A kettévált kard [Bakudeku ff.]

19.fejezet

Katsuki szemszöge: 

Amint végeztünk ezekkel a mocskokkal, rögtön bátyám és Kirishima felé futottam. A látványtól teljesen elborzadtam. A legjobb barátom bal karja hiányzott, szinte literszámra ömlött belőle a vér. Genjit a földre fektették hisz a megerőltetéstől elájult.  Kurama elsőnek Kirit látja el, ezért szerintem egy jó ideig nem megyünk sehova. A reinkarnáció nem valami gyors folyamat.

Levágtam magam az egyik oldalra, majd a falnak dőlve csúsztam le a földre.  Ha történik velük valami, megölöm magamat. Kezeim közé fogtam a fejemet, majd gondolkodóba estem.

-Hogy van az állapotuk?- hallottam meg hirtelen Deku hangját. Tudom, hogy direkt suttogott. Nem akart még jobban felzaklatni.

-Szerintem reggel körül végezni fogok velük, de csak utána tudom megnézni a farkasfiú állapotát.- hallom meg Kurama biztató hangját, mire egy nagy kő eset le a szívemről. Léptek hangját veszem észre tőlem pár méterre, majd elém térdelve fogta meg a vállam. Felnézve egy apró mosolyú Dekuval találtam szemben magamat. Az ő szemében is ott volt az aggodalom és a félelem. Mégis engem próbál vigasztalni.

-Deku, én......- kezdtem volna bele a ,,minden az én hibám" szövegre, de egyből befogta a számat, majd komoly arccal figyelt engem.

-Nehogy azt mond, amire gondolok, mert beleverem a fejem a falba. Nem esett semmi bajuk, csak megsebesültek. Még élnek!- eközben kezei közé fogta az arcomat. Enyhe pír kúszott fel az arcomra, amit még eltakarni se tudtam. Imádom amikor ilyen, de valamikor már túl őszinte.

-Tch. Te beszélsz.-fogtam meg az kezeit, majd az arcomról levéve néztem azokba a fűzöld szemekbe. Hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz rántottam, majd ajkaimat az övéinek illesztettem. Nem tudott semmit se kinyögni az akcióm miatt, így még viszonozni se volt ideje. Elváltam mézédes ajkairól, majd rá mosolyogva öleltem vissza magamhoz. Halk kacagása szinte a szívemig hatolt. Köpenyemet levéve magunkra terítettem, hogy a kis brokkolimat feltudjam melegíteni. 

-Mesélsz magadról.-szólalt meg hirtelen, majd felnézve bociszemekkel próbált rávenni.

-Nagyon fontos? Épp egy háború közeledtében vagyunk.- nem akartam nagyon mesélni magamról. Az életemről eddig csak Eijiro tudott, senki más. De hisz ő már az én párom, joga van már tudni nem?

-Rendben, tudok várni.- örültem, hogy nem zaklatott tovább.
Mégjobban magamhoz szorítottam, hisz nem akartam, hogy lebetegedjen.
Már annyira fáradt voltam, hogy már a szemeim is leragadtak.

Kurama szemszöge:

Elég csúnya volt a sérülése, de legalább nem lett semmi baja. Vörös haja a homlokára tapadt az izzadságtól. Lihegett is, hisz biztos magas lehet a láza. Szóltam Kirának, hogy egy vizes rongyot hozzon már.
Eddig egészen jól haladok, a könyökéig kell kb. 8 cm.
Éreztem, hogy már én is fáradom, de volt még egy sebesült, akiről most Shiro gondoskodott.

-Tessék itt van. Ha kell még valami, majd kelts.- ezzel intett egyet, majd ott hagyott. Örülök neki, hogy ilyen barátom van, de valamikor lehetne egy kicsit együttérzőbb.
Halk nyögésrr figyeltem fel, mire lenéztem, majd a sárkány fiú felnézett rám. Értetlenül pislogott párat, mint aki még mindig kába.
Próbált elhúzodni tőlem, hisz még nem is ismer.

-Nyugi, veletek vagyok. Kurama a nevem.- mosolyogtam rá, mire bizalmatlanul, de megszólalt.

-Kirishima. Kik vagytok ti?- kérdezte meg kisebb kíváncsisággal a hangjában. Valamiért ezt aranyosnak tartottam.

-Tudod minket értesítetettek segítség gyanánt. És itt vagyunk.

-Mi történt itt?

-Harcba keveredtettek. Most pedig gyógyítalak.- majd lenézett maga mellé, hogy miről is beszélek neki. Hirtelen sokolt le, majd ijedten nézet rám.

-A-A karom.....- dadogott, és még szerintem sokot is kapott mégjobban.

-Nem lesz semmi baj. Most próbálom ,,vissza növeszteni", csak még pihenj jó?- néztem rá aggodva, mire lassan bólintott, majd vissza is feküdt a helyére.
Néma csönd burkolódzott közénk, de nem bántam. Mát láttam rajta, hogy mindjárt elalszik, így az egyik takaróért nyúlva betakartam, majd tovább folytattam a munkámat.

-Köszönöm. -szólalt meg rekedt hangon, majd egy apró mosolyt küldött felém.

-Ne köszönj semmit. Majd egyszer meghálálod, ha eljön az ideje.- simitottam végig arcán, mir ettől a cselekedetemtől halványan bepirult, ez után pedig el is aludt.

Ez most egy kicsit gyengébb rész lett, de próbálok izgalmasabbat is hozni. De remélem, azért türhető ^^'
  
Jó olvasást és puszancs mindenkinek <3 <3 <3