A kettévált kard [Bakudeku ff.]

41.fejezet

Kira szemszöge

Legalább már Shiro felkellt ebből a kóma szerű valamiből, így kénytelenek vagyunk a tervet ismét átbeszélni. Mivel lett újabb két új tagunk, így kénytelenek vagyunk még több napig maradni, hátha lesz még valami persze.

A megbeszélésen is próbáltam figyelni, de azok a jéghideg szempárok nem hagytak nyugodni. Szinte minden percben vagy másodpercben azon kapom magam, hogy figyelem őt. És ez nálam teljesen új dolog. Én kémkedni fiúk után? Pff, kikérem magamnak! De ez a srác elcsavarta az eszemet!
És már az ciki, hogyha rám néz én egyből elkapom a fejemet. Elpirulok.

Nyugalom Kira... ő is egy átlagos férfi, aki majd el csavarja a fejemet, és már a szemével ágyba tudna vinni..... Na jó, most hagyjam abba!!!

- Kira! KIRA!!! - szól rám erélyesebben Shiro, mire megrázva a fejemet felé nézek. És most megint őt bámultam...

- Igen? Mi van már? -kissé idegesen néztem a kék szeműre, mire szemét forgatva csapott vállon.

- Ne most legeltesd rajta a szemed. A végén még a nyálad is ki fog folyni a szádból. -mutat ajkaira, mire reflexből kapok az enyémekre, hogy tényleg igazat mond-e. De persze semmi nem volt rajta...

Szúros pillantásokkal ajándékoztam meg, majd hátradőlve a fűben néztem az eget. Gyakorolni kéne, mert a végén azon kapom magam, hogy be vagyok rozsdásodva. Egyedül menjek? Persze eddig is egyedül gyakoroltam, senki nem szólt bele a dolgaimba.

Felpattanva a fűből kaptam fel az övemet, melyekben a fegyvereim pihentek. Felcsatolva lépkedtem a pihenő helytől jóval távolabb.

Gondolataimba merülve sétáltam tovább nem figyelve az útra. Kellemes hangok nyugtatták füleimet, csendes szellő lengte be az ösvényt. A közelben a víz csattanását lehetett hallani a sziklákhoz, így a bokor mögül kibújva meg se lepődtem, hogy egy tenger van előttem. Sós illata szinte mámorítóan hatott érzékszervemnek, melyek a régi emlékeimet hozták elő. A homokos tengerparton való szórakozást; a kagylók gyűjtése a víz szélén; fogócska a mellette lévő mezőn.

Nagy levegőt véve sétáltam a homok felé, melyen már ösztönösen vettem le szandálomat, majd lábujjaimat a homokba túrva sétáltam tovább. Ha lehetett volna még fel is nevettem volna, de ilyen helyzetben ezt nem engedhetem meg. Elég komoly dolog előtt állunk, és nem engedhetem meg magamnak csak úgy a pihenést.

Szemeimet az égbe emelve vettem a észre a kisebb sárkányokat, ahogy a tenger felett körözve néznek táplálék után. Mosolyogva nyúltam a hajamban lévő tű után, majd egy rántással hagytam, hogy tincseim a vállamra omoljanak. A szél könnyen kapta fel pár szálamat, miközben egyre közelebb lépkedtem a víz felé.

Milyen nosztalgikus. A habzó víz látványa szinte egy új világba tudna repíteni, ahol semmi gond nincs és élhetném tovább az életemet. A családommal. A barátaimmal. Talán a férjemmel és a gyerekeimmel.

Leguggolva nyúltam bele a tenger vízébe, mire valami selymes került a tenyerembe. Furcsállva felemelve egy kisebb hal volt benne, aki szinte pánikolva kereste a kijáratot. Óvatosan visszarakva hagytam, hogy elúszón előlem és a gondjaim elől.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzelgős lány vagy. Mármint első látásra. - a hirtelen hangra hátra kaptam a fejemet, mire a jégkék szemek tulajdonosával fixiroztuk egymást. Kezei zsebre voltak dugva, unottan figyelt engem.

Lassan felállva néztem még mindig rá, de semmi erőm nem volt elindulni felé. Vagy inkább bátorságom. Ez a harminc méter is bőven megteszi.

- Talán utánam küldtek? - kérdeztem komoran, miközben kezemet csípőre helyeztem. Megrögzült szokás.

- Nem. Csak gondoltam követlek, ha már fegyverrel indultál meg. -mutatt a még mindig derekamon logó övre, mire unottan pöcköltem egyet a fegyveremre.

- Nem valami hülyeséget akartam csinálni, ha arra gondolsz. Olyan gyáva nem vagyok. -emelt fel állam, majd visszafordulva a tenger felé néztem tovább a horizontot.

- Nem is erre gondoltam. -sóhajtását hallom meg, majd egy kisebb csendet. Halk sóhaj hagyta el ajkaimat, majd lassan visszafordulva indultam meg a part felé. Dabi még mindig a homokban ült és végig engem figyelt. Enyhe pír költözött az arcomra, miközben elhaladtam mellette. Rá se mertem nézni, csak mentem tovább a pihenő hely felé. De mégis melegség járta át a szívemet. Hogy mégis utánam jött és figyelt engem. És ezt most többet jelentett nekem mindennél.

Itt is lenne a kövi rész.
Ezúttal Kira szemszögéből hoztam ezt a részz, mivel eddig nem nagyon volt fele cselekmény ^^'
Remélem tetszett nektek :)
Pusszancs nektek babók <3