A kettévált kard [Bakudeku ff.]

40.fejezet

Shiro szemszöge

Lassan pislákolva nyitottam ki szemeimet, majd óvatosan körbe pillantottam. A többiek mind körben ülve beszélgettek, két másik idegennel együtt.
Furcsállva az egészet ültem fel, vagyis csak akartam, de az oldalamon lévő seb ebben eléggé megakadályozott.
Halkan felszisszenve dőltem vissza a helyemre, majd a felettem lévő leveleket nézegettem. Most olyan szerenycsétlenek érzem magam...

- Felkelltél, törpe? -lépett mellém Kira, majd leülve kezdett el nézni.

- Mint látod, nem haltam meg...- szóltam vissza gúnyosan, majd kezeimet a tarkóm alá raktam.

- Nem. Nem haltál meg. De így is valaki már a szívroham szélén állt.- pökött hátra egyenesen Genji felé. Szőke haja most csapzottan tapadt a homlokára, szemei alatt enyhe karikák voltak, és elég intenzíven látszott rajta, hogy mostanában nem alszik valami jól.

- Hány napig voltam kiütve?

- Olyan 3... vagy 4? Fogalmam sincs, nem számoltam. -ránt vállat, mire fogta magát és lefeküdt mellém a fűbe.

- És ti veletek mi van? -kérdeztem meg, még mindig a felettem lévő fát nézegetve.

- Azon kívül, hogy Kurama csak Kirishima körül forog, én meg egy egészen jóképű palit figyelek egész nap? Nem, semmi. -a végén kénytelen voltam elnevetni magamat, mert simán eltudtam képzelni a lányról, hogy egyik bokorból a másikba ugorva kémkedni kezd.

- Örülök, hogy jött nevetsz a nyomoromon...- nyújtja rám a nyelvét, mire csak szemetforgatva ütöm meg a vállát.

- A felderítésekre mikor indulunk? -jutott egyből az eszembe, mire a mellettem lévő csak unottan ropogtatta az ujjait.
- Már elindultunk volna, de senki se számolt azzal, hogy egyikünk meg fog sérülni. -nézett mindentudóan rám, majd felállva leporolta magát. -Ettől függetlenül örülök, hogy jól vagy... -mosolyodott el, majd megindult a többiek felé, közéjük is az egyikükhöz.

A szöszi pár perc múlva felém kapta a fejét, mire bárgyún a kezemmel intettem egyet. Mikre nem vagyok képes, ha ő velem van?

Nagy lépésekkel futott felém, mire meghökkenve vettem tudomásul, hogy amikor lerogyott elém, olyan szoros öleléssel ajándékozott meg, hogy azt hitem kiköpöm még a tüdőmet. Pedig sérült vagyok ebben a pillanatban...
De ezek is most csak részlet kérdései...

Átkarolva a nyakát húztam közelebb, és egy percre se akartam elengedni. Meleg karjai szinte nyugtattak megfelel; olyan mintha biztonságban érezném magamat.
Megkönnyebbült sóhajt hagyta el a számat. Lassan eltolt magától, majd egy tincset kisöpörve az arcomból nézett bele kék szemeimbe.

- Olyan makacs vagy... -suttogta elém, mire csak mosolyogva fordítottam oldalra a fejemet.

- Most miért? Örültél volna, ha nem mentem meg azt a formás hátsódat?!

- Örülök, hogy ennyire tetszik a fenekem, de azért ne kockáztass érte. Te fontosabb vagy... -visszafolytva nevetését ölelt újra magához, de persze én nem bírtam ki. Hangos kacagással öleltem át a nyakát, de persze néhány könnycsepp lecsordult az arcomon.
Boldog voltam, hogy egy ilyen veszély után még mindig ilyen bolond.

- Kezdesz a felé halladni, hogy jobban megkedveljelek. -motyogtam a fülébe, mire meglepetten tolta hátrébb testemet. Vigyorogva puszilta meg a homlokomat, ami miatt nem kicsit pirultam el.

- Ezer örömmel hallom. Akkor a célom még mindig az lesz, hogy jobban megkedvelj még ennél is... -hajolt közel az orromhoz - és kitudja! Lehet a végén még a szeretlekig is elérek!!

- Azt megnézem! Még messze jársz, úgy hogy álmodj csak tovább Bakugou Genji... -pöcintettem nózijára, mire csak morogva dörzsölte meg a sérült felületett. Aprót mosolyogva hajoltam közelebb, majd orrára adtam egy kicsi puszit.

- Még mindig tudsz idegesítő lenni. Mondták már?

-El se hiszed, hogy rajtad kívül mennyien... -tettetem a hülyét, mire szemet forgatva állt fel, majd nyújtotta felém a vízét.
Hálásan elfogadva kortyoltam bele a hideg italba, ami kifejezetten jól esett száraz torkomnak. Nagyot sóhajtva adtam vissza neki, majd visszadőlve az ,,ágyamra” néztem ezúttal az eget. Már vártam a felderítői napokat, hosz akkor többet lehettek vele.
És kitudja. Lehet eljutunk odáig, hogy kimondom azt a szót, amit annyira akar már hallani.

- Ha nem baj, akkor én most lefekszem ide. -dőlt végül hátra, mire kuncogva fordítottam felé fejemet. Várom én is azt a pillanatott...

Kicsit későn, de meghoztam a kövi részt :) Ha esetleg tetszett, akkor egy vote-t nyomj :D
Puszancs nektek babók <3