☆ amare ad aras || woosan

9

₩

- Na és... Milyen volt tegnap Sannal? - kérdezte Youngji vigyorogva. Mindent elmeséltem neki, és Yunhyeoknak is, hiszen ő volt a legkíváncsibb a részletekre.

- Nagyon jó volt. - mosolyogtam. - Hála istennek ma is csak délután kell bemennem! - sóhajtottam mosolyogva.

- Addig meg engem boldogítasz! - kacsintott Youngji.

- Pontosan. - vigyorogtam. Páran voltak csak a kávézóban, ugyanis reggel mindenki elrohant munkába, és csak egy kávéért sietett be ide.

- Te... Az nem Yeosang? - bökte meg a vállamat Youngji, miközben kifelé mutogatott.

- De... Az ő. - motyogtam, miközben a barátom néztem.

- Menj ki hozzá! - lökött ki a pult mögül. Én csak erősen gondolkozva, és kissé lelassulva indultam ki. Ahogy kiértem, Yeosang felé vettem az irányt, aki csak akkor nézett fel a telefonjából, mikor elé álltam.

- Miért nem jössz haza? - kérdeztem halkan.

- Wooyoung? Nem olvastad a levelet? A szobádban hagytam egy papírt. - sóhajtott, és eltette a telefonját.

- Gondolod, hogy majd én nyugisan bemegyek a szobámba, miközben te fel sem veszed a telefont? - kérdeztem idegesen.

- Nem, nyilván nem. De gondoltam bemész, és szét nézel. - mondta.

- Hm.. És azt gondolod hogy azzal a papírral minden el van intézve? - kérdeztem.

- Nyilván. Wooyoung... Leírtam abba a levélbe mindent. Kérlek, olvasd el! Ne aggódj, még visszajövök! - tette kezeit a vállamra, és biztatóan elmosolyodott.

- Hova mész? - kérdeztem halkan.

- Az is a lapon van. Ma indulok. Azért jöttem ide, mert el akartam addig köszönni. - válaszolt, és miután intett egyet, beszállt a kocsijába, s elhajtott. Hajamba túrva ültem le a padkára, miközben azon gondolkoztam, hogy amikor bementem a szobámba Sant felhívni, akkor egyáltalán nem láttam a papírt.

- Wooyo? - hallottam meg San aggódó hangját.

- Sannie! - pattantam fel, és megöleltem őt szorosan.

- Szólj Youngjinak, és hazaviszlek, rendben? - vált el tőlem, miközben az arcomra fogott. Imádtam ezt... Mindig látta, hogy van valami, és nem kérdezett rá, hanem csak tette a dolgát, mint jó barát. Bólintottam egyet, és bementem szólni Yunhyeoknak, illetve Youngjinak is, gyorsan elmesélve a szitut. Bár aggódva, de elengedtek, és miután levettem a kötényem, kimentem Sanhoz, aki a kocsijához vezetett.

***

A hazafelé tartó úton, mindent elmeséltem Sannak, aki csendben, engem hallgatva figyelte az utat. Néha közbeszólt, hogy Yeosang egy idióta, vagy egy barom, de utána csak magában fortyogva hallgatott.

- Olvasd el azt a levelet! De ki fogom nyírni így is úgyis. - rántott vállat. A szobánk felé indultam, San pedig követett engem. Benyitottam, és elvettem az ágyról, az oda helyezett papírokat. Elkezdtem olvasni, s miután a levél végére értem, megnéztem a másik papírt. - Mit ír? - kérdezte San, én pedig a kezébe nyomtam a levelet, miközben továbbra is csak a másik lapot vizslattam. - Yeosang beteg és ezért ment el?! De idióta! - akadt ki az előttem álló, míg én csak lefagyva néztem a diagnózisát.