A kettévált kard [Bakudeku ff.]

33.fejezet

Genji szemszöge:

Sóhajtva szeltem az utat a kölcsönkért lovammal.
Nemsokára egy háború közelében leszünk, én pedig a drágalátos paripámmal ütöm el az időmet.

Egy kisebb réthez érve leszálltam, majd az egyik fához kikötve mentem el tőle. Kellemes virágillat lengte be a helyet. Olyan érzést keltve bennem, mintha egy virágos piacon járnék körbe-körbe.

Leülve a fűbe néztem az eget, ahogy a kisebb bárányfelhők csatlakoznak a nagyobbakhoz. De még ez a kicsi pillanat is egy emlékhez vezet vissza.

-Anya, anya!- kiabáltam boldogan az éppen teregető nőnek. Mellette a széken édesapám ült egy könyvet olvasva, ölében a velem egykorú öcsém, Katsuki.

-Mi az kicsim?- kapott a karjaiba anyukám, majd az arcomat egy puszival ajándékozta meg.

-Hogyan mozognak a felhők?- kérdeztem meg akkor valószínűleg a legegyszerűbb kérdést, de még hatéves fejjel nem igazán fogtam még fel. Mutatóujjammal felmutattam arra a dologra, anyukám csak nevetet rajtam.

-A szél fújja őket egymáshoz, hogy együtt boldogak legyenek.- simít a hajamra, majd lerak a földre.

-Én is lehetek felhő? Akkor betudnám járni az egész világot, és elmesélhetném nektek.- vigyorogtam a szőke nőre, ki óvatosan homlokon pöckölt.

-Baka! Itt hagynál minket? Ki fog vigyázni Katsukira?- mutat maga mögé, amire öcsém egyből felkapta a fejét.

-Tudok magamra vigyázni! Erős vagyok, és ezért leszek én a törzs vezére.- vigyorgot el, mire szemforgatva kaotam el a kezét, majd húztam magam után.

-Gyere, menjünk játszani!

-Állj már meg! Genji!

Akkor még boldog időket éltünk. De rá 4 évre sose fogom elfelejteni azt a napot. A kiabálások és sikítások lepték be az egész falut...

-Masaru, hol van Katsuki?- kérdezte kétségbeesetten anyám, miközben szorosan az ölében tartott, hogy még véletlenül se égesem meg magamat. A falu égett. A lángok ha tudtak, mindenhol felcsaptak ezzel egy hatalmas füstfelhőt képezve.

-Nem tudom! A lakásban nem találtam. Biztos elment valamerre csavarogni!- válaszolt a barnahajú férfi, majd az összegyűlt emberekenek kezdett elkiabálni. -Figyeljetek! Meneküljetek északra, ott a közelben van egy másik falu. Húzzátok meg magatokat! Mitsuki, induljunk!- a biccentve adott át egy másik nőnek, majd a szemembe nézet. -Figyelj Genji. Még nem értheted meg teljesen, de ha nem jövünk vissza neked kell gondoskodni a népünkről. Ha Katsuki visszajön, akkor vigyázz rá.- puszilt homlokon - Szeretlek fiam. -és ennyit mondott. Többet nem találkoztam vele....

Egy könnycsepp száguldott végig az arcomon, de nem is igazán törödtem vele. Hagytam, hogy ami felgyülemlett bennem az most szabadjára emgedjem.
Nehéz volt anya és apa nélkül felnőni.

Katsukival is teljesen megszakadt a kapcsolatom 3 évre. Azóta nem hallottam róla, és most meg felbukkan azzal a szöveggel, hogy ő egy kiválasztott. Az elején nem is hittem neki...meg amúgy is, ki hinne?

De most ismét változtak a meglátásaim. Egy nagyszerű bandával készülöm megmenteni a világot. Kell ennél több?

-Csak nem az egereket itatjuk? -lépett elém a semmiből Shiro, mire ijedtemben hátraugrottam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy végignéztem rajta. Egy kissé rátapados nadrág volt rajta, és nagyobb pólóval, ami a fél válláról lelógott.

