☆ amare ad aras || woosan

73

₩

- Megjöttünk. - nézett hátra San, amint megálltunk Dooshik hyungék háza előtt. Hyungom nem szólt semmit, csak sóhajtva kiszállt a kocsiból és kivette a cuccait.

- Sanie.. Ugye nem baj, ha bemegyek vele? - néztem páromra.

- Menj csak nyugodtan. Megvárlak itt. - nyúlt hátra, s az arcomra simított.

- Sietek! - pusziltam az orrára. - Ha nem fognak veszekedni, egy öt perc és itt vagyok. - sóhajtottam. San száját húzva bólogatott, én pedig idejét láttam követni barátomat. - Hyung... Ugye tudod hogy minden rendben lesz? - kérdeztem halkan, amint utolértem őt.

- Nem tudom, Young.. - sóhajtott, s állát a fejemre támasztotta, miközben magához ölelt. - Egyszerűen már nem tudom hogy mi miatt aggódjak... Hogy itt lesz-e még vagy már rég lelépett. - motyogta.

- Biztosan itt lesz, hyung. Tudod hogy Yunmin nem ilyen. - viszonoztam ölelését. - De minél tovább húzod az időt, annál rosszabb lesz neked. - toltam el magamtól. Dooshik hyung egyetértett velem, szóval elővette a saját kulcsát és amint kinyitotta az ajtót; bement a házba.

- Yunminie, megjöttem! - kiáltotta el magát hyungom, s közben letette a táskáját.

- Konyha. - hallottuk meg az elég rövid választ. Így hát Dooshik hyung elindult a konyhába, ahová én is követtem őt.

- Szia, Kicsim! - ölelte magához hyung az asztalnál ülőt. Viszont Yunmin nem igazán nézett ki úgy, mint aki viszonozni akarná. Dooshik hyung pedig ahogy ezt észlelte, el is engedte őt. - Mi a baj? Szüleidnél történt valami? - kérdezte halkan. Nem szerettem volna közbeszólni, ezért csak intettem egyet hyungnak, hogy addig kimegyek Sanhoz. Bólintott egyet és már újból a párjának szentelte minden figyelmét.

Ahogy elhagytam a házat, kiengedtem az eddig bentartott levegőmet. Ahogy a kocsihoz értem, bekopogtam az ablakon és jeleztem páromnak, hogy szálljon már ki. Nem terveztem addig beülni, amíg Dooshik hyung nem közli, hogy minden oké köztük.

- Mi történt? Minden oké? - kérdezte San, ahogy kiszállt a kocsiból és mellém állt. Mindketten neki dőltünk a jármű oldalának, s úgy néztük a kis kertes házat.

- Nem tudom... Nem akartam beleszólni és hallgatózni sem, mert nem is biztos hogy Yunmin mondott volna bármit is a jelenlétemben. De olyan volt mint egy élő halott.. Hyungot se ölelte vissza, szegény meg már fejben mindent is elképzelt. - sóhajtottam.

- Megértem... Valahogy én is ezt érzem minden alkalommal, amikor összeveszünk. Nem szándékosan csinálom és mégis képes vagyok megbántani téged. - motyogta.

- Én pedig tudom nagyon jól, hogy nem szándékosan csinálod. Viszont.. A mi részünket beszéljük meg inkább otthon. Nem halogatni akarom, csak... Előbb legyenek ők letisztázva. - döntöttem fejemet a vállára.

- Én is így gondolom... Szeretlek. - puszilt a homlokomra.

- Szeretlek, Sanie. - néztem fel rá, majd adtam egy puszit az arcára.

—————————
hűha, megszületett 🫡

Bwoo_shipper
jjk_softer