A kettévált kard [Bakudeku ff.]

42.fejezet

Deku szemszöge

Nem sokat kellett már várnunk. Ma mindenki elindult arra a küldetésre, amire ki lettek szabva. Pár apróságon azért lett változtatva, mivel Dabit Kiráékhoz berakták. Hawks pedig a légi felderítésben fog segíteni nekünk.
Sorin erdeje nem kis távolságra van tőlünk, de mivel Kirishima Kuramával lesz, így kénytelenek vagyunk gyalog elindulni. Lovaink sincsenek. A kardot a hüvelyébe csúsztatva csatoltam fel az oldalamra, sárga hátizsákomat pedig a hátamra csapva vártam Katsukit. Most jó volt az idő az induláshoz. Shiroék kicsit később fognak elindulni, mivel nekik egy köpésnyire van a hely. Kiriék már úton vannak, hisz Eris és Drakon hegysége a sziget másik oldalán van. Kiráék még a tervet szövőgetik a közeli fa alatt. Egyszóval mindenki jól hallad a tervvel.

- Mehetünk. -ért mellém Kacchan, majd fejével biccentve indultunk el a megfelelő irányba. Már most előre érzem, hogy a lábaim a térdemig fognak kopni. Sóhajtva néztem a szöszire, aki tiszta energikusan szelte az utat. A mázlista.

De a kíváncsiság is meglapult bennem. Kikkel találkozunk? Velünk akarnak majd jönni? De ez mondjuk muszály lesz, ha nem akarnak egy elpusztult világban élni, ahol csak démonok uralkodnak mindenki felett. Én ebből nem kérnék. De mégis lapang bennem...
Ez az egész hogy fog sikerülni?
Méltók lennénk rá egyáltalán, hogy mi legyünk a hősök?
A megváltók, akik mindenkire vigyáznak? Még a kardot se tudom rendesen használni, csak alkalmak adtán jövök bele a dologba. Többet kell megtudnom erről az egészről, különben semmi előrelépésünk sem lesz.

Erősen rámarkolva az említett fegyverre néztem a földet, miközben egyre jobban halladtunk befelé az erdőbe.
Miért érzem tehetetlenek magamat? Nem ez az első alkalom, hogy szidom magamat. És ez a magam módján teljesen jogos. Erősebb akarok lenni a mostani énemnél.

Felemelve a fejemet kezdtem el futni a kitaposott ösvényen. Kacchant lehagyva futottam teljesen az erdő széléig, ahol a feltámadó szél belekapott tincseimbe. Egy új esélyt kaptam, hogy megbosszúljam anyámat, és nem vagyok egyedül. A barátaim segítenek ebben. A csapat.

- Hé! -sózott egyet a fejemre a szőke, majd az említett puklira kapva néztem fel kissé idegesen csillogó íriszeibe. Sóhajtva vakarta meg a tarkóját, majd óvatosan szétnézve lépett mellém.

- Mostantól mellettem gyere bármi legyen is. Olyan helyeken fogunk járni, ahol nem szívesen fogadnak idegeneket. Légy résen! Most pedig szállj fel! - mutatott a hátára, mire értetlen pillantásokkal léptem mögé, majd a nyakát átkarolva bújtam hozzá. Lábaimat a csípője köré kulcsoltam.

- Mit is fogsz csinálni?

- Csak figyelj és kapaszkodj! - vett egy mély levegőt, majd a domboldal széléig elkezdett rohani. Úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta. Szívem majd ki ugrott a helyéről mikor elrugaszkodott és a semmibe kezdtünk el zuhani.

Lábaim kibontakoztak, így csak lóbálodva mozogtak a levegőben, miközben kezeimmel majd meg fojtottam Kacchant.

Lehunyva szemeit vártam a becsapodást, de csak a kemény pikkelyeket éreztem meg. Sokkoltan eszméltem fel, hogy a levegőben szárnyalunk és nem holtan fekszünk.

Megkönnyebbülten borultam az egyik tüskéjének, majd remegve karoltam át, hisz nincs kedvem még egy olyan élményben részt venni. Katsuki csak morogva nézett hátra, majd vörös tükrébe nézve elmosolyodtam.

- Ha készülsz még ilyenekre, akkor kérlek szólj előre. Majdnem szívrohamot kaptam mikor a mélybe kezdtünk esni! -néztem rá mérgesen -vagyis csak próbáltam- de csak szemét forgatva nézett előre. És én egy ilyen makacs emberbe szerettem bele? Ízlések és pofonok. De ezért biztos megfogja kapni a magáét.

Megrökönyödve álltam fel, majd tényleg nagyon lassú léptekkel indultam meg a feje felé. Az ujjaim is elfehéredtek, ahogy kapaszkodtam odafele menet.

Görcsös testtel ültem le szerelmem fejére, majd a tájat figyelve dőltem hátra. Hamarosan ott leszünk és nem lesz megállás. Minél hamarabb barátokat kell majd keresnünk.
És végre ki kell derítenem, hogy miért támadták meg a házunkat? Mit akartak anyámtól és tőlem? Minek kellett az a régi, gyűrött könyv?

Szemöldökömet ráncolva fordultam oldalra, de ezek a gondolatok egyáltalán nem akartak békén hagyni. Miért érzem azt, hogy emögött sokkal több dolog van, mint hiszem? Hogy valami rejtegetve volt előlem? Vagy anya tudott róla, csak nem mondta el?

Fejemet fogva néztem ismét a semmibe, de mégis egy gondolat nem hagyott nyugodni.

Miért hiszem azt, hogy ezekhez dolgokhoz köze volt apámhoz?

Itt is lennék :)
Jó reggelt/éjszakát annak, aki olvassa ;)
Puszancs mindenkinek <3