A jégkirálynő (Átírás alatt)

Tedd meg értünk

Kedves olvasók! Meghoztam az új részt, ami egy kicsit hosszúra sikeredett, remélem nem bánjátok! Továbbá szeretném a figyelmetekbe ajánlani A tűzkirálynőt, ami A jégkirálynő testvértörténete és Brúnó életét dolgozza fel. Jó olvasást kívánok nektek! 

A gyerekek elbűvölőek. Teljesen meglepett, hogy ilyen könnyen és ilyen hamar kijöttem velük. Persze, ebben Nátnak is nagy érdeme volt, nélküle biztosan nem tudtam volna még levegőt se venni a szobában. Viszont ő végig ott volt, beszélgetett és játszott a testvéreimmel, miközben biztató pillantásokat küldött felém. Kíra egy igazi vagány kiscsaj, be nem áll a szája. Egy kicsit magamra emlékeztetett, én is ilyen voltam ennyi idősen. Minden és mindenki érdekelt ezt pedig azzal kompenzáltam, hogy megállás nélkül csiviteltem, kérdezgettem. Kíra mindenét megmutatta a szobájában. Az összes létező könyvét, játékát, elújságolta, hogy már van íróasztala, ugyanis jövőre már kezdi az iskolát és már nagyon várja, mivel az óvoda számára már kissé unalmas. Azt mondjuk meg is értem. Sokkal fejlettebb a korához képest, értelmesebb és okosabb. Keve egy tündéri kisfiú. Az elején elég szégyenlősen közelített felénk, ő nem volt akkora lelkesedéssel azért, hogy mindent elújságoljon, mint a nővére, de aztán amikor Nát megkérte, hogy mutassa meg a kedvenc játékát hamar feloldódott.

Néztem őket, ezt a két kicsi gyereket, a testvéreimet. Tegnapelőtt még azt sem tudtam, hogy léteznek. Kíra életéből majdnem hat évig maradtam ki, ez majdnem annyi idő, mint azok az évek, amiket a nővérem és a bátyám nélkül kényszerültem eltölteni. A különbség azonban az, hogy ők elhagytak engem, saját akaratukból döntöttek eképp én viszont még csak azt sem tudtam, hogy Lénárd él e még, nemhogy újra nősült és összehozott még két gyereket. Elszorult a torkom, ahogy néztem őket és arra az eshetőségre gondoltam, hogy Lénárd talán őket is képes lenne elhagyni, ha a helyzet azt hozná, ha már nem lenne számára kényelmes ez a család. Vagy talán csak engem tisztelt meg ezzel a viselkedésével? Csak én nem voltam elég neki? Nem! Elég vagyok! Nát egy hónapja töretlenül küzd azért, hogy végre elég jónak tartsam magam. Nem fogom beszennyezni a törekvéseit, a szerelmét efajta gondolatokkal, pláne nem Lénárd miatt. Szívesen maradtam volna még a kicsikkel, azonban kezdett kellemetlenné válni a helyzet, amikor a férfi, aki egyszer az apám volt és az új felesége, aki anyám legjobb barátnője volt kettő percenként néztek be hozzánk. A barátaim pedig még mindig odakint vártak minket és nem szívesen várakoztattam volna tovább.

- Kéla, ígérd meg, hogy máskor is jössz majd! – kérlelt kétségbeesetten a húgom, amikor induláshoz készülődtünk. Leguggoltam elé és gyengéden a kezeim közé vettem a kerek kis arcát.

- Megígérem, hogy jövök még. Sokszor. Legközelebb elmehetnénk majd akár az állatkertbe is, mit szólsz? – fricskáztam meg az orrát.

- Az szuper lenne! – lelkesedett, majd a nyakamba vetette magát. Két kis karját szorosan fonta a nyakam köré. Könnybe lábadt szemmel öleltem meg. – Nát, te is jössz majd? – pislogott fel a barátomra, aki a vállamat szorongatta.

- Ki nem hagynám! – kacsintott Kírára, akinek a mosolya még szélesebb lett.

- Kicsikém, most már hadd menjenek. – vonta hátrébb Elena a lányát. Szaggatottan fújtam ki a levegőt. Keve csoszogott mellém.

- Én is mehetek majd az állatkertbe? – kérdezte megszeppenve. Hullámos fürtjei belelógtak a homlokába. – A kedvenc állatom a zsiráf. – mondta.

- Természetesen jöhetsz! – simítottam végig kis hátán. – A zsiráfokat én is nagyon szeretem. – súgtam, hogy csak ő hallja. A pirospozsgásos arcocskája felragyogott a kijelentésem hallatára. Még egyszer elköszöntünk a kistestvéreimtől, majd Elenára rá sem pillantva húztam magam után Nátot. Hallottam, ahogy Lénárd gyorsan szedi a lábait utánunk, de nem volt kedvem hozzá, sem a vele való társalgáshoz. Kicsörtettem az ajtón. A barátaink egy emberként kapták felénk a fejünket, Sam azonnal ott is termett mellettem.