Figyelem! Ebben a részben felnőtt tartalom olvasható!
- Annyira örülök, hogy végre kettesben vagyunk. - dorombolta a hajamba, miközben hátulról átölelt én pedig a zárral bajlódtam.
- Így nem fogom tudni kinyitni az ajtót! - csaptam nevetve a kezére, a zár azonban megadta magát.
- Végre! - nyögött fel Nát.
- Nem könnyítetted meg a dolgomat. - pillantottam rá durcásan.
Felkapcsoltam a lámpákat, majd hagytam, hogy Nát berendezkedjen a szobámban. Aludt már nálunk, viszont akkor csak a kanapéig jutottunk, a szobámban tulajdonképpen még nem is járt. Egyébként semmi említésre méltó dolog nincs benne, minden teljesen basic benne minden. Nem voltak fényképek kirakva, vagy poszterek kiragasztva, hiszen egy hónappal ezelőttig még élni és alig akartam. Most azonban elgondolkoztam, hogy mely képeket keretezném be és tenném ki a komódom tetejére. Nát lerakta a földre a táskáját, majd az éjjeli szekrényem felé vette az irányt. Benntartott lélegzettel figyeltem, ahogy az ujjai a fiók körül cikáznak.
- Kinyithatom? - kérdezte óvatosan. Bólintottam.
A fiókból kikerült egy fekete doboz, amit lefektetett az ágyamra, majd kinyitotta. Felszisszent, ahogy meglátta a tartalmát, de még én is elrántottam róla a tekintetemet. Anélkül is pontosan tudtam, mi van benne, hogy láttam volna. Jó pár darab penge, stószba rendezve, mellettük kötszerek, fertőtlenítő, ragtapaszok és sebkenőcsök. Ez volt az a doboz, ami életben tartott az elmúlt években. Az önbántalmazásos dobozom, amiben minden szükséges eszköz megvolt, hogy kárt tegyek magamban, majd ellássam a sebeimet. Csak egy hónap telt el, hogy utoljára használtam, mégis olyan volt, mintha egy másik életben lett volna. Korábban csak úgy voltam képes elaludni, hogy tudtam, a dobozom ott van mellettem, most pedig még rá nézni is nehezemre esik. Nehezen emésztettem meg Nát csalódott és aggódó arcát, miközben a dobozban turkált és egyesével szemügyre vette a benne lévő dolgokat. Ez egy olyan dolog volt, amin bár ő segített átlendülni és együtt értük el, hogy ne bántsam magam mindig ott fog közöttünk lebegni. A gondolat és a tudat, amitől akaratlanul is összefacsarodott a szívem.
- Még nem volt időm megszabadulni tőle. - szabadkoztam a szám szélét rágva. Nát rám pillantott, majd visszatette a dobozt a helyére. Felpattant és egy határozott mozdulattal magához húzott és szorosan a karjaiba zárt.
- Megértem, ha még idő kell. Tudom, hogy mit jelentett neked. Csak látnom kellett. Remélem nem zaklattalak fel vele. - döntötte a homlokát az enyémnek.
- Annyira nem, mint vártam. - vontam meg a vállamat.
- Hé! - ragadta meg az államat. - Nem miattad, magam miattam kellett. Nekem volt rá szükségem. Legszívesebben felgyújtanám a világot, ha azzal megakadályozhatnám a vagdosást.
- Az időt nem tudod visszaforgatni. - fogtam két kezem közé az arcát. - És nem is kell. Az is a részem, egy sötét és kegyetlen része az életemnek, de az és örökre így is marad. Az számít, hogy most mellettem vagy és most segítesz. Okot adsz rá, hogy ne csináljam, hogy még csak ne is gondoljak rá. Van róla fogalmad, hogy előtte erre még soha nem volt senki képes?
- Tudom, ellenállhatatlan vagyok. - vigyorodott el, mire én csak a szememet forgatva elmosolyodtam.
- Megmentettél. Mindig elbagatellizálod, pedig így volt. Mindenki úgy gondolta, hogy nem éri meg foglalkozni velem meg a jégfalaimmal, sőt én magam is így hittem. Gyűlöltem magam, minden centiméteremet. Kívülről és belülről is. Te vagy az oka, hogy kezdem elfogadni magam, hogy vannak olyan részeim, amiket kezdek megszeretni. - súgtam az ajkára. A szemei csillogtak, miközben a derekamat cirógatta.
VOUS LISEZ
A jégkirálynő (Átírás alatt)
Fiction générale"Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmetesen...
