◾Szituációk anime fiúkkal.◾
◾Pár részben spoiler is előfordulhat, ha még nem láttad az adott animet, de előre jelezni fogom◾
◾A mi világunkban történnek a szituációk, azaz rendes emberi világban.◾
◾Csak az általam látott animekből lesznek fiúk a rés...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Különös és egyben szép család volt a tiétek, annak ellenére, hogy ért titeket pár tragédia. Négy éve egyesült a családotok, amikor Riku anyukája és a te apukád fél év randizás után összeházasodtak. Közel hat évig voltak együtt, ugyanis nemrégiben egy baleset következtében Riku anyukája eltávozott az élők sorából. Nehéz időszak volt számotokra, ugyanis apukádat is eltanácsolták a munkahelyéről a gyász és a magába zárkózás végett. Viszont a legnehezebb mégis Rikunak volt. Elveszítette azt a személyt, aki a világot jelentette neki és komolyan magába fordult. Apukáddal már aznap megígértétek magatoknak és Riku anyukájának is (aki akkora már a mennyekben volt), hogy gondját fogjátok Rikunak viselni és vigyáztok rá. Nyár volt, te pedig egy pillanatra se mozdultál el Riku mellőle. Vele voltál folyamatosan a szobájában és tartottad benne a lelket. Nem beszéltetted, nem is beszéltél hozzá, egyszerűen csak vele voltál. Takeruék sokszor átjöttek, viszont nem igen akart Riku velük kommunikálni. Ennek ellenére mindig küldtek neki valamit, hogy segíthessenek. Riku nem beszélt senkivel, alig evett és nagyon sokat sírt. Egy idő után úgy érezted, hogy képtelen vagy segíteni rajta és az idő se akar javítani a fájdalmán. A nyár utolsó napjaiban apukádnak sikerült magát összekaparnia és újra talált munkát. Szeretted volna, ha Riku is tesz egy lépést előre, és legnagyobb meglepetésedre, ő volt az, aki megadta a kezdőlökést. Egyik nap megkért, hogy menj el vele a temetőbe, az anyukája sírjához. Azonnal igent mondtál neki és miután szedtetek pár virágot a kertből, el is indultatok a sírhoz. Az út során csöndben voltatok, nem szóltatok egy szót sem. A temetőbe érve, a mostohatesód megkért, hogy had maradhasson az anyukájával kettesben kicsit. Megértetted ezt és addig elmentél nézelődni. Fél óra elteltével mentél vissza a fiú közelébe és úgy láttad, hogy beszél az anyukájához. Egy pillanatra még egy halovány mosoly is került az arcára, de hamar eltűnt. Riku megérezte, hogy ott vagy a közelben és feléd nézett. Arcát látva nem tudtad, hogy pontosan mit is érezz. Kavargott benned minden, és egyszerűen csak vissza akartad hozni az édesanyját. Riku feléd tartotta a kezét, te pedig azonnal odaléptél hozzá, majd szorosan megfogtad neki. Annyi ideje együtt voltatok már, hogy tényleg olyan volt számodra, mintha csak a vérszerinti testvéred lenne.
- Hogy érzed magad? - kérdezted meg bátortalanul.
- Jobban. Őszintén jobban - bólintott kicsit - Köszönöm, hogy kijöttél velem - nézett le rád.
- Itt leszek mindig és vigyázok rád. Ugye tudod? - néztél mélyen a szemébe.
- Tudom - bólintott aprót, majd adott egy puszit a fejedre.
A puszi után visszanéztetek Riku anyukájának a sírjára és még hosszú percekig áltatok előtte, miközben te arra kérted magadban az anyukáját, hogy figyelje a fiát fentről és vigyázzon rá, veletek együtt.
