A jégkirálynő (Átírás alatt)

Roncs

Fekete Nát szemszöge:

- Tulajdonképpen értékelnem kellene, amiért ennyire kiállnak egymás mellett. - mosolyodott el halványan az igazgató, de szinte azonnal vissza is fagyott az arca szigorúvá és dühössé. - Maguk tényleg azt hiszik, hogy nem tudok már mindenről, pontosan, tökéletesen mindenről, ami történt? - kérdezte ijesztően nyugodt hangon.

- Akkor miért akarta, hogy színt valljunk? - kérdezte Kéla remegő hangon. Teljesen ki van készülve, retteg és tehetetlen, látszik rajta, hogy minden szó, ami elhagyja a száját, kínszenvedés a számára, mert nem tudja, helyes-e, amit tesz és mond, vagy nem.

- Kíváncsi voltam, hogy mivel rukkolnak elő. Természetesen ez nem mentség semmire, de értékelem, hogy védelmezik egymást, azok után, ami történt. - felelte keresztbe font karokkal az igazgató.

- Akkor most ki fog rúgni minket? - kérdeztem felszegett állal.

- Nem. Ez az utolsó évük és annak ellenére, amiket művelnek, nem esélytelen, hogy jó érettségi eredményekkel távozzanak innen. Viszont büntetést muszáj kiszabnom számukra, ráadásul nem is kíméleteset. - magyarázta, mi pedig egy emberként lélegeztünk fel megkönnyebbültségünkben. - Mindhárman igazgatói és osztályfőnöki intőben részesülnek, nem vehetnek részt az iskolai programokon és minden kedden és csütörtökön itt maradnak és takarítják az iskolát a hónap végéig.

- Miért van mindenki így ráállva a takarításra... - dünnyögte Kéla, én pedig akartalanul is felnevettem, ám az igazgató úr szikrázó tekintettel hallgattatott el minket.

- Osváth kisasszony és Fekete úr pedig korrepetálást fog vállalni az első félév végéig alsóbb éves diákoknál spanyol nyelvből, illetve német nyelvből. - mondta tovább, mire Kéla és én azonnal kikeltünk magunkból.

- Micsoda? Nem!

- Talán a kirúgás jobban hangzik?

- Nem, de én nem jövök ki jól az idegenekkel. - ágált tovább Kéla.

- Ezek az emberek is idegenek voltak a számára egy hónappal ezelőtt. - pillantott rá értetlenül a diri. - Most pedig képes tűzbe tenni értük a kezét. Hamar kijön a diákokkal, majd az osztályfőnökök ismertetik az alanyokat és a problémákat. A vége pedig, mindhármuknak iskolapszichológushoz kell járniuk. - és ez volt ez az a mondat, ami totálisan kiverte a biztosítékot közöttünk.

- Most ugye csak rosszul hallottam. - nevette el magát Toni, ám amikor meglátta az igazgatónk halál komoly tekintetét, Kéla teljesen lesokkolódott arcát és az én égig szaladó szemöldökömet azonnal abba hagyta a nevetést. - Na jó, tisztázzunk valamit. Én nem megyek pszichológushoz. Nekem nincs semmi lelki nyomorom.

- Valóban? Akkor ezért verekszik állandóan? Nincs beleszólásuk, az iskolavezetőség így döntött. Dr. Pongrácz Kinga igazán remek szakember, idéntől praktizál nálunk. Önök lehetnek az elsők, akik igénybe vehetik a szolgáltatásait. - Az előttem ülő Kéla automatikusan a heges karját szorongatta, csavarta bőrét. A vállai sűrűn emelkedtek fel és le és folyamatosan egy pontra meredt.

- Mikor kell mennünk? - kérdeztem feszültem.

- Órák után várja Önöket a doktornő, a továbbiakat akkor megbeszélik. És ne felejtsék el, ma kedd van. Miután beszéltek a doktornőkkel, keressék fel a portást, ő tudja, mi a feladatuk. Most pedig menjenek vissza az órára. - intett a fejével az ajtó felé, majd belemerült az előtte heverő iratokba, mintha mi ott sem lettünk volna már.

Azonnal vettük a lapot, hogy ennyi volt, eredjünk utunkra és tegyük azokat a dolgokat, amiket büntetésként kaptunk. Hamar kitaláltuk azt is, hogy ha ezeknek nem teszünk 100 százalékosan eleget, azonnal repülünk. Ez volt az utolsó lehetőségünk, nem lehetett több vétkünk, se az iskolán belül, sem pedig az intézményen kívül. Margó kedvesen mosolygott ránk, miközben Kéla mögött felsorakozva távoztunk az igazgatói irodából. Automatikus reflexként nyúltam volna a karja után, hogy megfogjam a kezét, hogy magamhoz öleljem, megcsókoljam... De mielőtt az ujjaink egybefűződhettek volna, eszembe jutott az árulása, az, hogy mekkora csalódást okozott nekem, hogy olyan kést döfött a hátamba, amiről magam sem gondoltam volna, hogy létezik. Görcsösen szorítottam össze az ajkaimat, próbálva elnyomni a természetes ösztöneimet, miközben néma csendben meneteltünk végig a folyosón, vissza az osztályterembe. Óvatosan rásandítottam a srácra, akit évekig a legjobb barátomnak, a testvéremnek hívtam, néztem, hogy mennyire össze van törve, csak mered ki a fejéből miközben látom, hogy nem tud szabadulni a rengeteg gondolatától. A karját csúnyán elintéztem, az egész el van színeződve, fel van dagadva, főleg a csuklója és a könyöke körül. Biztosan alaposan megszorongathattam és zúzódott neki. Kéla szinte csigalassúsággal lépdelt előttünk, miközben folyamatosan a jobb csuklóját vakarta, amióta csak kiejtette az igazgató a száján a pszichológus szót. A bőre lángolt, látszódtak a fehéren kitüremkedő éles karmolásnyomok.