☆ amare ad aras || woosan

53

₩

- Öhm, bocsi, de mi? - kérdezett vissza értetlenül Hwiyoung.

- Hallottam mindent. Nem kell ide jönnöd többet főzni, mert én is tudok, na meg azok a süket dumák.. - válaszolta feldúltan a párom és közelebb jött hozzám.

- San, abbahagynád? - kérdeztem, miközben felnéztem rá. - Semmi süket duma nem volt abban amit mondott. Ne légy már ennyire betegesen féltékeny! - sóhajtottam idegesen.

- Te ezt elhiszed? - kérdezte hisztérikusan.

- San, el se kezdj hisztizni! Tudod nagyon jól, hogy nem hagynálak el senkiért, mégha süket dumája is lenne, akkor sem. - sóhajtottam.

- Szerintem ideje mennem... Beszéljétek meg, majd még találkozunk, sziasztok! - mosolygott Hwiyoung és elindult az előszobába.

- Kösz' szépen! - néztem páromra idegesen, és kimentem Hwiyounghoz az előszobába. - Ne haragudj miatta... - sóhajtottam bűnbánóan.

- Semmi gond, igazából hozzászoktam. Seonghwa exe is állandóan pikkelt rám, mert ő nem tudott még akkor arról, hogy mi unokatesók vagyunk. - válaszolta mosolyogva.

- Biztos nem baj? Maradhatsz nyugodtan, most még nem fogok tudni vele beszélni normálisan, mert méginkább behisztizik. - motyogtam.

- Dehogy baj! De tényleg ideje mennem. Majd holnap is benézek, ha Seo beenged egyáltalán. - kuncogott. - Viszont lehet, hogy látta az ajtós esetet, azért ilyen. Mindenesetre remélem, hogy nem lesz semmi baj. Ha meg mégis, csak szólj és jövök, majd beszélek én a fejével. Hidd el, hatásos a hegyibeszédem. - mosolygott büszkén.

- Rendben, mindenképpen! Vigyázz hazafelé! - vigyorogtam, majd miután Hwiyoung elköszönt becsuktam utána az ajtót. - Muszáj volt ezt, San? - kérdeztem, miközben ismét kifújtam egy adag levegőt, s leültem párom mellé a kanapéra.

- Csak ölelj meg... - motyogta elfúló hangon, én pedig kérdés nélkül megöleltem őt.

- Tudod, hogy semmiképpen sem hagynálak el, senki miatt. Tudom nagyon jól, hogy félsz, hogy engem is elveszítesz, mint Deshit, de én maradok. Nem megyek sehová sem, oké? Melletted leszek, amíg azt nem mondod, hogy eleged lett belőlem. - mosolyogtam, majd elengedtem a könnyes szemű páromat és kezeim közé fogtam az arcát. - Szeretlek, Sannie! - néztem mélyen a szemeibe.

- Én is szeretlek, és sosem lesz olyan, hogy megelégellek! - szorított magához. - Annyira sajnálom, de ilyenkor nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a nálam helyesebb pasik állandóan flörtölnek veled, és egyszerűen csak... Fáj ilyenkor ez a gondolat. - motyogta a vállamba.

- Nálad helyesebb? Már ne is haragudj meg, de most viccelsz, ugye? - engedtem őt el. Értetlenül nézett rám, én pedig mosolyogva bámultam rá vissza. - Nálad helyesebb, aranyosabb, törődőbb és jobb pasit nem láttam! Jó, igen, ott van Yeosang, Hwiyoung és Dooshik hyung is, de sosem tudnám őket a helyedbe képzelni. Yeosangot meg már végképp nem... - pusziltam az orrára.

- Még jó hogy nem! - vigyorgott boldogan. - Köszönöm, hogy még így is szeretsz! - simított az arcomra.

- Ez csak természetes, de még egy ilyen, és esküszöm, hogy egy hónapig nem szólok hozzád! - mondtam komolyan.