hát, félig kutya fél-e vagy... - rántott vállat, mire egy gonosz mosoly szaladt fel ajkaimra, majd egy hirtelen emeléssel a vállamra csaptam.

- De ez a kutya egy királyi faj! - csaptam a fenekére, mire kiabálva elkezdte püfölni a hátamat. Ez az éjszaka is érdekes lesz...

Na, visszatértem! Sajnálom, hogy egy ideig nem voltam, de ez a tanulás... Ne is beszéljünk róla ;)  Remélem nektek jól megy a tanulás! Sok sikert az online tanulás alatt :) Puszancs nektek babók! <3