Anime Preferences |Befejezett|

▪️Amikor megvigasztalnak▪️

〰️ Dazai, Bakugo, Kirishima, Kiyoharu, Iwaizumi, Okomura Rin 〰️

Dazai

Egy nagyon hosszú nap után az Iroda előtt vártad barátodat, aki elég késő végzett, és már be is sötétedett. Nehéz napod volt, és eleged volt az iskolában lévő személyekből is, akik kedvük szerint piszkáltak téged. Anyukáddal már intéztétek a papírokat, hogy jövő héttől másik iskolába menj, ahova Tanizaki is jár. Jó barátságot ápoltál a fiúval, éppen ezért iratkoztál át abba az iskolába, ahol ő is tanult. Viszont a tudat, hogy hamarosan itt hagyod ezt a Pokolnak nevezett,  szörnyű iskolát, nem nyugtatott meg. Ugyanúgy fájtak a szavak, melyekkel téged illettek, és ugyanúgy kaptad őket, hiába már csak pár napig kell őket elviselned. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy ma kirántották alólad az ebédlőben a széket, ami miatt hátraestél, és minden étel ami a tálcádon volt, rajtad landolt. Iszonyatosan megalázva érezted magad, és az egész napot a mosdóban töltötted, amikor szünetek voltak, és halkan sírdogáltál. A nap végeztével hazamentél, lepakoltál, átöltöztél, és már mentél is barátod munkahelye elé. Úgy érezted, hogy muszáj látnod őt, és hallani kedves hangját, mellyel mindig jobb kedvre derít téged. Dazai azonban késett, te pedig egyedül álltál a sötétben, és balszerencsédre pár osztálytársad épp arrafelé ballagott és előszerettem kiabáltak neked mindenféle negatív dolgot, te pedig próbáltad ezt tűrni, de nem bírtad tovább az ostromlást, és könnyeid szabad utat adtak maguknak. Próbáltad szemedet törölgetni, hátha jobb lesz, de a lelked túlságosan is fájt ahhoz, hogy megakadályozd a forró cseppeket.
  - Hé, nincs életetek, idióták? - hallottál meg egy nagyon is ismerős hangot, és fejedet a hang irányába emelted - Ellehet innen húzni, mielőtt oda nem megyek, és mind a hármótoknak lekeverek egyet! - kiabálta át barátod a másik oldalra, eléggé éles hangon, mire a három fiú összehúzta magát, és gyorsabban szedte a lábait, míg el nem tűntek az utcából.
  - Nem bírom már. Elegem van! - suttogtad meggyötört hangodon, Dazai pedig megsimogatta arcodat. 
  - Pár nap, és nem piszkálnak többet, azok az élettelenek - lépett hozzád közelebb, miközben hangjában a kedvesség, és némileg az idegesség mutatkozott meg.
Képtelen voltál megszólalni, csak engedted, hogy a régen bent tartott, mélyről jövő sírás kiszakadjon belőled. Dazai vállaidnál ölelt magához szorosan, majd apró puszikat adott hajkoronádba.
  - Minden rendben lesz, [Név]. Pár nap, és nem fognak többet piszkálni. Tanizaki-kun ott lesz neked az iskolában, és bemutat a többieknek is Jó lesz ott neked hidd el - mosolygott bele a barna hajú a mondandójába - Sírd ki magadat nyugodtan, én itt vagyok, és biztonságban vagy.
Dazai ekkor puszikkal halmozta el arcodat, miközben derekadra vezette kezeit, és közel húzott magához. Gyengéd puszijától, és kellemes érintésétől kezdtél megnyugodni.
  - Ne feledd, én itt vagyok neked, és bármi van, szólj róla nyugodtan - adott puszit ajkadra - Most pedig szépen hazamegyünk, csinálok neked valami finomat, amit nagyon szeretsz, beszélek anyukáddal, hogy had aludj nálam, és reggel elviszlek iskolába. De visszatérve az estére, akkor csinálok neked enni, miközben megeszed nézünk egy aranyos mesét, mert tudom, hogy szereted őket. És utána majd összebújunk szorosan, és elalszunk, jó? - simogatta meg arcodat, miközben két keze közé vette azt.
Könnyezve, lázasan bólogattál, miközben lehunytad szemedet. Dazai közelebb hajolt, majd finom csókot lehelt ajkaidra, és elmélyítette azt. Lassan, óvatosan, és finoman csókolt, ami miatt úgy érezted, hogy csak ti ketten vagytok a világon. 
  Dazai képes volt elzavarni minden zajos gondolatodat a szeretetével, amiért roppant hálás voltál neki, és csak jobban beleszerettél.