☆ amare ad aras || woosan

41

₩

Nos, az este folyamán nem volt semmi, mert mire lefürödtem, San már horkolt, szóval csak felöltöztem és hozzábújva aludtam el én is. Aztán... Ez volt az első reggelem úgy - amióta Sannal együtt vagyok -, hogy kocsi elé akarok ugrani. Ugyanis arra keltem, hogy valaki hív, ez pedig nem a legkellemesebb dolog így reggelre.

- Ki az? - szólaltam meg kómásan, csukott szemekkel. Sannie erre megébredt, és morogva húzott magához szorosan, hogy a hátamba bújva ölelhessen.

- Jó reggelt, Wooyoung! Ne haragudj, amiért felkeltettelek, de Yeosang azt mondta, hogy nem hozta el tőletek az összes cuccát, és elküldte a címet, hogy hova jöjjünk. Bocsi, hogy korán jöttünk, viszont tízre kell mennünk dolgozni, és csak most tudjuk neki bevinni a cuccokat, mert későn végzünk. - szólt bele a telefonba Mingi.

- Oh, szia, Mingi.. Semmi baj.... Összeszedem őket, és leszaladok vele! - keltem ki az ágyból, és elkezdtem a szekrényben kutatni.

- Köszönöm! - válaszolt mosolygós hangján, és letette a telefont.

- Mi az már, Bébi?!​ Gyere vissza! - nyafogott San.

- Le kell mennem Mingiékhez a ház elé, mert itt vannak Yeosang maradék cuccaiért. - válaszoltam, és gyorsan felkaptam egy szatyrot, amibe bele is tettem a ruhákat.

- Jó! De siess vissza! - emelte fel kezét, és mutatóujjával kezdett el hadonászni, mindezt csukott szemmel feküdve. Elnevettem magamat rajta, és felvettem a papucsomat, majd sietve hagytam el a lakást.

- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva a fiúknak. Yunho álmosan intett egyet, Mingi pedig mosolyogva köszönt ismét, és elvette tőlem a szatyrot.

- Ne haragudj! - sóhajtott Mingi bűnbánóan.

- Nincs gond, tényleg. Nekem is be kellene ma mennem dolgozni, mert már rég voltam bent. Szerintem Sannak is dolgoznia kell ma, szóval köszi inkább. - nevettem fel egy kicsit.

- Ah, akkor szívesen! De mi most megyünk, még kávét is akarunk útközben venni... Szegényem aludni sem tudott, mert fájt a feje. - nézett Yunhora, aki a kocsinak dőlve próbált meg talpon maradni, csukott szemekkel.

- Szegény.. Miért nem mondtad neki, hogy maradjon otthon? - kérdeztem aggódva.

- Mondtam neki, de nagyon makacs. - sóhajtott és visszanézett rám. - Na de akkor jó ébredezést nektek, mi most mennénk! - mosolygott Mingi, majd a szatyrot betéve a kocsiba, ők is beszálltak, és elhajtottak. Sietve mentem be a lépcsőházba, ugyanis elég hűvös volt még és amikor felértem, San már az ajtóban várt.

- Így mentél le? - kérdezte ridegen. Megszeppenten néztem rá, ő pedig csak érzelemmentes arccal tolt neki az ajtónak, amin az előbb benyitottam. - Meg akarsz fázni? Esetleg.. Tetszeni akartál Mingiéknek? - kérdezte, miközben derekamba mart, és magához húzott. Arcát a nyakamba fúrta, kezeit pedig a combomra vezette, ezzel jelezve; ugorjak az ölébe. Ahogy ezt megtettem, erősen markolt a fenekembe, amitől hangosan felnyögtem, s csak azután realizáltam, hogy nem ketten vagyunk a lakásban.

—————❤️‍🩹
Bwoo_shipper
PannaSzab4