Kilöktem magam előtt az ajtót és rohanva indultam meg a főbejárat felé. A szemeim ismét megteltek könnyekkel, ma már fogalmam sincs, hogy hányadjára. De esküszöm, máshoz nem volt erőm. Csak menekülni akartam, de pontosan mi elöl, az kérdéses volt. Minden elöl. Nát és az érzéseim elöl, a múlt lihegett a nyakamban, a 14 éves kislány, akinek elvették mindenét.
- Kéla, minden rendben? - kapott a kezem után Sam. Ott csoportosodott mögötte mindenki. Val és Toni aggódó tekintettel várták a válaszomat, Sam szája erősen össze volt szorítva, tekintete pedig óvatosan a kezemre vándorlott. Azonnal kirántottam a csuklóm az ujjai közül.
- Mennem kell, ahogy mindenkinek. Le fogunk bukni és én így is elég nagy szarban vagyok, szóval velem tart valaki? - kérdeztem a számat harapdálva. Sam nyitni akarta a száját, ekkor viszont a másik irányból Nát közeledésére lettünk figyelmesek, aki épp akkor húzta vissza a pólóját. A torkomba ugrott a szívem, a tenyerem kiszáradt és úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt.
- Kéla, állj meg! - szólt rám figyelmeztetően Nát.
- Kint találkozunk! - azzal gyorsan kikerülve Samet elkezdtem szaladni a kijárat felé. Még hallottam, ahogy Bence megkérdezi Náttól, hogy hogyan néz ki, de ő csak ráförmedt, hogy ne most.
Amint kiértem a levegőre, a mellkasom emelkedése csillapodott egy kicsit. Remegő kézzel nyúltam bele a táskámba és vettem ki a cigarettámat. Mohón szívtam egy slukkot, éreztem a kellemes érzést, amit a cigi melegsége nyújtott nekem mindig. Erre volt most szükségem. Pillanatok alatt szívtam el a dohányt és már nyúltam a másikért. Az ajtó kivágódott mögöttem, én pedig tudtam, hogy ki az.
- Már azt hittem, hogy elmentél. - mondta kissé nyugodtabban.
- Együtt megyünk vissza a táborba, mindannyian. Így is tovább kimaradtunk, mint kellett volna. - mondtam rekedten.
- Tényleg ez aggaszt most a legjobban? - pillantott felém sandán. Ez nem az a kérdés volt, amit meg kellett volna válaszolnom és ezt mind a ketten tudtuk. Hirtelen kikapta a kezemből a cigit az öngyújtóval együtt. Először azt hittem, hogy le fog szidni, mivel alkut kötöttünk, hogy többet nem dohányzom, de oltárira meglepett, amikor láttam, hogy a szájához emel egy szálat és meggyújtja.
- Te nem is szoktál cigizni. - jegyzem meg, mire ő csak lazán megvonja a vállát.
- Vannak olyan események, amikor az ember inkább rágyújt, ahelyett, hogy olyanokat mondana, amiket később megbánna. - felelte őszintén, mire óvatosan rápillantottam. A haja tiszta kóc volt, ahogy az enyém is, a pólója gyűrött, amit valószínűleg nekem köszönhetett. A tekintetem ekkor viszont megállapodott a nyakán, pontosabban inkább a füle alatt. A bőr pirosas volt még csak, de mind a ketten tudjuk, hogy később igenis lilára fog elszíneződni. Nát észrevette, hogy mit nézek, mire csak óvatos mosolyra húzta a száját. - Nos igen, meglepődtem, amikor észleltem, hogy kiszívod a nyakam. Bár félre ne értsd, kicsit sem bánom. - zavaromban azonnal lesütöttem a szemem és éreztem, hogy a forróság elönti az arcomat. - De ha úgy vesszük, te rosszabbul jártál. Rajtad több a bizonyíték. - bök felém a fejével, majd beleszív a cigarettába. Kikaptam a telefonomat a táskából és a fényképező segítségével szemügyre vettem magam, a lámpa világítása alatt. A kulcscsontom végig ki volt szívva, ahogy az arccsontom alatt is.
