A jégkirálynő (Átírás alatt)

Egy kis ismertetés

A teljes nevem Osváth Kéla Dolóresz, 17 éves vagyok, és Budapesten élek az anyámmal. Már ha ezt lehet életnek nevezni. Anyám spanyol nemzetiségű, míg apám magyar. 10 éves voltam, mikor apám minden szó nélkül lelépett, és azt hiszem innentől dőlt romokba az életem.

Apu volt a mindenem. Az anyám sohasem foglakozott velem igazán. Nem kapta volna meg a minta anyának járó díjat, az biztos. Aztán mikor apa lelépett, még jobban beletemetkezett a munkájába. Övé a híres Loresz Style divattervező cég, ő az ország legjobb divattervezője. Szóval 10 évesen apám minden előjel nélkül lelépett, anyám pedig innentől kezdve még kevesebbet foglalkozott velem, mondhatni semennyit, szóval... Egyedül léptem át a kamaszkor kapuit. Ami valljuk be, nem valami kellemes dolog. 12 éves voltam, mikor betegséget diagnosztizáltak nálam, aminek következtében rendesen meghíztam. A hátra lévő idő, ami az általánosból maradt, maga a pokol volt. Az összes barátnőm és barátom ellenem fordult, és csúfoltak. Egy fiatal kamasz, aki kövérkés, vörös és szeplős, az általános iskola borzasztó tud lenni. Persze anyám akkor sem volt velem. Miért is lett volna? Számára teljesen evidens volt, hogy míg ő sikeres divattervező, addig apám intéz el minden mást, köztük engem is. Nem hiába volt nekem mindig is apa a támaszom. De ő már nincsen velem. Több mint hét éve semmit sem hallottam róla.

Majd 14 éves lettem, leadtam a fölösleges kilókat, és újult erővel vágtam neki a gimnáziumnak. Ám nem sokáig. A barátnőmtől sétáltam haza egy este. Sötét volt, engem meg valaki a földre lökött, majd egy kést mélyesztett a combomba. És onnan szabad útja volt... Megerőszakolt, majd ott hagyott. Másnap már a kórházban feküdtem, és tudjátok mit csinált az én gondoskodó anyám? A kórház kellős középen kezdett el ordítani velem, hogy mégis, hogy lehetek ennyire könnyűvérű. Hogy biztos nem erőszakoltak meg, hanem oda adtam magam. Persze, a doki hiába mondta, hogy erőszak történt, ő engem hibáztatott. Mondanom sem kell, ezután még csak szóba se állt velem. Egyedül a legjobb barátnőmnek meséltem el, akitől aznap, mikor ez a szörnyűség megtörtént, haza fele mentem. Megígérte, hogy nem mondja el senkinek sem. Másnap már az egész iskola rólam csámcsogott. Megvetettek. Sértettek és bántottak.

Így a 10. osztályt már másik iskolában kezdtem. Most már végzős vagyok. De nincsen senkim. Se anyám, se apám. Még csak egyetlen egy barátom sincsen. Nem beszéltem senkivel, nem nyíltam meg senkinek. A szívem kapui bezárultak, és azóta nem nyitottak ki. Így az iskolában hamar szert tettem egy becenévre. Én vagyok a Budapesti Elit Gimnázium jégkirálynője. Egyáltalán nincs ellenemre ez a gúnynév, mert teljesen igaz. A jégfalaim masszívan állnak, és senki nem rombolta le, és nem is fogja. Hát tévedtem!