A jégkirálynő (Átírás alatt)

Évnyitó parti

Éles fájdalom tépte a fejemet. Szúrt a szemem, alig bírtam kinyitni, a fülem pedig ezerrel zúgott, szinte alig hallottam bármit is. Meg mertem volna rá esküdni, hogy valaki szólongat, de egyszerűen képtelen voltam felfogni. Csak nyöszörögtem, mire két kar vett magához, majd a kemény földről egy puha párnákkal teli helyre kerültem.

- Kéla bassza meg, térj magadhoz! - kezdett tisztulni a hang, ami kétségbeesetten szólongat. - Jó, én hívom a mentőket! - riadt meg Sam. Igen, ez Sam, most már tisztán hallom.

- Ne! Nem kell mentő! - bököm ki nagy nehezen száraz torokkal.

- Te jó ég! Végre, hogy megszólaltál! - sóhajtott fel egy óriásit örömében. - Úgy rám ijesztettél, hogy azt elmondani nem tudom! - magyarázta. Óvatosan kinyitottam a szememet is. Először kissé homályos kép tárult elém, de aztán szerencsére hamar kitisztult minden, a fejem sem sajgott már annyira és a fülemből is eltűnt a zúgás. Alkarra támaszkodva próbáltam meg felülni, de nem igazán sikerült, így visszarogytam a kanapére a díszpárnák közé. - Hé, csak óvatosan! Tényleg hívni kéne egy mentőt, nagyon beverted a fejed... - aggodalmaskodott Sam.

- Nem kell mentő. Még két perc és kutya bajom lesz, ne félts! Csak a stressz miatt ájultam el. - próbáltam nyugtatni a még mindig ijedt barátomat.

- Máskor is volt már ilyen? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel, mintha ebből a mondatomból leszűrt volna mindent, amit le kellett.

- Ne zsörtölődj már ennyit. - tereltem el a témát. - Inkább mond el, hogy mit kerestél még mindig itt és hogyan jutottál be a lakásba? - kérdeztem most én.

- Aggódtam érted, mikor kiszálltál a kocsiból, így követtelek. Hallottam, ahogy sírsz, az ajtónál füleltem. De nem zavartalak, gondoltam ki kell adnod magadból, amit ki kell... Aztán hallottam, hogy érdekes telefonbeszélgetést kezdtél valakivel, majd egy hatalmas dübbenést. Gyorsan bejöttem az ajtón és akkor láttam, hogy a földön fekszel. Elég sokáig tartott, míg az ájulásból magadhoz tértél. - mesélte el, hogyan is keveredett be a házamba.

- Hát köszönöm Sam, hogy utánam jöttél, tényleg! - tettem a kezem a kezére. - Lehet, hogy még mindig a kövön feküdnék, ha nem jöttél volna.

- Erre valók a barátok, nem? - kacsintott rám, mire én csak mosolyogva bólintottam. Eszembe nem jutott volna, hogy Sam, aki mindig jégkirálynőnek szólított, aki mindig fennhordta az orrát, egyszer a barátom lesz. Olyan hatalmasat képes fordulni a világ egyik percről a másikra, hogy követni is nehéz. Én viszont egy percig sem bánom, hogy ez így alakult, mert Sam tényleg remek barát. Valóban nem tudom mi lett volna, ha ő nem jön utánam most. - Feküdj még itt egy kicsit, hozok jeges borogatást a tarkódra. - állt fel mellőlem a kanapéról és a fagyasztónk felé vette az irányt. Levett egy műanyag mélyebb tálat, abba belepakolt egy marék jeget, majd engedett rá egy kis vizet a csapból. - Tiszta konyharuha merre van? - kiáltotta ki nekem a konyhából.

- A mosdó feletti legfelső polcon! - szóltam vissza.

- Na, meg is vagyunk. - jött vissza a kezében a jeges vízzel, vállán pedig egy tiszta konyharuhával. Óvatosan belemártotta az anyagot a vízbe és erősen kifacsarta. - Fordulj kicsit az oldaladra. - szólt, én pedig engedelmeskedtem. Leült mellém és a jéghideg borogatást a sajgó tarkómra helyezte.

- Ih! - szisszentem fel a hideg hatásra.

- Tudom, kicsit kellemetlen, de ne aggódj, segíteni fog. - mosolygott rám, majd aztán pár percig csak néma csendben helyezkedtünk el egymás mellett, egyikünk sem mondott vagy tett bármit. Sam kitartóan fogta a konyharuhát a fejemhez, amikor pedig visszamelegedett újra lehűtötte. - Mióta tudod, hogy Val és Toni egy párt alkotnak? - kérdezte aztán.