A jégkirálynő (Átírás alatt)

Harcos

Ahogy a történelem óra véget ért és a tanár elhagyta a termet, Nát karon ragadott és elkezdett a folyosó felé húzni.

- Menjünk ki az udvarra. – mondta, én pedig egy szó nélkül követtem őt, miközben folyamatosan magamon éreztem a tekintetek égető érzését. A csodálkozókat és a lenézőket is. Az udvaron egy elvontabb helyet kerestünk, egy fa tövébe telepedtünk le. Nát végig fogta a kezemet, nem engedte el, ám éreztem, hogy még mindig vannak fenntartásai és kérdései, amiket mindenképp fel fog tenni. – Mióta tudod, hogy együtt vannak? – kérdezte, miközben a kézfejemet simogatta.

- Közvetlen aznap tudtam meg, amikor mi összejöttünk. A szobában találtam meg őket csókolózva. – meséltem el. – Könyörögtek, hogy ne mondjam el neked, mert ők szeretnék. De aztán Val és Toni összevesztek, én pedig azt hittem, hogy közöttük vége is lesz a dolognak... Valéria nagyon szégyellte magát, nem mondott nekem erről az egészről úgy semmit. Toni pedig két tűz közé szorult, mert egyrészről nagyon komolyan gondolta a dolgot a húgoddal, de te vagy az ő legjobb barátja, a testvére... Nem fordíthatott neked hátat.

- Szóval akkor... Szeretik egymást? – folytatta tovább a kérdezősködést, de hangjában valami megváltozott. Sokkal halkabb és félénkebb lett.

- Azt hiszem, hogy igen. Valéria már nem az a kislány, aki elment Londonba. Felnőtt nő lett, Toni pedig nem egy gazember, egy huligán, ahogy sokan hiszik. Miért ne szerethetnék egymást? – feleltem.

- Valt én üldöztem el otthonról. Miután Krisztián elment a családunk összeomlott, de leginkább én. Azt hittem, mindenkivel azt tehetek, amit akarok, következmények nélkül, mert tartozik nekem az egész tetves világ. A szüleimet idegileg teljesen tönkre tettem, Valéria pedig nem tudta elviselni ezt az állandó stresszt és botrányt, ami otthon működött, így szinte egyből lecsapott a cserediák programra. Rettentően keményen dolgozott, hogy bekerüljön. Az elején próbáltam nem arra gondolni, hogy miattam hagyta el az országot, elnyomtam és bemagyaráztam magamnak, hogy végül is ő csak jól járt ezzel... De aztán valahogy mindig eszembe jutott, hogy mit tettem velük. Tonira hárult az a feladat, hogy kordában tartson. Soha nem engedhette el magát, mert velem mindig volt valami szar, valami. amit neki kellett megoldani helyettem, mert én képtelen voltam rá. Jobban a bátyja volt az öcsémnek, mint én. Brúnó csak őrá támaszkodhatott, miután Val elment a szüleink meg állandóan azzal voltak elfoglalva, hogy engem szidjanak. Elvesztegettem az időt, Doló... Észre sem vettem, hogy mindenki, aki körülöttem van, mennyit áldozott értem. Soha nem háláltam meg, sőt teljesen természetesnek vettem, mintha én lettem volna az atyaúristen. És most tönkre tettem őket. – magyarázta, miközben az arcáról peregtek le a könnyek, amiket óvatosan az ujjammal töröltem le.

- Mindenkinek volt olyan időszaka az életében, amit visszacsinálna, de azt sajnos nem lehet. Jóvá tenni, viszont sosem késő. Ezek az emberek a családod, a barátaid, azért vannak melletted, mert szeretnek és becsülnek téged. Ám neked méltónak kell lenned erre a szeretetre és megbecsülésre, ami nem könnyű, de ha valaki, akkor te képes vagy erre. – cirógattam a tarkóját.

- A te szeretetedre méltó vagyok? – kérdezte hirtelen.

- Hát persze! – jelentettem ki határozottan. – Senki nem volt még rá méltóbb, rajtad kívül.

- Szörnyű dolgokat műveltem veled azon a bulin, Kéla. Más biztosan nem bocsátaná meg. – mondta révetegen.

- De mi nem mások vagyunk. – húztam közelebb magamhoz. – És neked is meg kell bocsátanod magadnak, Nát. Nem élhetsz örökké abban, hogy a hibáidon merengsz, mert ezek okozzák az újabbakat. Ezt pont te tanítottad meg nekem. – leheltem egy csókot az arcára.