A kettévált kard [Bakudeku ff.]

47.fejezet

Kira szemszöge

A hideg szellő szinte tépte a hajamat, ahogy egyre közelebb és közelebb merészkedtünk a célunk felé, de persze az akadályok elmaradhatatlanok maradtak. Kisebb szörnyekbe; kidőlt fákba; szakadékok szélén állva találtuk állandóan magunkat, ami kezdet egy picikét az agyamra menni. De ne is beszéljünk a fekete hajú, varrott pofájú csávóról, aki egész úton meg se szólalt mellettem, de ha rákaptam a fejemet egyszerűen elnézet tőlem. Egyszóval az őrület szélén álltam. De arról nem is beszéltem, hogy Todoroki levált tőlünk, hogy nyugatra lévő városban szétnézhessen. Azóta eltelt egy nap... 1 kibaszott napja nem láttam a felemás fejűt és kezdek ideges lenni. Bakugou én rám bízta és még ezt is képes vagyok elszúrni.

A homlokomra csapva próbáltam ezeket az átkozott gondolatokat a helyére rakni, ami egyáltalán nem akart sikerülni. Ha hó is boldogságomra úgy szakadt, mintha megzsarolták volna valami félelmetes dologgal, és csak esik és esik. Egy biztos, hogy ezekhez a különös jelenlétekhez is a démonok állnak. Más pedig nem igazán lehet... mondjuk ha Kuramáék lennének akkor a gatyájuknál akasztanám fel őket egy közeli fára.

- Nagyon elbambultál leányzó. - legyezett hirtelen előttem Dabi keze, mire automatikusan elcsaptam magam elől; de csak egy mosolyt kaptam válaszul tőle.

- Ne hajolj bele a személyes terembe. - igazítom meg a ruhámat, hogy még csak véletlenül se kelljen rá néznem. Valamiért ebben a pár napban észrevettem, hogy ennek a félisten szemébe bele se merek nézni. Igen félisten... mivel egyik éjszaka miközben aludt felcsúszott a pólója és kilátszódott a hasa, ami egyáltalán nem kis pályás. És persze nekem abban az időpontban kellett felkelnem, úgy hogy kész szerencse.

- Én kérek elnézést, hogy egyesek inkább a fejükben kalandoznak és nem az útra figyelnek. - gúnyos mosolya mögül kikandikált tökéletes fehér foga, ami még pimaszabbá tette a jelenlétét.

- Éppen egy terven gondolkoztam, hogy hol tudnánk ezt az egészet átvészelni, mert már a lábujjaimat sem érzem. - és tényleg ezen kattogott az agyam másik fele; hol tudnánk aludni?  Azt nézzük el, hogy a srác félig hüllő, és nem fagy meg. De nekem akkor kell a meleg.

- Képzeld, amíg te ezen kattogtál, én már találtam is egy tökéletes helyet, ahol nem fagy ki a segged. - mutat egy pár méterre lévő kapura, amit nem értek hogy nem vettem észre. Nagyra nyílt szemekkel figyeltem a megvilágított lakások ablakát, és mintha valami megkönnyebbülés költözött volna a szívembe, úgy haladtam egyre bentebb és bentebb.  Az egyik fogadó előtt álltunk meg, majd kicsit beljebb menve nyitottam ki az ajtót. A gyertya fénye enyhén pislákolt a teremben, és meglepő, hogy rajtunk kívül senki sem tartózkodott itt. A fekete hajú a recepcióshoz lépve kért ki egy szobát, majd az ujjain megpörgetve a kulcsot lépkedtünk felfelé az emeleten. Rengeteg szoba volt üresen, így arra tudtam következtetni, hogy nem nagyon járnak erre emberek, és ez nagyon szokatlan.

- Egy szobát kértem csak ki, hisz nem hiszem, hogy zavarna, ha egy férfival aludnál. - mondta, ahogy a megtalált ajtó elé lépve helyezte a kulcslyukba a vasat, majd balra elforgatva lökte bentebb a faszerkezetet. 

- Férfi?! Bocsi, de simán nézlek velem egykorúnak, nem hogy férfinak. - szóltam oda gúnyosan, mire szemöldökét felrántva lépett elém, alig pár centit hagyva köztünk.

- Hány éves vagy?

- 20 vagyok. - néztem rá megelégülten, de csak kuncogva kapott az állam alá és így már csak pár milliméter választott el az ajkaitól.

- Ez elég szívás, ha egy 25 éves férfi előtt mondod. Még a végén megtalál erőszakolni. - suttogta elém egy pillanatra sem távolodva el, ami kezdte bennem megemelni az idegességi szintet. De nem az a dühös fajta, hanem az, mikor kíváncsi vagy, hogy mi történne, ha? 

- De gondolom te nem vagy olyan? - kérdeztem enyhén megremegett ajkakkal, amit persze észre is vett, mert kuncogva hajolt el a közelemből. 

- Ezt nem tudom biztosítani, de ha ez tetszik, akkor bevallom, még nem voltam senkivel. - vigyorogva vakarja meg a tarkóját, és mégis elhiszem a szavaiban lévő igazságot. 

- És hogy- hogy nem sikerült még? Pedig elég fess fiatal ember vagy az én szemszögemből. - kezdtem el értetlenkedni, mire egy keserű mosolyt kaptam válaszul. 

- Nézz rám! Egy ocsmány szörnyeteg lettem, és ha ez még nem elég szét van égve a bőröm és a modorom se az igazi. Egyszóval egy senki vagyok. Anyámnak se kellettem, akkor ki szeretne belém? - ült le a mögötte lévő ágyra; fejét pedig két keze tartotta, ahogy a térdein támaszkodott. Hiszitek vagy sem, de nekem is van szívem, és ebben a pillanatban tényleg sajnálatot éreztem iránta. Az ajtót behajtva léptem elé, majd ujjaimat a hajába vezetve kezdtem el simogatni. Egy pillanatra éreztem, hogy megremeg alattam, de ezt hirtelen felváltotta a derekamra tekeredő keze, ami olyan melegséget sugárzott a bőrömre, hogy a bennem feltörő sóhajt kénytelen voltam ajkaim közül kiengedni. 

- Én nem tartalak ocsmánynak... - ennyit bírtam kinyögni, majd tovább élveztem a köztünk kialakuló békét, ami szinte kellemes volt.

- Miért vagy velem ilyen? 2 napja ismerjük egymást. Egy idegen vagyok a szemedben.

- Már egyáltalán nem vagy az. Valamiért olyan, mintha egy sorstársra találtam volna benned és ez megnyugtat... - motyogtam halkan, majd az elmúlt percekben egyáltalán nem szóltunk egymáshoz. És ez a pár perc is épp elég volt, hogy kezdjek többet érezni iránta....

Meg is hoztam a kövcsi részt, eléggé sok kimaradással ^^' Bocsika... Remélem ennek a párocskának is tetszett jelenete :) Lassan, de próbálom aktiválni magamat XD Puszancs nektek babók <3