A jégkirálynő (Átírás alatt)

Boszorkány

Figyelem! Ebben a részben felnőtt tartalom olvasható! 

Fekete Nát szemszöge:

- Elmegyek én is zuhanyozni! – kiáltotta be nekem Kéla.

- Rendben! – szóltam vissza dideregve, mire ő csak elnevette magát. A gyomrom azonnal vetett egy hátast erre a hangra.

- Nem ér kinevetni Osváth! – dünnyögtem.

- Én felajánlottam a közbenjárásomat az ügyben. – pimaszkodott, majd hallottam ahogy kimegy a szobából.

Akadozva engedtem ki a levegőt a tüdőmből, miközben a jéghideg víz folyt végig a testemen. A homlokomat a hideg csempének döntöttem és próbáltam nem gondolni semmire, főleg nem arra, hogy mennyire be vagyok indulva. De ahogy lehunytam a szememet Kéla arcát látom magam előtt, ahogy a karjaimban feküdt. Olyan gyönyörű volt, a kipirult arcával, lesütött szemeivel, nyirkos tarkójával és remegő testével. Képtelen voltam kizárni a gondolataim közül a lélegzetelállító testét, azt, ahogy a mellei tökéletesen illeszkedtek a tenyerembe és azt, milyen érzés volt őt odalent megérinteni. Még mindig érzem az ujjaimon, hogy mennyire vágyott rám és a tudat, hogy én lehettem az, aki megadta neki ezt a fajta élvezetet életében először kicsit sem segített abban, hogy visszanyerjem a józan gondolkodásomat. Amikor rám nézett azokkal a hatalmas zöld szemeivel, amik olyan élénken izzottak, mint a lángoló smaragd, azt hittem menten elvesztem az eszemet. Szeretlek – mondta közvetlen azelőtt, hogy szétomlott volna az ölemben. Megbízott bennem, oda adta magát nekem, miközben végig azon kattogott, hogy én is élvezzem. Nem is értem, hogy merülhetett fel benne ez a kétely, éreznie kellett, hogy már csak attól képes lettem volna ott helyben elélvezni, ahogy kiejtette a szeretlek szót a száján. Éreznie kellett, hogy mennyire kemény vagyok, miközben a fenekét nekem nyomta.

- A rohadt életbe! – csaptam rá a falra, ugyanis szó szerint esélytelen volt, hogy lelankadjak, ezek után meg pláne!

Beletörődve a sorsomba sóhajtottam fel és állítottam a vizet melegebb fokozatra, majd az öklömet a férfiasságom köré zárva idéztem magam elé Kéla csókjait és érintését a testemen, a puha ujjait és azt kívántam, bárcsak az a selymes tenyér fogna most a markába, de még nem. Nem akartam elsietni, nem akartam elrontani. Azt akarom, hogy minden akkor történjen, amikor ő is minden kétséget kizáróan készen áll. A fülemben csengtek a hangok, amik abból az imádni való szájából szöktek ki, a hangok, amiket én kaptam. Minden sóhajt, nyögést és sikkantást az emlékezetembe véstem, a kedvencem mégis az volt, ahogy a nevem távozott a torkából. Magam elé idéztem, milyen is volt, amikor a mellbimbóival játszottam és hogyan nyüszített, még többet akarva. Először el sem akartam hinni, hogy mennyire nedves, de már a fehérneműn keresztül éreztem és nem tudtam megállni, hogy az ujjaim ne másszanak be a bugyija alá és simítsanak végig azon csodálatos területen. Végig csak az járt a fejemben, hogy milyen lenne, ha megízlelhetném őt, ha elmerülhetnék benne. Szerintem ezek után nem is leszek képes másra gondolni. Szeretlek – ez volt a végzetem és egy elfojtott morgás kíséretében élveztem a tenyerembe. Nem mondom, hogy ennyivel beértem, de a célnak megfelelt és képes leszek egy fokkal nyugodtabban gondolkodni. Remélem. Gyorsan megtörülköztem majd magamra kaptam egy tiszta alsót és egy pólót, a törülközőmet pedig a fogasra akasztottam, majd meglepetésemre Doló már az ágyban fekve telefonozott.

- Nem is hallottam, hogy már visszajöttél. – csoszogtam mellé.

- Még csak most. – mondta, miközben az arcán egy édes mosoly terült el. – Nem vagy éhes? – kérdezte. A telefonját lerakta maga mellé az éjjeli szekrényre, amiben az a förtelmes doboz pihen. Remélem egy nap majd elég bizonyságot fogok tudni adni neki és akkor megszabadul tőle. Egyelőre el se várnám.