A kettévált kard [Bakudeku ff.]

16.fejezet

Deku szemszöge:

A biztonság nem tartott sokáig, hisz egy tőrt dobott felém, ami bele is állt a karomba. Felordítottam, hisz szinte marta a bőrömet. Katsuki gyorsan felém kapta a fejét, majd morogva a hercegre vetette magát.
De a felemás hajú így is kitudta kerülni a csapásokat.
Óvatosan a belőlem kikandikáló tőrért nyúltam, majd egy határozott mozdulattal kihúztam. Halkan felsziszentem, majd a kezemet a vérző sebre szorítottam. Bakugou ahhoz képest, hogy a sárkány alakban van, nem áll fényesen. Todoroki minden csapással egy sebet ejt rajta, de így sem tántorodik el.
Segítenem kell. Muszáj!

A kardomért nyúltam, majd egy gyors mozdulattal kivettem a hüvelyéből. A könnyű fegyver szinte belesimult a kezembe.
Rohanva közelítettem meg a herceget, majd egy suhintással akartam megijeszteni. De nem sikerült.
A sajátjával védte ki a csapást, majd az oldalamba akart rúgni, de a sárkány farka elsodorta. Köszönetképpen néztem Kacchanra, de a mosoly egyből leolvadt az arcomról. Most emberi alakjában állt előttem, de tiszta seb volt.
Egy lépést próbált felém közelíteni, de térdre rogyot.

-Kacchan!- futottam felé, és éppen hogy eltudtam kapni, mielőtt eldőlt. Hangosan lihegett, a ruhája már szinte átázott.- Bírd ki még egy kicsit, jó?- kérdeztem suttogva, addig is gyorsan az egyik fa mögé cipeltem, hogy ne lássa meg az igazi alakját.

-Tch... Nyugi, meg leszek. De... te is vigyázz magadra.- halványan elmosolyodtam a kijelentésén, majd a kardomat elővéve léptem ki újra a tisztásra. Nagy robbaljal jött ki a felemás, hiszen Bakugou az egyik fának lökte neki. A düh szinte csillogott a szemében, ami belém egy kis bizonytalanságot vitt.
De ezeket el kell hessegetnem, hisz Katsukit kell védenem. Akár az életem árán is.
A kardot magam elé tartva álltam fel a harci pozicióba.
Pár pillanat múlva nekem is rontott, a kardot hangos csattanással találkoztak. Szinte mint egy profi úgy forgatta kezében a kardot, alig tudtam hárítani.
Már élet-halál között lebegett ez a csata.
Nem tudtam, hogy miért ennyire dühös!
Nem tudtam, hogy mi történt a családjával!
Nem értettem egyáltalán az érzéseit!
Mégis éreztem, hogy ez nem fog jól elsülni.

A jégmágiáját használva akart támadni, de azt épp időben ki tudtam kerülni. De a mögöttem lévő fa az megsérült, és dőlni kezdett. Ez mind szép és jó, de a fa alatt épp Katsuki feküdt.
Gyorsan futottam felé, de egy jégfal állta el az utamat. Hisztérikusan próbáltam kimenni, de semmi esélyem se volt az akadály ellen.

Dühös szemmel néztem a Todorokira. Ha Bakugou miatta fog meghalni, azt sosem bocsájtom meg. A fegyveremet sokkal gyorsabban hajítottam a herceg felé, aki megtántorodott, de időben eltudodt hajolni. A mögötte lévő fal ripityára törött, olyan erővel állt bele a kard.
A zöld energia ismét ellepte a testemet, már szinte sokkal erősebbnek éreztem magamat. A levegőt kifújva ismét farkasszemet néztem a heterokrómiással, majd hipersebességgel előtte termettem. A tűzerejével egy pajzsot akart csinálni, amit könnyű szerrel kivédtem. 180° fordulattal belerúgtam az oldalába, mire több száz métert repült neki a fáknak.

Nem helyes amit teszek, ezt tudom. De ha valaki bántja a barátaimat, annak nem kegyelmezek. És még ő tetszett nekem!

Felé akartam indulni, mire egy hatalmas kasza állta az utamat. A végén egy fehér fonott hajú fiú állt. Tengerkék szemei szinte lyukat égettek belém. Elég vékony volt, de mégis látszott rajta, hogy izmos. Velem egykorúnak saccolnám be.
A fegyverét kiszedve, egy varázsigével egy karkötőt csinált a kaszából, amit gondosan eltudodt takarni.

-Hát nem ilyen fogadtatást vártam. De se baj.- mondta ki hangosan a gondolatait, de egy percre se vette le rólam a szemeit.- Shiro vagyok. Az Orphans vezetője.- amint ezeket kimondta eszébe jutott, hogy kikről beszél Katsuki.

-Ti vagytok? És a többiek?

-Kira elment a hercegért, Kurama pedig egy eléggé jóképű fiatalt gyógyít.- nézett oldalra, amivel én is követtem a tekintetét. Egy vöröshajú fiú térdelt Katsuki mellett, és valamilyen kékeszöld energia borította a testét.
Gyorsan felpattantam, majd Kacchan felé kezdtem futni.
Amint odaértem, térdre estem, majd egyből a szőkeség keze után kaptam.

Életben van. Nincs semmi baja.

A szemeim megteltek könnyekkel, amik egyre gyorsabban folytak le az arcomon.

-Hogy van?- kérdezte mögöttem Shiro, amint odaért hozzánk.

-Meg lesz. Kisebb törései is vannak, de hamar meggyógyult.- válaszolt, de látszott rajta, hogy minden energiáját ebbe fektetti.

-Köszönöm.- motyogtam neki, mire halványan elmosolyodott. Pár perc múlva reccsenéseket hallottunk az egyik bokor mögül. Egy tigris jött ki, hátán a herceggel, akin is látszódott némi sérülés.
Felénk sétálva legurította magáról, majd emberi alakjában állt előttünk.

-Jó pár métert repült, azt meg kell hagyni.- mondta elismerően, majd mikor észrevett kérdő pillantásokkal nézett a fehérhajúra.- Ő meg ki?

-Az egyik megbízónk. És ő tette ezt a herceggel.- a lányt sokkolta a hír, majd elnevette magát.

-Azt gondoltam, hogy valaki elintézte, csak azt nem, hogy egy ilyen törékeny fiúcska.- gúnyolodott rajtam, ami egy kicsit eléggé felhúzott. Shiro észrevette, majd legyintett a kezével.

-Hagyd rá. Ő már csak ilyen.- a szóban forgó lány felhúzott szemöldökkel méregette az alacsonyabbat.

-Már megbocsáss, de nem én viselkedek úgy mint egy prosti.- röhögött saját viccén, de a főnökön látszott, hogy egy ér kidudorodik a homlokán.

-Minden nap ezt csinálják, még velem is.- sóhajtott fel a vöröske, majd halkan elnevette magát.- De így is szerethetők.

Elmosolyodtam a kijelentésén. Nekem is ilyen jó barátaim voltak a faluban, bár nem is tartjuk a kapcsolatot. Találkozni kéne velük.

Vajon mi lehet Genjivel és Kirishimával?

Egy kis késéssel, de itt a következő rész!
Remélem tetszeni fog, és jó olvasást nektek!
Puszancs mindenkinek! <3