☆ amare ad aras || woosan

6

₩

- Mit dolgozol? - kérdeztem kíváncsian.

- Apám cégénél vagyok, akkor vettem át tőle mikor visszajöttem. A kínai írásjelek nem igazán voltak ínyemre, szóval úgy döntöttem visszajövök. De nyilván te is az eszemben voltál, hogy ideje lenne visszajönnöm hozzád. - nézett fel rám.

- Nem csináltad végig az egyetemet, igaz? - kérdeztem, miközben leültem mellé.

- Hát... Lett volna még két évem, de az írásjelek ugye, és... A hiányod is közrejátsszott. Nem ment volna az egyetem. Úgyhogy beálltam ide dolgozni, és mindenféle dolgot én intézek itt. Most például egy olyan ügyet kellett tisztáznom a vevővel, hogy rossz méretet választott a vásárláskor mert ugye látásból vette, és nem fizették neki vissza az árát, miután visszahozta. Nagyon problémás egy nő, de nem tudtam vele mit csinálni, mivel nagy betűkkel ki van írva, hogy blokk ellenében fizetünk pénzt vissza, vagy cserélünk méretet. - sóhajtott.

- És mit kell csinálnod most? Mármint oké, hogy a nő problémáját kell megoldanod, de miket kell oda írkálnod? - hajoltam közelebb hogy láthassam a papírt.

- Hát... Egyelőre csak egy papírt kell kitöltenem az alapján, amit a nő állított a kasszásunkról, és majd ezt odaadni az apámnak. - magyarázta miközben rám nézett.

- Ah, értem! Biztos nehéz lehet.. - néztem fel rá én is. San mosolyogni kezdett és az orromra puszilt, majd tovább dolgozott. Én vörös arccal, majd elmosolyodva tettén döntöttem fejemet a vállának, s úgy néztem ahogy dolgozik.

***

Egy kisebb hangzavarra keltem, ami feltételezem a konyhából jött. Nem voltam benne biztos, hogy mikor aludtam el, de talán akkor, amikor San vállán pihentettem a fejemet. Álmosan battyogtam ki, és először fel sem tűnt, hogy hétköznap van, és nekem háromtól-ötig előadásom van.

- Valóban szólhatott volna, de gondolom nem akart titeket felkelteni. - mondta San, és belekortyolt az italába.

- Értem én, de legalább egy üzenetet dobhatott volna, hogy reggel ne keressük. Elég, hogy a barátja után kell kutatnunk. - sóhajtott Hongjoong. Várj.... Hongjoong?!

- Sziasztok! - léptem be a konyhába álmosan.

- Ahj, Wooyoung! A szívfaszt hoztad rám! - ölelt magához Seonghwa. - Legközelebb szólj, ha elmész! - dorgált meg, de azért még jobban magához szorított.

- Igen is, anya! - nyöszörögtem, ugyanis már kezdett fogyni a levegőm.

- Seo engedd már el, megfullad! És amúgy is, most én jövök! - vágta rá Hongjoong, majd a nálam egy kicsivel alacsonyabb fiú is magához szorított.

- Jót aludtál a vállamon? - kérdezte nevetve San.

- Hm, akkor tényleg elaludtam. - motyogtam magamnak. - Bocsi, hogy kitúrtalak a szobádból. - mondtam, és leültem mellé - mivel már Joong elengedett.

- Nem túrtál ki. Igazából bevittelek, és utána mentem is vissza csinálni a papírokat. Körülbelül egy órát aludtam, azt is a dolgozó szobában tettem. Arra keltem hogy csörög a telefonom. - sóhajtott.

- Pihenj ma sokat! - mutogattam a mutatóujjammal. - Jelentkezett, Yeo? - néztem a fiúkra, akik a fejüket rázták.

- Nálad? Nézted már, hogy Jungwoo válaszolt-e? - kérdezte Seonghwa.

- Oh, basszus, azt nem is figyeltem! - mondtam, majd San szobájába mentem, megkeresni a telefonom. Amint megtaláltam, meg is néztem, hogy válaszolt-e. Ahogy megláttam, hogy kaptam tőle üzenetet, kirohantam a fiúkhoz, és felolvastam. - Azt írta, hogy beszélt Yeosanggal, de csak annyit írt neki, hogy elmegy, és elvileg nagyon szűkszavú volt. Illetve neki sem vette fel a telefont. - sóhajtottam, és levágtam magam a székre.

- Fasza... Szóval itt hagyott! - háborodott fel Seonghwa. - Úgy látszik a történelem ismétli magát. - pillantott San felé.