☆ amare ad aras || woosan

15

₩

- Arra gondoltam, hogy Seonghwa és Hongjoong is jöhetne. - szólalt meg, miután megettünk mindent, és levittük a konyhába elmosni a koszos tányérokat, evőeszközöket.

- Hm, ez jó ötlet! Majd megkérdezem őket..... - mosolyogtam. - Köszönöm, Sannie, hogy visszakaphatlak! - öleltem magamhoz a fiút.

- Én is köszönöm, hogy adtál egy újabb esélyt! - sóhajtott, és szorosan magához húzott.

- Sannie... Ha Yeosang visszajön... Szerinted féltékeny lesz, amiért te vagy nekem? - kérdeztem halkan.

- Hah... - engedett el sóhajtva. - Nem tudom, de az biztos, hogy nem örülne neki, ha meglátna minket ölelkezni meg ilyenek. Bár... Biztosan megértené, hogy különleges és erős barátságunk van. De ezzel most ne foglalkozz. - nézett rám, miután eltette a tányérokat. - És tudod mit? Ha látom, hogy Yeosang képeit és a közös képeiteket nézegeted, vagy róla beszélsz, rá gondolsz amikor velem vagy; nem szólok hozzád. - mosolygott pimaszul.

- De hát mindig veled vagyok! - csaptam meg a karját.

- Akkor menj haza és süllyedj mélyre. - hajolt közel az arcomhoz továbbra is vigyorogva.

- Egy szemét hegy vagy! Egy szemét, helyes hegy, akinek nem lehet ellenállni... - próbáltam durcás arcot vágni, ám ez a végére nem jött össze.

- Na látod... Olyan aranyos vagy durcásan! - nevetett fel, és ismét magához húzott.

***

- Meddig szeretnél szabin lenni? - kérdezte Yunhyeok. - Mert ki tudom adni neked ezt a hetet is. Youngji csak jövőhétre kért szabadnapot. - mosolygott.

- Elég lesz a hétfő, kedd és szerda. Kedden Sannal és Hongjoongékkal megyünk kirándulni, az a nap a fontos, hogy szabad legyek.. Holnap csak pihennék, a szerdai nap pedig azért lenne fontos, mert akkor muszáj megcsinálnom az egyetemre a beadandókat. - magyaráztam. - Csütörtökön meg csak este tudok jönni, mert ötig előadásom van. - húztam el a számat. Valóban úgy volt, hogy holnap megyünk kirándulni, viszont esőt mondtak egész napra, és Hongiéknak is a keddi nap jó.

- Nem gond, Mijoo jön be úgyis. Érezd jól magad, és pihend is ki a stresszt, Woo! Rád fér már. - mosolygott biztatóan, majd megveregette a vállam, és utamra engedett.

- Áldom az eget, amiért ilyen főnököt kaptam! - szálltam be San mellé a kocsiba.

- A végén még féltékeny leszek! - nevetett fel, miközben beindította az autót.

- Elugrunk hozzánk? Gondolom, ma is nálad alszom, és kellene még ruha. - néztem rá barátomra.

- Hm, az én ruháimat is felveheted nyugodtan. De persze, elmehetünk, elvégre holnapra is kell ruha neked. - mosolygott. - Na meg, tudom én, hogy nemcsak a ruhák foglalkoztatnak. Hiányoznak a barátaid. - kacsintott rám vigyorogva.

- Hagyjál, na! Ne szemétkedj! - tettem keresztbe a karjaim.

- Még mindig azt mondom, hogy aranyos vagy durcázás közben. - nevetett fel, én pedig továbbra is csak durcázva ültem a hahotázó fiú mellett, visszafogva magam, nehogy véletlenül megcsapjam őt.