Mindenki elfoglalta a helyét a buszon. Én csak levágtam magam valahova középtájt, és bedugtam a vezeték nélküli fülhallgatómat, majd lehunytam a szemem, és élveztem ahogy a zene ezerrel dübörög a fülemben. Teljesen kizártam a külvilágot, ahogy mindig is szoktam, ha közösségbe kell mennem. Nem azért vagyok itt, vagy bármely iskolai programon, mert élvezem, és szeretek itt lenni. Egyszerűen csak kötelező minden iskolai programon részt venni. Csak nyomos ok esetében lehet őket kihagyni. Benne van az iskola házirendjében. Mivel ez egy elit gimnázium, azt vonja maga után, hogy a taníttatás felsőfokú. Fel évente kell tandíjat fizetni, az iskola tanulói pedig nem hétköznapi diákok. Politikusok, hírességek gyerekei járnak ebbe az iskolába. Vagy csak szimplán azok, akiknek van elég pénzük ahhoz, hogy a gyerekeiket az ország legjobb gimnáziumában taníttassak. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállamat, így a szemeim azonnal felpattantak, és kirántottam a fülhallgatót a fülemből.
- Szia, szabad ez a hely? - kérdezte tőlem egy lány. Kissé alacsony volt és vékony, de nem az anorexiás típus, hanem szép csinos lány volt, barna hajú és barna szemű. Annyira hasonlított valakire... Csak nem tudtam, hogy mégis kire.
- Szia, persze ülj csak le. - mondtam, kissé meglepődve, ugyanis a hírnevem miatt, na meg azért is mert sosem szocializálódok, senki nem szokott mellém ülni, vagy hozzám szólni. Levettem a mellettem lévő székről a táskámat, és leraktam a lábamhoz, így a lány le tudott ülni. Valószínűleg 11.-es lehet, mert eddig még nem láttam.
- A nevem Valéria. - mutatkozott be. - Fekete Valéria. - nyújtotta felém a kezét.
- Fekete? - kérdeztem vissza reflexből, elkerekedett szemekkel.
- Ha most az érdekel, hogy Nát a rokonom, akkor igen. - kuncogott. - Ő a bátyám.
- Hű! Nem is tudtam, hogy van egy húga. - csodálkoztam. - Az én nevem Osváth Kéla. - mutatkoztam be én is.
- Jégkirálynő? - vonta fel a szemöldökét Valéria.
- Én volnék. - csináltam úgy, mintha meghajolnék, mire Valéria ezen jót nevetett. - De téged eddig egyszer sem láttalak. Hogy lehetséges? - kérdeztem.
- Két évig kint voltam Londonban tanulni, egy cserediák programon. Te meg ugye akkor érkeztél mikor én elmentem. Szóval így nem találkozhattunk. Hallottam rólad, amúgy. Nát említett párszor. Főleg, amikor idejöttél. - mondta.
- A bátyád mesélt neked rólam? - néztem rá úgy, mint aki maga sem hiszi ezt el.
- Hát, igazából az összes osztálytársáról mesélt. Nagyon jó a viszonyunk. Mondta, hogy szép hosszú vörös hajad van, zöld szemed, gyönyörű arcod. És senkivel nem beszélsz. Nincsenek barátaid, nem vagy hajlandó az emberekkel társalogni. Így elneveztek jégkirálynőnek. - mondta. Az arcomra csak egy halovány mosoly kúszott fel.
- Mindennek oka van, Valéria. De erről nem szeretnék beszélni. - mondtam halkan.
- Persze. Megértem. Egyébként szólíts csak Valnak. Mindenki így hív. - mosolygott rám kedvesen. - Amúgy hallottam, hogy büntetést kaptál. Miért? - nézett rám kíváncsi szemekkel.
- Cigiztem az iskola előtt és flegma voltam Lékai tanárnővel. Csak az idióta bátyád még jobban felhúzta, így én is büntetést kaptam. - pufogtam.
- Mondjuk, ha nem cigizel és nem vagy flegma, tuti nem kapsz büntetést, szépségem. - állt meg mellettünk Nát vigyorogva.
- Miattad vagyok szarban! - vágtam a fejéhez dühösen.
- Ez így nem teljesen igaz. De, így legalább szerény személyemmel tölthetsz egy délutánt. - kacsintott rám, mire én csak megforgattam a szemem.
YOU ARE READING
A jégkirálynő (Átírás alatt)
General Fiction"Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmetesen...
