☆ amare ad aras || woosan

32

₩

Ahogy végeztünk Sannie munkahelyén, és én is sikeresen kiléptem az egyetemről, páromhoz mentünk, hogy összepakolja a cuccait. Ugyanis útközben megbeszéltük, hogy odaköltözik velem Seoékhoz, amit utána közöltünk is velük. Majd kicsattantak az örömtől, mi pedig jót nevetve rajtuk szálltunk ki a kocsiból.

- Kint megvárlak, oké? - karoltam át nyakát, ő pedig derekamra csúsztatta kezeit.

- Rendben, sietek! Ha fáznál, ülj be nyugodtan! - puszilt a számra, és a derekam elengedve ment be a házába. Ahogy becsukta az ajtót, sóhajtva beültem a járműbe, és tárcsázni kezdtem Yeosangot.

- Szia, Wooyoung! - vette fel a telefont.

- Szia... Nemsokára hazaérek. Akkor a mólónál? - kérdeztem.

- Igen! Azért majd írj, hogy mikor lenne jó a találkozó, mert jelenleg nem vagyok a móló közelében. - válaszolt.

- Rendben. Majd írok. Szia! - köszöntem el, és le is tettem. Körülbelül egy tíz percet gondolkozhattam, amikor is San felnyitotta a csomagtartót és betette a bőröndjét, valamint a sporttáskáját.

- Nah, elég gyors voltam? - kérdezte, miközben beült mellém, majd az orromra puszilt.

- Mint a villám! - nevettem fel. - Tényleg... Yunhyeok hívott, hogy be kellene mennem, mert Mijoo beteg lett, szóval helyettesítenem kéne őt. - füllentettem. Nem mertem elmondani neki, hogy Yeosanggal találkozom, mert tuti kiakadt volna, ezt pedig nem szerettem volna.

- Rendben. És mikor végzel? - kérdezte mosolyogva, és beindította a kocsit, amivel el is indult.

- Szerintem ilyen hat óra körül. - mosolyogtam én is.

***

San be akart engem vinni a kávézóba, de mondtam, hogy nem kell, hiszen eleget kocsikáztunk ma, ezért ő lefeküdt pihenni. Seonghwa és Hongjoong lementek a boltba, így tőlük nem tudtam elköszönni.

- Szia, Yeosang... - szólaltam meg halkan, amint a fiú mellé értem. Atlétában, és farmernadrágban ült a fa deszkákon, miközben háta mögött támaszkodott meg kezeivel, s lábait lóbálta.

- Oh... Szia, Woo! Ülj le! - paskolta meg maga mellett a helyet, miközben felnézett rám.

- Elmeséled a dolgokat? - kérdeztem halkan.

- Tudod... Nem akartalak itt hagyni. De a tudat, hogy ezzel a dologgal csak jobban terhelnélek... Nem akartam megnehezíteni az életed. - sóhajtott. - Szörnyen fájt téged itt hagyni, és Kanadába menni, de ott kaptam tüneti kezeléseket. Csökkent a tünetek száma is... Ennek nagyon örülök igazából, mert vissza tudok menni tanítani a csoportjaimnak, csak hát... Bármikor előjöhetnek a tünetek, és akkor lábra sem bírok állni. - nézett rám a vízről. - Tudod... Nagyon hiányoztál. Sajnálom, hogy elkéstem. - mosolygott szomorúan.

- Nem tudok mit mondani erre, Yeosang. Elmentél és nem vittél magaddal, pedig... Ez lelkileg is elég megterhelő tud lenni. Engem nem érdekelt volna, mennyi teher zúdul rám ezzel, de... Vihettél volna magaddal. - sóhajtottam. Ekkor csörögni kezdett a telefonom, ami San nevét írta ki. - Szia, Sannie! - vettem fel a telefont.

- Merre vagy? Mert bejöttem érted a kávézóba, és Mijoo itt van épségben, te pedig sehol. - hallottam meg ideges hangját.

—————❤️‍🩹
Bwoo_shipper
PannaSzab4