A kettévált kard [Bakudeku ff.]

50.fejezet

Kurama szemszöge

A tűz parazsa kellemesen melegítette bőrömet, de az is segített benne, hogy Kirishima sárkány alakban mögöttem pihent. Eléggé kiakadtam a makacsságán, de mégis köszönettel tartozom neki. Segített rajtam, hogy ne legyek a halál szélén. És persze belátom, hogy ezekben a percekben gyenge voltam.

Enyhe cseppek folytak lefelé a barlang oldalán, mivel még tombolt a hideg bent pedig a meleg nyugtatta testünket. 3 napja nem tudunk semmit a többiekről és kezd egy kicsit idegesíteni, hogy ez a tehetetlenség a vállamat nyomja. Gondolkoznunk kell, hogy ezek után mit is kezdjünk, hisz 2 napja csak ezen a helyen vagyunk, és nem tudunk haladni sem.

Hirtelen hátulról egy bökést éreztem, majd lassan megfordulva Kirishima szemeibe néztem, amik mint mindig, most is arany színben pompáztak.

- Történt valami? - kérdeztem halkan, majd az orra elejét kezdtem el simogatni, amibe pikkelyes bőre belesimult. Fejét előrébb nyomta, így hatalmas testével szó szerint eltakart. Kuncogva álltam fel, majd a szeme alatti bőrt kezdtem el simogatni. - Nem akarsz visszaváltozni? Tudod így elég nehéz veled kommunikálni, ha nem is válaszolsz... - nevettem el magamat, majd kimászva a szorítása alól vártam, hogy emberi alakja előttem legyen. Nem is kellett végül annyit várnom, hisz pár másodperc múlva már teljes alakjában előttem volt.

- Így már jobb? - emelte fel a kezét, de csak szem forgatva ültem le a tűz elé, és az égő parazsakat figyeltem.

- Hát már sokkal. Tudod a sárkány alakodban is kedvellek, de az emberi formád akkor is jobb. - vigyorodtam el, mire zavartan leült mellém.

- Szeretsz mindent őszintén elmondani, igaz? - húzta aranyos grimaszra az arcát, majd felhúzta térdeit és azokat ölelte át. 

- Talán zavar? Azért nem akarok tapintatlan sem lenni... - vakarom meg a tarkómat, majd lassan elmosolyodva közelebb csusszantam hozzá -  De nem is fogok hazudni, ha már nyíltan elmondtam, hogy kedvellek. - emeltem fel kezét, majd számhoz húzva csókot hintettem a kézfejére. Lágyan érintettem párnácskáimat a bőrfelületre, és már innen éreztem, hogy valami szikra pattant el bennem.

- Elég közvetlen vagy, nem gondolod?! - idegesen nézet le rám, de csak egy pimasz mosolyt villantottam felé, hiszen az arca ugyan olyan színű volt, mint a haja.

- De neked mégis tetszett, nem? - csuklójától felfelé kezdtem puszikkal kényeztetni a kilátszó karját, de csak egyszer-egyszer megremegve próbált szabadulni tőlem.

- K-Kurama... - dadogva takarta el az arcát, amikor már a nyakánál jártam. Ezt a gyenge énjét még nem is láttam, de annyira csábító, ahogy a csillogó íriszeivel engem néz. A gyomrom hirtelen bizseregni kezdett; ajkaim cserepesre száradtak pár perc alatt; homlokom lassú cseppekben kezdett folyni rólam a veríték. Sokkal többet érzek iránta, mint azt hittem valaha is.  Jobb kezemet felvezettem az arcára, hogy csak rám tudjon figyelni. Szemeit becsukta, hogy ne kelljen rám néznie. Mosolyogva hajoltam közelebb, majd ajkaimat az övére helyeztem. Nem mozgattam és nem is csináltam semmit, egyszerűen csak ráhelyeztem a sajátjaimat. Nem is akartam magamat ráerőszakolni, vártam amíg ő akarja. Elhajolva akartam újra ránézni, de nyakamat átkarolva húzott ismét magához és megcsókolt. Pislogva figyeltem, ahogy egyre vadabbul próbálja csinálni, de csak bele mosolyogva emeltem fel és raktam az ölembe.

- Vadabbak lettünk, mi? - kérdeztem kuncogva, de csak durcázva folytatta azt, amit elkezdtünk. Kezeimet a derekára helyeztem, és éreztem milyen vékony is a csípője. Felsőjét fentebb húzva simítottam a bőrére, mire egy gyenge sóhaj szaladt ki az ajkain.

- Ne hidd magad ettől férfiasnak... - motyogta el, mire megállva a cselekedettemben elnevettem magamat. Hogy tud ilyen helyzetben ilyet mondani? Férfias, mi?

- Akkor mutassam meg? - alsó ajkamba harapva közeledtem felé, de hirtelen egy különös aurát éreztem meg. Fejemet hátrakapva figyeltem, ahogy egy idegen rárepült a hegy ormára, ahol pont mi voltunk. A vörös hajú száját befogva toltam magam mögé, majd az oldalt felcsatolt kardomért nyúlva előrántottam. Az idegen egyre közelebb és közelebb jött felénk, majd ahogy a tűzhöz ért meglepődve vettem tudomásul, hogy ez a griff srác.

- Hawks, mi a francot keresel itt? - lepődött meg Eijirou is, miközben a hátam mögül kikukkantott. A szőke srác lihegve esett térdre, és csak ekkor vettem észre a sérüléseit. Gyorsan mellé lépve guggoltam le, majd mágiámmal elkezdtem a sebeit összeforrasztani.

- Mi történt veled? - kérdeztem, majd felkapva a fejemet vettem észre a homlokán lévő hosszú vágást. Egyik kezemet a fejére helyeztem, míg másikkal a karját gyógyítottam.

- A herceggel indultam el a megfelelő hely felé, amit megbeszéltünk. De démonok támadtak ránk. Üzeni akartunk nektek, de az egyik elragadta a srácot, és elhurcolták. Nem tudtam semmit sem tenni. - keserűen a földre nézet, de én lefagytam egy tényezőnél.

- Milyen herceg? - gondolkoztam el, de a hátam mögött lévő fiú a hír hallatán azonnal ideges lett.

- Todorokit elrabolták?!

Na itt is lenne ennek a könyvnek a folytatása, remélem azért tetszeni fog :) Puszancs nektek babók <3