☆ amare ad aras || woosan

29

|-|

- Woah... Nem is tudtam, hogy ilyen kis romantikusba nyomod. - tátottam el számat, amint megláttam, hova is hozott. Lámpás mezőn voltunk, ahol több pár is volt, legtöbbjük azonos nemű, ami kissé megnyugtatott. Seonghwa ölébe ugrottam, és nem győztem megköszönni, hogy egy ilyen szép helyre hozott, és hogy ennyire ismer engem. Ugyanis én mindig is el akartam jönni egy ilyenre, de mivel sokszor nem sikerült eljutnom, így feladtam ezt az "álmot".

- Örülök, hogy tetszik! Sajnálom, hogy hamarabb nem tudtalak ide elhozni, de én is mindig lemaradtam, ma viszont sikerült elcsípnem a lámpásos emberkét. - mosolygott és letett a földre. Ujjainkat összekulcsolta, és a kis fehér asztalkánál ülő bácsihoz mentünk. - Jó napot! Kettő lámpást szeretnénk! - mondta, a bácsi pedig mosolyogva adott egy-egy lámpást, és egy gyufát, amivel meggyújthatjuk majd.

- Sokáig, fiúk! - kiáltott utánunk mosolyogva, miután elindultunk a dombon lefelé.

- Köszönjük! - mosolyogtam a bácsira. Ahogy leértünk a mezőre, ahol már többen tartózkodtak, Seonghwa az egyik lámpást a kezembe adta, és meggyújtotta. Utána a sajátjával is megismételte ezt, viszont mikor én készültem, hogy elengedem, megfogta a csuklóm.

- Várj... Szóval... Mondani akarok valamit. - sóhajtott, és a lámpására nézett, ami sárgás árnyalatot adott arcának. - Tudod... Egy héttel ezelőtt azt gondoltam, hogy barátként fogunk ide eljönni, mert már ugye akkor leszerveztem, de... Nagyon kellemeset csalódtam, amikor bevallottam neked az érzéseim, és nem utasítottál vissza. Örülök, hogy veled lehetek itt... Azt viszont tudnod kell, hogyha barátként jöttünk volna ki ide, akkor is mondtam volna neked egy ilyen szöveget, csak kevésbé nyálasat. - nevetett fel kissé. - Szóval csak annyit mondanék még, hogy... Nagyon szeretlek, Hongjoong! Illetve... Lennél a párom? - nézett fel rám a lámpásáról.

- Seo... - remegtek meg ajkaim, amin édesen nevetni kezdett, és a szabad kezével arcomra simított. - Nagyon-nagyon szeretlek! És örömmel leszek! - és ezzel könnyeim elindultak lefelé az arcomon, és mosolyogva töröltem meg szemeimet, hogy azért lássak is valamit.

- Engedjük fel háromra... Egy... Kettő... Három! - dobtuk fel a lámpásokat egyszerre. Seonghwa mosolyogva húzott magához egy csókra, amit örömmel viszonoztam.

₩

- San.... Biztos jó helyre hoztál? Ohm... Én nem egy erdőben akarom végezni. - motyogtam, miközben szorosan San mögött mentem.

- Ne aggódj már! Egyszer jártam itt egy haverommal, és a fákra festettünk jeleket, hogy visszataláljunk a városba. - nevetett fel, miközben hátra nézett rám.

- Hát oké... - sóhajtottam. - San... Komolyan egy... Erdei tó? - néztem fel a barátomra, miközben mellé álltam. Nem sokat gyalogoltunk a kisebb beszélgetésünk óta, de örültem is neki, mert már kezdett fájni a lábam.

- Igen. Nem tetszik? - kérdezte aggódva, és magához húzott a derekamnál fogva.

- De! Nagyon is tetszik! Köszönöm! - csimpaszkodtam rá boldogan. Valójában mindig is azt akartam, hogy egy ilyen helyre hozzon el valaki randizni, de nappal. Viszont... Be kell valljam, ez sötétben, a tavirózsákkal, és a szentjánosbogarakkal még szebb.

- Huh, megnyugodtam! Nos... Akkor... - engedett el, majd elkezdte levenni magáról a ruhákat.

- Mit csinálsz? - kérdeztem zavartan nevetve, amikor az alsóját is le akarta venni.

- Fürdeni fogok. - jelentette ki mosolyogva, majd alsóját ledobva magáról, elkezdett futni a kissé mohás mólón, és beleugrott a vízbe.

- Jézusom.... - nevettem el magam, ám ahogy feljött a víz alól, és hátra simította vizes tincseit, még a lélegzetem is elakadt.

- Nah? Bejössz még ma? Jó meleg! - nézett rám mosolyogva.

- Hát jó... - motyogtam és elkezdtem levetkőzni. Amint levettem magamról a ruháim, San után mentem a vízbe, csak én nem ugrottam, hanem szépen belemásztam.

- Nagyon gyönyörű vagy, ugye tudsz róla? - kérdezte, miközben magához húzott és a lábaimat megfogva kulcsolta rá a saját derekára.

- Most... Mostmár igen... - motyogtam zavartan.

- Aranyos vagy... - kuncogott és az arcomra simított. Zavaromat elrejtve néztem fel a vízről barátomra, és nyakába kulcsoltam karjaim. - Tudod... Nagyon szeretlek, amióta csak az eszemet tudom. És erre csak alvás előtt jöttem rá tegnap. Hiszen... Annyira csodálatosnak találtalak már akkor is, mielőtt még elmentem volna Kínába. És szerintem aki barátként tekint a másikra, nem csodálja ennyire az illetőt. - nevetett fel, és az arcomon lévő kezét, az oldalamon levezetve tette derekamra azt.

- Ahj... Ne mondj ilyeneket! Sírni fogok! - motyogtam lebiggyesztett ajkakkal.

- Hm... Lennél az a személy az életemben, aki felvidít; ha rosszkedvem van, ébredés után; bearanyozza a reggeleimet, és ha nem rakom el magam után a mosatlant; megkerget a fakanállal? - kérdezte mosolyogva, erre pedig sikerült elsírnom magamat, könnyeimet pedig szeretetteljesen nevetve törölte le arcomról. Szorosan hozzábújtam, arcomat pedig a nyakába fúrtam, és ott igyekeztem megnyugodni.

- Sannie... - motyogtam, és felnéztem barátomra. - Szívesen lennék ez a személy... - suttogtam, San pedig ezt meghallva, boldogan hajolt az ajkaimra.

————❤️‍🩹
ehj 710 szavas rész... de(!) legalább ez most jól sikerült!!!​ vagyis remélem... 😭😭

valamint boldog kínai újévet, skacok!!!! sok nyuszit! 🧧🐇

Bwoo_shipper
PannaSzab4