-Mi keresel itt?- kérdeztem meg pár perc múlva, amint realizáltam, hogy senkinek sem szóltam és nem is láthatták, hogy merre megyek.

-Követelek.- adta az egyszerű választ a tudtomra, majd levágta magát mellém a fűbe. Haja most nem volt felfogva, szabadon lógott le a vállára.

-És mégis miért? Piszkálni akarsz? Most semmi kedvem nincs hozzá.- fordultam el tőle, majd a közelben lévő patakot kezdtem el nézni.

-Aggódtam érted. -suttogta maga elé, majd rám nézet. -Furcsáltam, hogy csendben vagy és nem szólsz bele az akció menetébe. Nem ilyen szoktál lenni.

-Úgy beszélsz hozzám, mintha már régóta ismernél, pedig ez egy cseppet sem igaz.- álltam fel.

-Mert ismerlek is.- követve a példámat elém lépett, majd mélyen a szemeimbe nézett.-A múltadon rágódsz, igaz?- egyből a lényegre térve fordította oldalra a fejét, hogy jobban rám tudjon nézni.

Összeszorított ajkakkal hallgattam végig. Nem akartam megszólalni, mert a végén olyat mondanék, amit megbánnék.

-Mit tudsz te? -böktem a tőlem kisebb mellkasára -Nem neked ölték meg a szüleidet! Nem neked kellett nélkülük felnőnöd! Nem neked kellett minden nap a túlélésért küzdened! Nem te gondoltad azt mindennap, hogy bárcsak meghalnál. Hogy bárcsak inkább a szüleiddel lennél, és nem a saját öcsédre vigyáznod! Nem te gondolkoztál el az öngyilkosságon! -ordítottam felé minden bánatomat, de meg se rezzent. Határozottan állt előttem, de pillanatokon belül minden megváltozott. Az aranyló nap sugarait egyre gomolyabb felhők takarták el, míg végül elkezdett esni az eső.

Keze az arcomon csattant, vele szinkronban egy villám is elcikkázott az égen. Az égett felületre kapva a kezemet néztem rá.

-Honnan veszed, hogy én nem éltem át ezeket? Azt hiszed nekem nem voltak szüleim és testvéreim? Nekem nem volt életem máshol? Szerinted nekem is boldog életem volt? Hát képzeld nem! Megöltek mindenkit a családomból! Csak én éltem túl...egyedül én! Szerinted nekem nem kellett szembenéznem a veszéllyel? Küzdenem a túlélésért?!
Nézz rám! Teljes csődtömeg vagyok és leszek akkor is, ha már teljesen megváltozott az életem. Minden megváltozott akkor, mikor először találkoztunk.- nézet végig a szemeimbe -Nem éreztem senki iránt ilyen vonzódást, pedig sok emberrel voltam együtt. Te kiváltottál belőlem olyat, amit másiknak nem sikerült. -lépett elém, majd kezeit az arcomra helyezte.

Összedöntötte homlokunkat, miközben hüvelykujjával simogatni kezdte az említett bőrfelületet.

-Pont én, mi?- kacagtam fel magamnak.

-Igen, te. -nézet ismét rám, majd magához ölelt. -Nem kell egyedül harcolnod mindenki ellen. Vannak mögötted is, akik figyelnek rád. -majd ezzel a mozdulattal az ajkaimra adott egy puszit.

-Menjünk vissza, még a végén elázzunk!- kezdett el húzni a lovak felé. Még mindig annak az egy puszinak a hatása alatt állok.

De igaza van...
A múlt az már a múlt...
Ami most előttem van azzal kénne fogalakoznom...
De most szemeim előtt csak ő lebeg...
Miket ki nem hozol belőlem Shiro...

És itt az ígért rész is...
Most egy kis visszaemlékezésbe mentünk bele a Bakugou család múltjába...
És persze egy kis érzelmi kitörés...^^

Remélem tetszett nektek :)

Puszancs nektek babók <3