A kettévált kard [Bakudeku ff.]

2.fejezet

Már pár darab fát kivágtam, így elkezdtem a kunyhónk felé vinni. Már az utolsó kanyarnál jártam, mikor észrevettem, hogy a házunkkal nincs minden teljesen rendben. Az ablakok bevoltak törve, az ajtó tárva nyitva. A tuskókat leejtve rohantam befele. Bent se volt fényesebb a helyzet. A tányérok, evőeszközök széttörve a földön, ahogy a növények is. Mentem bentébb, mikor egy testet láttam a földön feküdni. Hosszú zöld haja most fakóbban tűnt, mellette vörös tócsa. Odarohantam, majd fejét az ölembe húztam, ahogy letérdeltem.

-Anya, Anya!!! Mi történt?- kérdeztem tőle kétségbeesetten.

-Démonok t-törtek be. A-A könyvet meg t-téged a-akartak.- lassan felvezette kezét az arcomra. - Nem maradhatsz itt Izuku. Elkell menned.

-Nélküled nem megyek.- kezdtem zokogni. Pár csepp anya arcára is érkezett.

-Nekem már késő. Kérlek menj.

-Ne mondj ilyet! Te is jösz!

-S-Szeretlek I-Izuku.- nyögte ki az utolsó szavakat, majd keze az arcomról a teste mellé esett.

-Anya! ANYA!- kiabáltam hozzá, vállánál kezdtem rázni, de semmi hatása. Zajokat hallottam meg kintről. A hangból morgások, üvöltések lettek. Démonok. Tehát visszajöttek. Letettem anya testét, majd féltérdre ereszkedtem, kezemet a szívemre tettem.

-Anyám! Megbosszulóm a halálodat! Ezt megígérem.- még pityeregtem, de ez már nem szomorúságból. Dühöt éreztem. Kirohantam elől az ajtón, majd körbefutva újra az erdőben találtam magam. Próbáltam kifújni magam, de mögülem ismételten morgást hallottam. Szóval követnek. A fejszét felvettem, majd újra rohanni kezdtem. Ágak csapódtak az arcomnak, tüskés bokrok karmolták szét a lábamat, de így sem álltam meg. Nem állhatam meg. Baloldalról egy árny vetette rám magát. Erősen fogott, de a fejszével sikeresen eltaláltam a démon fejét. Felálltam, majd ismét rohantam. Egy vízeséshez érkeztem. A hangok mögülem egyre hangosabbak lettek, így kénytelen voltam beleugrani a vízbe. Az ár magával sodorva vitt a vízesés mögé. Felúsztam, hogy egy mély levegőt vegyek. Egy barlang került a szemem elé. Kimásztam a partjára, majd mélyeket lélegezve kezdtem el gondolkodni. Mit akarhatnak pont tőlem? És mire kell nekik a könyv? Miért kellett ehhez megölni az anyámat? Talán tudott valamit amit senki más nem? Gondolkoztam volna még tovább, de egy aranycsík siklott el mellettem. Felültem, majd a fura jelenség elkezdett a barlang mélye felé menni. Miért is ne! Talán mutatni akar valamit, vagy csak a képzeletem játszik velem? Mindegy is. Utána megyek. Felálltam, majd elkezdtem követni. Egy oszlopokkal teli teremszerű helyen találtam magam. Középen egy szikla volt, beleállítva egy karddal. Közelebb mentem, és észrevettem egy szöveget belevésve a kődarabba.

,,Csak a legerősebb, legbátrabb hős tudja kihúzni a kardot! Ő belőle lesz a kiválasztott!"

Mikor végeztem, a kardnak szenteltem majd minden figyelmemet. Érdekesnek tűnt. Egyik vége éles volt, míg a másik fele érdes, mintha el lenne törve. Hullámos betűkkel volt még ráírva valami.

,,or All"

Nem értem. Mi akar ez lenni? Gondolkoztam, miközben döbbenetemben, majdnem lefejeltem egy sziklát. Ez a kard a híres ,,One For All", All Might kardja. A hőslovagé. Tehát a legenda igaz.

Odaléptem a kardhoz. A markolata puha volt, hiszen állatszőrrel volt betekerve. Koncentráltam, mikor a kard ragyogni kezdett. Egy egyszerű mozdulattal kirántottam, de a súlyára nem voltam felkészülve, így a vége a földön landolt. Hitetlenkedtem. Tehát az egyik kiválasztott én vagyok. Ki lehet a másik? Hirtelen az előbbi aranycsíkból egy alak rajzolódott ki. Közeledett felém, majd a kezét a vállamra tette. Egy kísértett. Páncélt viselt, piros köpennyel. Szőke haja hátul levolt lapulva, csak két nagyobb tincs állt fel elől. Ez ő volt. All Might. Kb. 4 fejjel lehetett magasabb nálam. Kidolgozott izmai látszódtak a páncél alatt. Mosollya, mintha boldogságot sugárzott volna, még így is hogy szellem.

-Üdvözöllek fiam!- mondta mély hangon. - Úgy látszik te lettél a kiválasztott.

-De miért pont én?

-A kard téged választott ki. Téged látott a megfelelő személynek.

-De még fiatal vagyok, 17 éves.

-Én a te korodban lettem lovag!- mondta dicsőítően.

-De hogy fogom megtalálni a társamat?

-A kard ragyogni fog, ha egymás közelében jártok. Tudod, a kard egy egész volt. Elválaszthatatlanok lesznek egymástól, és ez a hordozókra is rátapad. Barátság, szerelem is kialakulhat, de nem kizárt s viszály, ellenségeskedés sem. Ezt majd ti döntitek majd el. A kiválasztottaknak kell legyőzni a démonokat és annak vezérüket, hogy a világ biztonságban legyen. Számíthattok rád fiam?- kérdezte reménykedve. Egy világ hőse? Újra béke lenne mint régen? Ez esetben bármit.

-Igen, számíthat.- biccentettem felé egyet.

-Akkor mond el a neved, és a kard örökre téged szolgál. -
sóhajtottam egyet. Anyáért bármit.

-Midoriya Izuku.- mondtam ki félhangosan mire a kard jobban elkezdett ragyogni.

-Midoriya fiam. Mostantól te vagy a világ másik hőse.- ahogy ezt kimondtam, egyből eltűnt. A kard fénye is kihúnyt, majd sötétség burkolózott a barlangba.

Itt a következő rész! Ha tetszett csillagozd, és írj véleményt! ;-)
Remélem elnyerte a tetszéseteket! Addig is puszanncs! <3