A jégkirálynő (Átírás alatt)

Boldog születésnapot!

Ahogy végeztem Nátnál a házam előtt Sam és Zoé várakoztak. Természetesen azonnal a barátnőm nyakába ugrottam örömömben és követeltem, hogy mindent meséljenek el. Nereát teljesen figyelmen kívül hagyva mentünk fel a szobámba, ahol Zoé és Sam beavattak a részletekbe. Irtó cukik voltak, ahogy végig fogták egymás kezét, ahogy csillogó, rózsaszín ködben úszó szemekkel néztek egymásra. Annyira összeillenek! A cuki, szőkeciklon lány, akinek a külsője alatt egy vad szellem húzódik és a kimért és megfontolt srác, aki a szíve mélyén őszintén törődik az emberekkel, aki harcol a szeretteiért, akkor is, amikor azok már lemondtak mindenről. Hiszen értem is harcolt és harcol és tudom, hogy Zoéért is fog, ettől pedig kellemes megnyugvás áradt szét bennem. Egészen késő estig maradtak, így pizzát rendeltünk vacsorára.

Nekem is el kellett mesélnem, hogy mi volt Nátnál, miben egyeztünk meg. Még túl sok mindenre nem lehet alapozni, de én érzem, hogy most végre jó irányba fognak fordulni a dolgok. Érzem, hogy végre képes lesz szembe nézni a traumáival, képes lesz megnyílni nekem és hagyja majd, hogy segítsek neki. Érzem, hogy a kapcsolatunk is jó irányba fog végre terelődni. A barátaim pedig velem együtt örültek, mosolyt csalt az arcukra, hogy napok óta végre ismét felcsillant a szemem és nem sírom magam lázasra, vagy éppen hányom ki a gyomrom minden tartalmát az idegtől. Fogalmam sincs, hogyan bírok keresztül menni ezen anélkül, hogy ne használnám a pengéket. Korábban minden egyes nehéz akadálynál, sőt még a semmiségeknél is csak belevágtam a karomba és úgy éreztem, hogy minden sokkal könnyebb, ahogy a vér bugyogott ki a felhasított bőrből és húsból a kín is kiszállt belőlem. Még ha nem is végleg, de legalább abban a pillanatban szabad voltam és csak az adott pillanatra fókuszáltam, a vér szaga megnyugtatóan hatott rám.

Úgy éreztem, hogy rendben van az, hogy magamon viselem ezeket a sebeket, hegeket, mert ezek bizonyítják, hogy megérdemlek mindent, ami velem történt. Bizonyítják azt, hogy velem valami nagyon nincsen rendben és az a rengeteg rossz, amiket korábban tettem, azok mind itt vannak a karomon. Minden egyes általam elejtett gúnyos szó, mindenki, akit megbántottam, megaláztam a hegeimben olvashatóak. Most viszont nem hiányzik a vér szaga, az, hogy lekezeljem a sebeket, majd lefertőtlenítsem a pengét. A barátaim szavai nyugtatnak meg és az illatukat érezve úgy érzem, hogy tartozom valahová, hozzájuk. Ha Nát képes lesz beszélni arról, hogy mi emészti őt, akkor én is elmondom neki, hogy mennyi szörnyűséget tettem korában, hogy talán mindennek oka van, ami velem történt. Azt nem, hogy azon az estén mi történt velem, de a többit elmondom. Megérdemli, hogy tudja őket és bízom benne, hogy ezek majd nem húznak gátat kettőnk közé. Bízom abban, hogy majd ha mindketten megszabadulunk a minket nyomó súlyoktól, akkor együtt végre igazán boldogok lehetünk és nem kell visszatekintenünk, nem kell azon elmélkednünk, hogy megérdemeljük-e a másikat, megérdemeljük-e az életet.

Másnap reggel már könnyebben keltem fel, a levegő is könnyebben áramlott végig rajtam. Nem éreztem úgy, hogy Nát talán rám sem fog nézni, nem szorított már úgy a torkom. Ettől függetlenül még kicsit fura volt úgy egy társaságban lennünk, hogy nem értünk egymáshoz, hogy nem különösebben beszélgettünk. Viszont kedves volt velem, rám mosolygott, megkérdezte, hogy hogy vagyok és a szünetekben végig mellettem állt, elég közel ahhoz, hogy érezzem a meleg, homokos tengerpartra emlékeztető illatát, de nem túlságosan közel. Az egyik felem örült neki, amiért nem sietteti a dolgot és hagy időt arra, hogy mind a ketten feldolgozhassuk a dolgokat és majd, amikor készen állunk rá tiszta fejjel állhatunk egymás elé és oszthatjuk meg a lelkünk sötétségét. A másik felem azonban azért kiáltott, hogy fogjam meg a kezét, bújjak oda hozzá, csókoljam meg őt és vesszek el a karjai között, hagyjam, hadd legyek az övé a végtelenségig.

Gyorsan telt a hét. Csütörtökön volt a következő táncpróbánk, amire már Kitti is eljött, így Bencének nem kellett egyedül táncikálnia. A lépések továbbra is ugyan azok voltak, most viszont már zenére csináltuk. Mindenki egész gyorsan belejött, kivéve természetesen én. Botladoztam és nem találtam meg a ritmust, pedig a zene lágy volt és a lépések is egyszerűek voltak, könnyen össze lehetett volna olvasztani őket.