☆ amare ad aras || woosan

4

₩

- Ne aggódj, Woo! - simogatta meg a hátamat Seonghwa.

- Azt hittem, hogy tudsz arról hová megy, ezért is közöltem veled ilyen nyugodtan... - sóhajtott idegesen Joong.

- Egyáltalán nem volt szó ilyenről... - motyogtam. - Felhívom Sant... - mondtam.

- Wooyoung, nem hiszem hogy ez a legjobb ötlet. - sóhajtott Seonghwa. - Mi van, ha most felbukkant, de jövő héten már Kínában lesz ismét? - nézett rám a kávéjáról. Hajnali három körül lehetett, de igazából nem figyeltük egy ideje az órát. Látni Joongon és Seonghwan is, hogy már nagyon álmosak, de hálás vagyok nekik, amiért még így is itt vannak velem. Ez idő alatt elmeséltem nekik a tegnapi napomat is, azaz San megjelenését.

- Mit tehetnék, Seo? Évekig ő volt az, aki tartotta bennem a lelket. Nem érdekel, hogy megszegte az ígéretét miszerint mindennap beszélünk! Nem egyszerű egyetem mellett számon tartani mindent. - sóhajtottam.

- Értem, Woo.. Csak aggódunk. A barátaid vagyunk, nyilván nem akarjuk, hogy sérülj. - tette vállamra kezeit Seonghwa.

- Köszönöm, és tényleg hálás vagyok nektek, de... Úgy érzem, beszélnem kell Sannal. - piszkáltam ujjaim.

- Rendben, ha te így érzed, hívd fel. Viszont szerintem beviszem Hongjoongot a szobánkba. - biccentett a pulton fekvő fiú felé.

- Okés... Jó éjszakát! - keltem fel a székről ásítva.

- Neked is! - mosolygott fáradtan, és az alvó Joongot felvette az ölébe. A folyosón keresztül bementem a Yeosanggal közös szobámba és a névjegykártyát megkeresve ültem le az ágyra. Telefonomba begépeltem a számokat, és beharapott ajkakkal kezdtem csörgetni.

- Igen? - vette fel a telefont.

- Wooyoung vagyok. - válaszoltam halkan.