A kettévált kard [Bakudeku ff.]

48. fejezet

Dabi szemszöge

Ez az ismeretlen érzés nagyon szokatlan volt. Éreztem, mintha tényleg kellenék valakinek. Mintha valakinek fontos lennék.
És pont én? Én, akinek kitudja hány ember vére tapad a kezére meg se érdemelném a boldog életet, de találkoztam Hawkssal, aki valamilyen szinten, de segített, hogy ne támadjak meg csak úgy bármilyen jött ment embert. És ezért hálás is leszek neki. De rá kell jönnie, hogy a bennem lévő vérszomjat nem lehet lecsitítani egy könnyen... és sajnos ez be fog következni egy hamar...

Sóhajtva toltam el magamtól testét, majd neki háttal feküdve az ágyra néztem a falat. Lehet, hogy ez a pár percnyi vágy mindkettőnket elcsendesített, de nekem is épp ésszel kellene gondolkodnom. Tény, hogy az elmúlt időszakban nem igazán voltam kapcsolatban emberekkel, kivéve azt a madárfészket. De azt is bevallom, nem igazán akartam tőlük bármit is. Reménykedtem magamban, hogy egyszer nekem is lehet boldog életem, attól függetlenül, ahogyan most kinézek. Egy kis szikra a szívemben. És lehet, hogy ezt Kira meg is tudná nekem adni. De teljesen különbözünk egymástól, mint viselkedésileg, mint megnyilvánulásban. Teljesen eltérő véleményünk van; beszólunk állandóan a másiknak; makacsak vagyunk, de melyik kapcsolatban nincs ilyen, most őszintén? Úgy viselkedek, mint egy taknyos kölyök, aki nem tudja eldönteni, hogy játszani vagy aludni akar-e? Ez nem én vagyok. Az isten szerelmére, 25 éves férfi vagyok ki kellene már állnom saját magamért is. 

Mögöttem az ágy kicsit besüppedt, így arra tudtam gondolni, hogy a lány leült mellém. Meleg kezei a karomon végigsimítva szinte fellobbantotta a bennem lévő vágyat, de visszafogva a testem húztam össze magamat. Ez a nő kikészít! 

- Mindig is ilyen puhány voltál, ha nők közelébe kerültél? Mert be kell vallanom, hogy elég szórakoztató a látvány... - kezdett kuncogni az orra alatt, mire nekem is fentebb görbültek ajkaim.  

- Te meg nem félsz, hogy csak átverlek, és magam alá fektetlek? - szóltam hátra kíváncsian, de persze egy percre se nézve hátra.

- Te? Az előbb utasítottál azzal vissza, hogy eltoltál magadtól. Akkor minek akarnál már velem lenni? - vágott vissza egyszerűen, amit mondjuk jogosnak is tartottam. Én löktem el magamtól, most mégis azt akarom, hogy velem legyen. 

- Tudod, kiszámíthatatlan ember vagyok, így nem tudhatod, hogy éppen mi jár a fejemben... - rántottam vállat.

- Bikinis csajok, koktéllal a kezükben, körbe legyeskedve téged, míg te csak vigyorogsz... - kezdett neki az elképzelésnek, de csak az alattam lévő párnával arcon vágtam. Elképesztő ez a csaj...

- És te is köztük vagy? - emeltem fel a szemöldökömet, mire csak egy mérges arccal találkoztam, majd visszahajította a párnát. Nevetve dőltem hátra, és először éreztem azt, hogy most semmi sem tudna lehangolni. 

- Engem biztos nem fogól látni olyan ruhákban... - sziszegte az orra alatt, de az az enyhe pír mégis kétségeket vont le maga után.

- Fogadjunk, hogy előttem simán letudnál vetkőzni? - a legpimaszabb vigyorommal kúsztam egyre közelebb hozzá, de csak tenyerét nyomta a képembe.

- Fogadjunk, hogy ebben a percben simán kitudnálak herélni? - gonosz mosolya csak még nagyobb löketet adott, hisz bele ment a játékomba. Az arcomon lévő kezéhez nyúlva simítottam végig, majd mint egy macska, bújtam tenyerébe. Felpillantva csak egy győzelem ittas vigyor kúszott fel, hisz az egész arca piros volt. De nem a méregtől, hanem a zavartól.

- Kira... - sóhajtottam nevét, majd kezét lecsúsztatva arcomról kezdtem felé közeledni, míg ő csak távolodva bújt az ágytámlához. 

- Mit akarsz tőlem, te marha?! - zavartan nyomta elém az előbb alkalmazott párnát, de csak egy egyszerű mozdulattal kaptam ki kezei közül, majd a szoba másik felébe dobtam. Most jobb ott a helye. Nem válaszoltam neki, csak egyre közelebb másztam hozzá, míg már a lába között nem voltam; kezeit a falnak szorítva. Remegve nézet lefelé. Nem mert rám nézni. Jobb kezemet lassan vezetem le arcára, majd állánál fogva emeltem fel fejét. De most más volt. Egyáltalán nem volt visszahúzódó, szemeiben a harag volt az úr. 

- Harcias vagy. - jelentettem ki egyszerűen.

- Te meg egy perverz balfácán. Engedj el! - szólt rám erélyesebben, kezeit rángatni kezdte. 

- Mit kapok cserébe? 

- Egy talpat az arcodba! - kiabálta le a fejemet, majd hirtelen egy kék fény lengte körbe a testét, mire meglepetten kezdtem el tőle távolodni. Bőre helyet csíkos bunda nőt rajta; ajkait egy hatalmas állkapocs váltotta fel, amik morogva néztek rám. Kék íriszei most sárgán ragyogtak egyenesen az én tekintetemet keresve.

- WoW... - ennyit bírtam kinyögni, miközben egy gyönyörű tigris állt előttem az ágyon. - Gyönyörű vagy... - suttogva mondtam felé szavaimat, de csak morogva válaszolt. - Bocs az előbbiért, egy kicsit elhamarkodottan cselekedtem. - vakartam meg tarkómat, de csak azt vettem észre, hogy lelökött a földre, majd teljes súlyával rám nehezedett. Azt senki nem mondta, hogy ez a benga macska ennyire nehéz! Csapkodni kezdtem az oldalát, de csak süket fülekre találva nézet ki az ablakon. 

- Jó, te nyertél. Ezt joggal érdemeltem ki. - sóhajtottam egyet, mert éreztem, hogy reggelig innen nem fogok kiszabadulni. 

Itt is lenne a következő rész! Remélem elnyerte a tetszéseteket. Tudom, hogy nem a cselekmények indulnak, hanem inkább az érzelmekre összpontosítok és ezért bocsánat. De minden el fog indulni csak még egy picit várni kell ^^'  De remélem nem köveztek meg XD    Puszancs nektek babók <3