A kettévált kard [Bakudeku ff.]

34.fejezet

Shiro szemszöge:

Az eső csak szakadt és szakadt. Már egyáltalán nem volt értelme vissza indulni, hisz úgy eláznánk, hogy holnapra biztos megbetegednénk.

Egy közelben lévő fészerben húztuk meg magunkat, és az volt a szerencse, hogy lakatlan volt. Most egyáltalán nem lett volna kedvem még a tulajjal is leállni vitázni.

Sóhajtva ültem le az egyik szénabálára, majd unalmamban elkezdtem a deszkákat számolni.

-Unatkozol?- ült le elém a földre az idősebbik Bakugou, és kíváncsian figyelt.

-Őszintén? Halálra unom magamat.- dünnyögtem, majd hátradőlve próbáltam pihenni, de ez a fránya növény szétszúrta a hátamat. Morogva kezdtem simogatni az érzékeny területet. -Ez egyáltalán nem kényelmes. -kezdtem még ráadásként hisztizni, mire a szőkefiú kinevetett. Gúnyosan rányújtottam a nyelvemet, majd kezeimet a mellkasom elé rakva durváztam be.

-Na, azért nem kénne ennyi miatt megharagudni. Mint egy kis gyerek olyan vagy.- kuncogva fogja meg a kezemet, majd egy rántással az ölébe húzz -Gondolom így kényelmesebb. -suttogja a fülembe, amitől az összes vér az arcomba költözik. A szívem, mint valami őrült kezdett el verni a mellkasomban, a levegőt is akadozva vettem. Az illatát önkénytelenül is beszívtam, amitől olyan volt, mintha bódult állapotba kerültem.

-Elengedsz?- kérdeztem meg némi bátorságot véve, majd felnézve arcára vártam a választ.

-Miért is kénne?- simított végig az arcomon, majd hüvelykujjával az ajkaimon állt meg. Levegőt is elfelejtve venni toltam el az arcát magamtól, majd gyorsan kipattanva az öleléséből az épület másik felébe mentem. 
Zavartan néztem oldalra, ahogy sóhajtva egyet felállt, majd közelebb sétált hozzám.

-Nem akartam tapintatlan lenni, bocs.- zavartan piszkálta tarkóját, ahogy végig a földdel szemezet. Jó, mondjuk én vagyok szerencsétlen, aki még ettől is zavarba jött. Pedig pár perce még ő akadt ki teljesen, most meg elkezd nyomulni.

-Nem baj, csak én vagyok elég zakkant, hogy ennyitől zavarba jövök.- zavartan nevettem el magamat, míg ebben a pillanatban egy éles villámlás és dörgés hangja be nem lengte a légkört. Ijedten ugrottam egyet, amivel szerencsétlenségemre nekimentem Genjinek. A derekamnál fogva húzott magához, hogy még csak véletlenül se találkozzak a földdel.

Nagyokat pislogva néztem, mire egy csalafinta mosoly bújt meg a szája sarkán. Közelebb húzva magához puszilta meg az ajkaimat, majd amilyen gyorsan történt, olyan hirtelen távolodott el tőlem.

-Szívesen.- kacsintott rám, majd visszaülve a helyére dőlt el a földön. Ez a srác valami őrület! Mennyi szerencse kellett ahhoz, hogy pont vele találkozzak?
Áldom a fentiek most már!

Pár perc alatt annyit hűlt a levegő, hogy vacogva ültem szembe vele. Kezeimmel dörzsöltem a karjaimat, hogy azért valami melegséget csak tudjak magamnak csinálni.
Később még egy tüsszentés is elhagyta a számat. Remek!

Hirtelen egy nagyon puha anyag simult a hátamra, majd előttem egy test magához ölelve próbált felmelegíteni. Félmesztelen volt, de mégis olyan kellemes melegséget árasztott magából, hogy rögtön el tudtam volna aludni.

-Te nem fogol megfázni?- kérdeztem meg kissé vacogva, majd vörös íriszeibe nézve vártam a válaszát. Mosolyogva puszilta meg a homlokom, majd tincseimmel kezdett el játszadozni. Annyira jól esik, hogy így törödik velem.

-Nyugi, nem fogok. Hozzá szoktam már ennél zordabb időnél is.- húzza ajkait félmosolyra, és most kedvem lett volna azokat a párnácskákat birtokolni. De mit is vesztek vele?

Belemásztam az ölébe, mire meglepettségében a szemei kikerekedtek. Kezeimet a tarkójára vezettem, majd egyre közelebb csúsztam hozzá. Testünk annyira közel volt, hogy még én se fáztam. A levegő is egyre forróbb lett köztünk...

-Az előbb még ellöktél magadtól, most meg már bújsz? Nem lehet rajtad kiigazodni..- suttogta nyakamra, amitől még a libabőreim is felálltak. Apró puszikkal halmozta el a bőrfelületemet, mitől kisebb sóhajok szaladtak ki a számon. Tincseit húzogatva próbáltam elterelni magamat, de nem sikerült.

A felső alá nyúlva simogatni kezdte a hasamat, mitől egy meghangosabb sóhaj szabadult fel. Kuncogva húzz magához közelebb, amitől egyből megérzem keményedő tagját lent. Na jó, ettől nyelnem kellett egyet. Mégis mekkora neki?

-Na mi van? Lefagytál? -nevet fel hangosan, majd arcomon simít végig. -Azt majd későbbre tartogatom.- kacsint rám.

Valamiért megkönnyebbültem meg persze csalódtam is. De hát mindennek eljön egyszer az ideje, nem?

Mellkasához érve bújtam bele a nyakhajlatába.

-Az őrületbe kergetsz.

-Te beszélsz? Szerinted velem mi a helyzet?

Kuncogtam fel, majd magamhoz ölelve, próbáltam valamennyit aludni.

Na babók, meg is hoztam a következő részt...
Remélem tetszeni fog :)
Már csak alig 4 nap és szabadok vagyunk XD
Eskü várom már :')

Puszancs nektek <3