A kettévált kard [Bakudeku ff.]

11.fejezet

Deku szemszöge:

A tűz ropogására keltem fel. Hirtelen felültem, ahogy eszembe jutottak az események. Bár ez rossz ötlet volt, hisz az oldalamon lévő seb felszakadt. Hangosan sziszentem egyet, és a sérülés felé kaptam.

-Hamar felkeltél ahhoz képest, hogy mély sebet szereztél. Ezért is bocsánat.- guggolt le elém Genji, majd zavarában a tarkóját piszkálta. Mint Katsuki.

-Katsuki hol van?- kérdeztem flegmán, hiszen majdnem megölt. Ennyiért mert kedves velem nem bocsájtok meg.

-Kirishimával elmentek körül nézni... és elmondott mindet a kardotokról és a sorsotokról.- sóhajtott fel, majd a fáslit lassan tekerte lefele, hogy alatta kicserélje a átázott anyagot. Elég csúnya sebet szereztem, és szerintem a nyoma is megfog maradni. Egy üvegcsét vett elő a zsebéből, de én szúros pillantásokkal illetem.

-Nyugi ez fertőtlenítő, nem méreg.- nevetett fel halkan.- Bár egy kicsit csípni fog.- majd lassan rácseppegtette a lötyöt az oldalamra. Szinte kiabálni akartam, de nem akartam a közelben lévő gyerekeket megijeszteni.

-Ez nagyon csíp.- lassan nyögtem ki a szavakat. Nagyon fájt, még az alattam lévő takaróba is belemartam.

-Hát ez egy eléggé erős szer, de jobb bármelyik gyógyszernél. Még anyámtól kaptam régen.- lassú mosolyra húzta a száját, de egyből lehervadt, amikor zajokat hallottunk magunk mellől. Neji lépett elő faágakkal a kezében, mellette a kisöccse loholt. Mikor rámvezette tekintettét, a gallyak kiestek a kezéből, majd félelmében hátrálni kezdett.

-Ez nem lehet igaz...
Neked halottnak kéne lenned!- kiabált rám.

-Miért is?- kérdezte vissza gyanakodva az idősebb Bakugou, majd mellőlem felállva kezdett közeledni a barna hajú fiú felé.

-De Uram! Miatta hagytuk el a falunkat. Miatta történt minden!- mutatott rám szinte megvetve, de álltam a tekintetét.

-Nem miatta. Hanem a démonok miatt! Nem vitte be őket, vagy csinált bármi mást! Egybeesés! Ki is tervelhették! Ebbe nem gondoltál bele?!- kérdezte vissza gúnyosan.
Neji vállára hátulról megragatta egy kéz.

-Katsuki... - suttogtam magam elé, mikor megláttam a másik szőke hajkoronát.

-Neji, ugye tudod mi jár mások gyilkolási kísérlete után? -kérdezte cinikusan vezérre, mialatt az előtte álló fiú megremegett.

-S-Száműzés... - nyögte ki szinte rettegve a következményektől, de az öccse odarohanva hozzá átkarolta, majd kiabálni kezdett Bakugouval.

-N-Nem engedem, hogy a bátyámat elküldjék! Ha megy akkor, én is!- kiabálta zokogva, miközben az ikrek egymásra néztek.

-Nincs ellenvetésem...

-Katsuki!- rivallok rá, mire sóhajtva a kicsire néz.

-Mond meg az idióta bátyádnak, hogy most megbocsájtok. DE legközelebb, nincs kegyelem!!- mondta fenyegetően, majd az idősebbiket tarkón csapta, ki a megkönnyebbüléstől sírva fakadt.

Genji visszasétált hozzám, majd a sebemet újra bekötve, hagyott magamra Katsukival. De mielőtt elment bátorítóan rám mosolygott.

-Hogy érzed magad?- kérdezte meg egyből, miközben levágta magát mellém.

-Voltam már jobban is.
Öhm Katsuki, ami az erdőben történt...

-Mi van vele?- nézett rám unottan, de némi kíváncsiságot véltem felfedezni.

-S-Szerintem felejtsük el.- nyögtem ki végre, mire zavaromban elfordítottam a fejemet.

-Miért is? -kérdezett újra, miközben egyre közeledett felém.

-Mert.- adtam ki neki az igazán lényegre törő választ.

-Talán nem tetszett?- kérdezte újra, közben állam alá rakta ujjait, majd magafelé fordított.

-Hááát... kicsit zavarba ejtő volt.- mondtam neki őszintén, de abbahagytam a magyarázkodást, mivel mér az orrunk is összeért.

-Deku... - suttogta a ,,becenevemet", és már szinte összeértek ajkaink.

-Bakugou, gyere! Genji beszélni akar veled meg velem! Óóó, megzavartam valamit?- kérdezte meglepetten, mikor észrevett minket.

-Bassza meg.....megyek!- motyogott, majd kiabált neki, de mielőtt elment újra belenézett szemeimbe, majd ajkait egy pillanatra az enyéimre illesztette. Egy puszi volt, semmi több! De mégis a szívem kihagyott egy ütemet.

Felállt, majd ott hagyott.

Katsuki szemszöge:

Mi az isten f.... van velem?! Szinte majdnem megcsókoltam, mielőtt ez a barom beleszólt volna. De mégis adtam neki egy puszit! Remek Katsuki, példát lehet rólad venni!

Sóhajtva követtem Furahajt, míg a testvérem elé nem kerültünk.

-Végre, hogy itt vagytok. Szóval, miután a népedet biztonságba akarod helyezni nálam, elakarsz indulni a Démonok Birodalmába. Igaz?

-Igen. Minél előbb végezni akarok velük, hogy ne tegyenek nagyobb kárt.

-Értem. És kiket viszel magaddal?

-Kirishima és Izuku.

-Ennyi?! Így hamarabb haltok meg, mint sem megmenteni bárkit is.

-Akkor mit javasolsz, Őnagysága?

-Ne gúnyólodj! Először is én is menni fogok, meg megkérjük a szomszéd ország hercegét, Todoroki Shotot. Amugy is tartozik nekem. Meg kell egy elit csapat, de belőlük is a legjobbakat.

-Várjál, várjál! Ez mind szép és jó, de hogy fogod megkérni őket?

-Pénz, Katsuki. Pénzért lehet őket megkérni.

-És gondolom van elég pénzed ehhez az egészhez?

-Persze, hogy van. Márcsak ki kell választani a kijelölt csapatok közül, hogy kik legyenek.- mutatott egy lapon lévő nevekre, amin max. 10 csapat foglalt helyett. Végignézve őket, az egyiken megakadt a szemem, majd rámutattam.

-Ők jók lesznek.- jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Genji egyetértve bólintott rá.

-Szerintem is ők lesznek a legjobbak. Holnap reggel, egy madárral üzenek nekik.

-Na, kik a szerencsések?- kérdezte kíváncsian Eijiro, mire odaférkőzőtt hozzánk.

-A nevük Orphans.

Itt lenne a legújabb rész, ami remélem elnyeri a tetszéseteket!
Puszancs mindenkinek! <3