A jégkirálynő (Átírás alatt)

Papírmadár

Két órás kényelmetlen buszutazás után, végre megérkeztünk. Mindenki azzal kapott közös szobát, akivel a buszon egymás mellett ült. Mondanom sem kell, ebből mekkora anarchia tört ki. Ugyanis a buszon voltak olyanok, akik kénytelenek voltak más mellé ülni, mert már nem volt hely. Ez a megoldás viszont, hogy mindenki azzal lesz egy szobában, aki mellett ült, a tanárok számára is sokkal kényelmesebb volt. Nem kellett azon agonizálni, hogy én ezzel és ezzel szeretnék lenni, de már nincs több ágy a házban, ezért másokkal kell cserélni, meg a többi. Tehát az én szobatársam Valéria lesz. Szerencsére sem neki, sem nekem nem volt ellenvetése ez ellen. Ahhoz képest, hogy ő volt Nát húga, és külsőleg eléggé hasonlítottak, belsőleg teljesen mások voltak. Val kedves, aranyos és szerény lány. Egyáltalán nem véltem felfedezni, hogy túlzottan népszerű lenne. Sőt, még barátai sem igen vannak szerintem. Felismerem az ilyet. Hiszen én is egyedül vagyok a saját osztályomban. A bátyáról ezek már nem mondhatóak el. Emlékszem, a legelső beszélgetésünkre, a 10. év évnyitóján. Nagy mellénnyel oda jött hozzám, és azt hitte, hogy levehet a lábamról. Fogalma sem volt róla, hogy én addigra már élni sem akartam. Előtte egy évvel történt a megszégyenítésem, na meg persze ismertem már az ilyen beállítottságú fiúkat. Luca mellett csak ilyeneket ismertem. Az egy évvel ezelőtti énemnek nem volt újszerű az ilyen típusú viselkedés egy fiú részéről. Azok a barátaim, vagyis akiket annak hittem, szintén ilyenek voltak, és azok is, akik megpróbáltak felszedni. Az udvarlás azért kicsit erős lenne.

Mikor megérkeztünk a táborba, ahol el leszünk szállásolva, egy teljes hónapig, mindenki megkapta a bőröndjét, amik eddig a busz csomagtartójában kaptak helyet. Kis házakban leszünk, amik két, illetve négy személyesek. Mindenki megrohamozta őket, mi meg Valériával egymásra néztünk, és nem, egyszerűen nem értettük, mi ez az óriási fejetlenség, hiszen minden kisház, totálisan egyforma. Így mi inkább megvártuk míg lecsillapodtak a kedélyek. Egyetlen ház maradt, méghozzá egy négy személyes. Kíváncsi leszek, hogy kivel fogunk osztozkodni. A szobában egyébként két francia ágy foglalt helyet, két nagyobb szekrény, és egy fürdőszoba. Ekkor pedig betoppant az osztályfőnök.

- Osváth és Fekete kisasszony, egy eléggé speciális helyzet állt elő, amire eddig nem volt példa, de önök Fekete Nátániellel és Kocsis Anton úrral fognak osztozkodni a szobán. - mondta Lékai tanárnő.

- Mi?! - esett le az állam.

- Hát sziasztok! - lépett mellénk Nát, majd Toni.

- Biztosan meg lehet oldani ezt máshogyan is tanárnő! Én nem alszom velük, egy hónapig, egy házban. Egyébként is, a fiúk és a lányok nem vegyülhetnek! - akadtam ki totálisan.

- Mint mondtam Osváth kisasszony, ez egy speciális eset. Sajnos nem tudjuk máshogy megoldani, és mivel Nátániel és Valéria testvérek, így kevésbé kellemetlenebb ez a kis kényelmetlenség. - magyarázta az osztályfőnök.

- Kis kényelmetlenség?! - folytattam tovább a hisztériámat. - Ezt nem vagyok hajlandó elfogadni!

- Kéla, kérem értse ezt meg. Amint találunk erre megoldást, rendezzük a helyzetet. Maximum pár nap. - intett türelemre az osztályfőnököm.

- Ez jól el van cseszve! - dobbantottam egyet a lábammal, majd a bőröndömet feldobtam a szimpatikusabb ágyra.

- Osváth Kéla, kérem vigyázzon a szájára, hányszor kell még ezért szólnom?! Jut eszembe, amint kipakoltak jelentkezzenek nálam, és adok tisztító szereket. - mondta a hárpia, azzal kiment a házunkból.

- Remek! Nem elég, hogy miattad takaríthatok, még el is kell viseljelek. Hát ez szuper! - fordultam Nát felé dühtől forrongó fejjel.

- Nyugi már, jól fogunk szórakozni. - kacsintott rám.