- Te jó ég... - süllyesztettem vissza a telefonomat a táskámba.
- Ja, erre egyikünk sem számított. - mondta Nát. A kukához battyogott, elnyomta a cigit és kidobta. - Beszélünk? - nézett mélyen a szemembe. - Persze anélkül, hogy leszaggatnánk egymásról a ruhát. De ha te úgy szeretnéd, én nem vagyok ellene. - tette hozzá gyorsan.
- Igazán vicces. - húztam össze a szememet, mire ő visszafojtotta a nevetését. - Hány éves vagy, 12?
- A közeledben pontosan úgy érzem magam, mint egy hülye kiskamasz. - lépett közelebb felém, mire én élesen beszívtam a levegőt.
- Most komolyan fogunk beszélgetni? - kérdeztem dadogva.
- Mi az a heg a lábadon, ami ennyire kiborított? - csapott bele a közepébe, én pedig automatikusan leszegtem a fejemet. Nát óvatosan az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- A múlt. - suttogtam elfuló hangon.
- Nem akarom, hogy rejtegesd magad előttem. - csúszott át a keze az államról a tarkómra. - Istenem, milyen gyönyörű vagy...
- Ne mondj ilyeneket! - kértem sűrűn pislogva.
- Miért ne? Én csak az igazat mondom. - nézett rám ártatlanul. - A múltad az, ami mindig közénk áll, Doló. - mondta lágyan. - Mindenestül akarlak, nem csak a jelenlegi énedet. Én mindenhogy szerelmes vagyok beléd. - simított végig a hüvelykujjával az arcomon.
- A múltam senkinek nem kellhet. Ezt a terhet senkire nem rakhatom rá, főleg nem rád Nát. - jelentettem ki határozottan. - Az a heg a szégyenfoltom. És örökre az is marad. - Nát hirtelen elengedett, hátra lépett egyet és leguggolt elém, pontosabban a hegemhez. A combomhoz hajolt és nadrágon keresztül óvatosan elkezdte puszilgatni a szóban forgó területet. A nadrág anyagán keresztül éreztem az ajka melegét, a jóleső borzongás pedig azonnal átjárta a testemet. Fogalmam sincs meddig térdepelhetett előttem, de mikor felállt az ujjaival óvatosan végig cirógatta az oldalamat.
- Köze van Lucához? - kérdezte, mire én csak összeszorítottam a fogaimat és bólintottam. Ekkor ismét kinyílt az ajtó és a többiek csámborogtak ki rajta.
- Khm, bocsánat, hogy megzavarjuk az idilli képet, de megjött a két taxi. - mondta Toni. És igazuk volt, két taxi állt előttünk, akik valószínűleg végig nézték, ahogy Nát előttem térdepel és a lábamat csókolgatja. Bólintottunk, hogy megértettük és ideje indulni.
- Megyünk együtt? - kérdezte Nát, de én nemlegesen megráztam a fejem.
- Szerintem jobb, ha ma már nem beszélünk. Gondolkozzunk kicsit mind a ketten. - mondtam. Bár láttam az arcán, hogy nem örül neki, de elfogadta a kérésemet. Átkarolta a derekamat és egy finom csókot lehelt a homlokomra. - Holnap még beszélünk. - suttogta a fülembe. Kirázott a hideg és vágyakozva néztem Nát után. A fiúk beszálltak a kocsiba, végig néztem, ahogy egyesével beszállnak a járműbe, majd elhajtottak.
- Mehetünk? - kérdezte Valéria.
- Persze. - feleltem, mire Nát húga kihalászott egy kendőt a táskájából és a kezembe nyomta.
- Ezzel azért takard el magad. - kacsintott rám, mire belőlem kitört a kacagás. A könnyeim pedig már nem a szomorúságtól bugyogtak ki, hanem a tehetetlen örömtől.
YOU ARE READING
A jégkirálynő (Átírás alatt)
General Fiction"Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmetesen...
