A kettévált kard [Bakudeku ff.]

54.fejezet

Dabi szemszöge

- Mi az, hogy nincsenek meg?! - idegesen csapott az asztalra Kirishima, ahogy kiderült, hogy három emberünkről nem tudunk semmit, közben meg fent Hawks is gyengélkedik. Csőbe húztak minket, de elég rendesen. Ezt valaki nagyon kitervelhette.

- Úgy ahogy mondom. Egyszerűen nem látom őket! - hitetlenkedett Genji, majd az asztalon lévő nyakláncra néztem. Állítása szerint egy faluban találta a sárga hajú srác, de ott mindenki le volt mészárolva. Shiroék átnéztek minden holttestet, de Bakugou nem volt köztük. Akkor vagy elvitték a testét, vagy ő maga tette azt az emberekkel. De az képtelenség lenne, hisz Bakugou önszántából nem tenne ilyet, max ha valaki nagyon felcseszi az agyát.

- De semmi nyom? Basszus, két fontos embert is elvesztettünk! - akadt ki még jobban Kirishima, mire Kurama mellé lépve átkarolta a vállát.

- Próbálkozok utánuk járni. Todorokiét nagyon enyhén, de érzem. Katsuki meg Midoriya csak simán eltűntek. - rázta a fejét a szőke fiú, majd sóhajtva vissza ült a székre.

- De mi van akkor, - álltam fel - ha az ott lévő embereket Bakugou ölte meg? A testét nem találtuk meg. Az egyetlen nyom róla, az egy nyaklánc, amit véletlen hagyhatott el. Minden áldozaton mély karmolás vagy vágás nyomok voltak.

- Egyet kell értenem Dabival. - állt fel Kira is, mire felém bólintva folytatta a mondandómat. - A testek még frissek voltak Shiro állítása szerint, és az megeshet, hogy elkerültétek egymást a tettessel. És amúgy is, Midoriyáékat a másik irányba küldtük. Akkor mégis mi a fenét kereshet itt?

- De akkor hol van Midoriya? - értetlenkedett Kurama, mire az asztalon lévő térképre bökve mutattam meg neki.

- Azon a helyen, ahova alapból mentek. - néztem rá a fiúra - Ahogy megismertem a zöld hajút, nem annak az esetnek tűnt, aki bármit is feladna. Úgy hogy legjobb esetben valahova elrabolták. A legrosszabb pedig, ha már nem él. - kijelentésem után a szobában teljes csend telepedett ránk és senki nem mert megszólalni egy kis ideig.

- Feltételezzük, hogy meghalt. - gondolkozik el Shiro - Akkor ki ölte volna meg? Bakugou nem lehetett, hisz mindennél jobban szereti a fiút.

- De az a szeretet semmit sem ér, ha a másik egyént esetleg megszállják. - mondta ki hangosan a gondolataimat Kira, mire Kirishima felállva elindult a kijárat felé.

- Eijirou, mégis hova mész? - akadt ki a másik vörös hajú fiú, mikor Kirishima keze után kapva magához rántotta.

- Elrepülök oda, ahova Bakugouék mentek, hátha találok valamit. - nézett elszántan Kurama szemébe, mire fejet csóválva álltam fel és feléjük sétáltam.

- Veled megyek. Nélkülem nem fogsz tudni menni semmire. - szóltam oda, mire beszólásomat a füle mellett elengedve biccentett.

- Én is megyek. - szólalt meg a legidősebb Bakugou is - Az öccsémről van szó, szeretném tudni, hogy mégis mi a fene történt velük. - nézett komolyan ránk, mire hümmögve egyet léptem ki a folyosóra.

- Akkor pakoljatok össze. Pár perc múlva indulunk. - mindketten egyetértően kimentek a szobából, majd a sajátjaikba menve kezdtek pakolni. Sóhajtva indultam meg én is a sajátomba, de egy kéz a vállamon megakadályozott. Oldalasan hátrapillantva vettem észre Kirát, ahogy kissé aggódva elenged. - Neked meg mi bajod? Olyan vagy, mint aki karót nyelt? - vigyorogtam rá gúnyosan, mire szemeit forgatva haladt el mellettem, majd előttem lépett be a helyiségbe.

- Nincs semmi bajom. - ránt vállat, majd az ablak elé állva kinyitja, hogy a friss levegő bejöjjön. - Csak egy kicsit félek. - motyogja az orra elé, mire halványan elmosolyodva lépkedek felé, majd mellette megállva figyelem az eget.

- Tudod, én nem annak ismertelek meg, mint aki bármitől is fél. - húztam fel a szemöldökömet, mire kissé csúnyábban mért végig, majd elrántva a tekintetét rólam nézet ismét kifelé.

- Mindenkinek vannak gyengeségei. Még neked is, nagyszájú. - kint a gyerekek boldogan fogócskáztak egymással; a felnőttek pedig boldogan beszélgettek. - Nagyon ragaszkodó típus vagyok....

- Ha nem mondod, tényleg hülyén haltam volna meg. - nevettem fel a szavába vágva, mire a vállamra ütve káromkodott.

- Vigyázz magadra. - nézett mélyen a szemembe, majd óvatosan az előbb sérült vállamra rakta kezét, és lassan simított végig rajta.

- Nem vagyok olyan gyenge, hogy ott haljak meg. Meg amúgy is, valaki hiányolna, hogy nem tudna csesztetni. - mosolyodtam el, mire neki is ajkai felfelé görbültek, majd gyengén a mellkasomra paskolva indult meg kifelé.

- Szavadon foglak. De ha nem térsz vissza, én megyek érted és verlek meg. - kacsintott, majd végleg elhagyta a helyiséget. Nevetve ráztam meg a fejemet, majd a kisebb táskámba pakoltam a holmikat. Ez a nő esküszöm kikészít...

Meg is hoztam a következő részt :) De vajon megfogják találni Dekut? Hmm.... majd kiderül ;) Puszancs nektek babók <3