A kettévált kard [Bakudeku ff.]

26.fejezet

Bakugou szemszöge:

Ahhoz képest, hogy egy lepukkant falura számítottam, belátom, hogy tévedtem. A falusiak össze-vissza szaladgáltak, beszélgettek egymással. Békés környéknek mondható, de amint mi beléptünk, olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is lehetett hallani. Meg hát persze a kedves kis társaságunk nem éppen a legcsendesebben jött be. Az a három barom elkezdett valamin veszekedni, erre még rákontrázott Kirishima és Genji is. Todoroki és Deku azok csendben jöttek, mintha mi se történne. Nagy levegőt véve odaléptem az egyik falusihoz, hogy segítséget kérjek. Hosszú sötétzöld haja volt, nagy szemekkel, még a nyelve is kilógott a szájából. ,,Béka alakváltó" gondoltam egyből, hisz még a ruházatából is lerítt, hogy kétéltű személyiség.

-Bocs, hogy zavarak, de a közeletekben nincs féletlenül egy fogadó? -próbáltam a legilledelmesebben megkérdezni, de már a halántékomon dudorodó ér, nem mutatta azt a nyugodtságot. 

-Persze. Ha azon az utcán végigmentek, a sarkon egy nagy épület lesz. Oda tudtok menni.- mosolygott rám, majd otthagyott a lármázó csapattársaimmal együtt.

-Kussolj már el Kira! Ha egyszer nekem van igazam, akkor minek pofázol bele?!- kiabált fel hirtelen Shiro, majd neki akart ugrani a csajnak, de ő könnyűszerrel kikerülte.

-Inkább te fogd be! Még támadni se tudsz rendesen!- nevetett fel gúnyosan, nekem pedig itt szakadt el az ilyen sokáig tartott cérna. ,,Sötét aurámmal" léptem közéjük, majd mindegyiknek levágtam egy tockost. 

-Befognátok végre a lepénylesőtöket! Mióta ide értünk, csak ordítoztok egymással! Úgy hogy pofa be, és nyomás!- szóltam rájuk elég erélyesen, majd meg sem várva őket indultam meg a fogadó irányába. Le kell egy kicsit nyugodnom, mert eléggé felbaszták az agyamat.

-Katsuki!- kiabált nekem szerelmem, amire persze egyből hátrafordultam. Amint a közelembe ért, nem mondott semmit csak a karjaimba vetette magát, majd ajkait az enyémekre helyezte. Kissé meglepődtem a tettén, és még az a kevés ingerültségem is elpárolgott. Karjaimmal szorosan magamhoz vontam, hogy még jobban érezzem azt, hogy ő csak az enyém. Hogy mindenét csak magamnak akarom, bármennyire elleneznék ezt mások. Mert még ebben a világban sem fogadják el a meleg párokat, úgy ahogy kéne. Sose fogom megérteni azokat az embereket, akiktől a lenéző, vagy undorodó arcukat látjuk. Bár amúgy sem érdekelnek azok az idióták. Ha így érzem magam boldognak, akkor inkább bele se szóljanak.

 Amint párnácskáink elváltak egymástól, mosolyogva arcon puszilt, majd hátralépve nézett egy darabig, amit egyáltalán nem tudtam hova tenni. Mindig vannak furcsa szokásai, amiket a mai napig nem fogok megérteni. 

De ami most történt, arra tényleg nem voltam felkészülve. Olyan nyaklevest adott a fejemre, azt hitem itt fogok összeesni. Az érintet területhez kaptam, majd ismételten idegesen néztem rá.

-Ezt most miért?!

-Lehettél volna velük egy kicsit kedvesebb is.- mondta olyan nyugodt hangon, hogy ha nem a párja lennék, egyből elrohannék. A hideg szinte végigfutott a gerincemen.

-De ha nem szólok rájuk, akkor csak értetlenkednek!

-Mert te nem szoktál kiabálni vagy veszekedni?- kérdezte meg jogosan, mire szem forgatva, de bólintottam. Mindig kiforgat a szavaimból, és ebből az következik, hogy mindig neki van igaza. Felnéztem szemeibe, de egyáltalán nem volt dühös, inkább egyetértő és boldog.

-Tch. Ideje menni. Még ma leakarok feküdni aludni.- Mosolyogtam rá, mire a többieknek intettem egyet, akik eddig csendben figyeltek minket. Bezzeg most kussban vannak. 

Tényleg nem kellett sokat mennük, egy nagy téglaépület előtt álltunk meg, ahol az emberek be-ki járkáltak. Csak legyen valami jó helyünk. Belépve a terembe minden szem ránk szegeződött, de bem nagyon törödten vele, így egyenes a pult irányába menve kértem ki a szoba számokat is.

-A szobák elosztása. Én Dekuval leszek, a három díszparádé együtt. Genji, Kirishima és Todoroki egy szobában. Van kérdés? Nincs? Mert nem is akartam hallani.- morogtam feléjük, majd az emeleten lévő szobákba bemenve szétváltunk. Nem volt az a nagyon csicsás, de egy éjszakára megfelelő lesz. A cuccainkat ledobtam az ágy mellé, majd belevágódva egy fáradt sóhajt társítottam hozzá. Kényelmes volt, már régen feküdtem ilyen puha ágyban.

-Mint valami öreg ember úgy viselkedsz.- kuncogott fel Deku, majd leülve mellém, nézett ki az ablakon.

-Tch. Inkább meg se szólalj.

Pici késéssel de itt a fejezet...
Nem mondom, hogy elnyerte a tetszésemet, de azért elmegy ^^'
Ha nektek tetszett nyomj egy vote-t, ha akarsz írni, hozzászólásokat is szívesen fogadok.

Puszancs nektek babók <3