☆ amare ad aras || woosan

11

₩

- Hongjoong vagyok! - húzta ki Seonghwa kezei közül a sajátját, s a kínosan mosolygó fiú felé nyújtotta. - Amerikai vagy? - kérdezte kíváncsian.

- Igen, félig az vagyok. Nemrég költöztem ide, és még szoknom kell a dolgokat! - nevetett fel Kai.

- Ah, értem! Köszönöm, hogy segítettél! - mosolygott zavartan.

- Semmiség. - válaszolt mosolyogva, viszont ekkor Seonghwa hangosan sóhajtott egyet. - Ohm... Szerintem megyek. Örültem, Hongjoong! Sziasztok! - intett nekünk, majd elment a boxunk mellől.

- Most ezt miért kellett, Seonghwa?! - nézett Hongjoong idegesen Seonghwara.

- Mert nem szimpi! - morogta.

- És? Nekem meg az! - vágta rá Joong, és felállt. - Induljunk az egyetemre! - kapta fel magára a vékony kabátját, és elindult kifelé.

- Beszéld meg vele, én elviszem Wooyoungot! Titeket is vinnélek, de szerintem nem előttünk kellene beszélnetek. - mondta San, és ő is felállt. Én is felkeltem helyemről, és miután felvettem a kabátom, Seonghwa elköszönt tőlünk, s Hongjoong után ment. Mi San kocsija felé vettük az irányt, és abba beszállva elindultunk az egyetem felé.

- Tényleg megvársz? - kérdeztem.

- Persze, még pár napig szabad vagyok. Tegnap beküldtem a papírt, szóval még egy hét mire válaszolnak rá. - bólintott. Amikor megkapta a jogsiját, imádtam mellette ülni a kocsiban. Nagyon szerettem ahogy vezet, és bevallom, ilyenkor is nagyon vonzó a volán mögött ülő.

- Rendben. Csak nem akarok bezavarni a rutinodba. - mondtam, ahogy ránéztem.

- Ha rólad van szó, mindig ráérek, úgyhogy a munka sem számít. - mosolygott.

- Köszönöm! - mosolyogtam. Önzetlen volt, szeretett engem, és ezt éreztette is.

- Ne köszönd! Szeretném visszakapni a cuki kabalámat, aki minden éjjel magához szorított. - kuncogott, miközben továbbra is az utat nézte.

- Hah, én pedig a nagy, és óriás hegyem, aki mindentől megvédett! - sóhajtottam mosolyogva. - Tudod... - szólaltam meg egy kis idő múlva. - Szeretnék elmenni veled Deshi sírjához. - motyogtam.

- Mi? - lepődött meg, s egy pillanatra felém nézett.

- Igen, jól hallottad. Szeretnék elmenni én is. - mondtam.

- Fél éve nem voltam kint, Wooyoung...

- Sejtettem, hogy egy ideje nem voltál. Ezért is hoztam fel. De én szeretnék veled menni, nem akarom hogy egyedül menj. - vágtam szavába.

- Ha ezt szeretnéd... - sóhajtott, és leparkolt egy neki szimpatikus helyre. - Na de... Itt vagyunk! Jó tanulást, én itt leszek! - mosolygott.

- Rendben, szia, Sannie! - intettem neki mosolyogva, miközben kicsatoltam magam, s kiszálltam a kocsiból. Továbbra is széles mosollyal mentem a bejárat felé, ám egy hang ezt megakadályozta.

- Hé! - hallottam meg egy fiú hangját, ezért hátra fordultam. Kait pillantottam meg, ahogy egy - feltételezem - nála fiatalabb, ide járó fiúhoz megy. Azt hittem, beszélgetni fognak, de épphogy csak előre fordultam, meghallottam a másik fiú kiáltását.

- Hagyj békén! - kiáltott fel fájdalmasan, miközben a földre esett, ugyanis Kai gyomorszájon rúgta őt. Igaza volt Seonghwanak...