☆ amare ad aras || woosan

39

₩

- Wooyo... Ülj le! Már fél órája itt járkálsz... - fogott a csuklómra San, miközben felnézett rám.

- Örülök, hogy ilyen nyugodtak vagytok, de én rohadtul nem vagyok az! - válaszoltam és kihúztam kezemet pároméból.

- Wooyoung.. - szólalt meg Yunho. - Mi is idegesek vagyunk, de ha mi is így kiborulnánk, szerinted Yeosang nem aggódna értünk? - kérdezte.

- Hah... Igazad van.. Ne haragudjatok... - ültem le Mingi és San közé.

***

- Jó estét! Maguk Kang Yeosang barátai? - sétált elénk egy orvos. Egy emberként bólintottunk, az előttünk álló pedig a papírjait kezdte olvasgatni. - Nos, az a diagnózis, miszerint neki lupusza van; nem igaz. És ma sem azért lett rosszul, mert nem vette be a lupusz tüneteire felírt gyógyszerét. Valószínű, félre lett diagnosztizálva Kanadában, és a sugárkezelések miatt volt nála ez a rosszullét. Kang urat bent tartom a hétre, mert kivizsgálnám én is, hogy mi okozza nála a térdduzzadást, és a dagadó-viszkető foltokat. Aggodalomra semmi okuk nincs, már sokkal jobban van, viszont egyszerre csak egy ember lehet bent. Nagyon maximum kettő. - mosolygott biztatóan az orvos, mi pedig megkönnyebbülten fújtuk ki magunkat.

- Köszönjük szépen, doktor úr! - álltam fel, majd meghajoltam.

- Ez a dolgom. Ha megbocsátanak... - mosolygott, és meghajolt. Miután a többiek is meghajoltak, elment, én pedig San felé fordultam.

- Bejössz velem? - kérdeztem halkan.

- Persze! - pattant fel és a fiúkra nézett.

- Nem baj, menjetek ti először. - válaszolta Mingi, és magához húzta a mosolygó Yunhot. Ezzel Yeosang kórterme felé vettük az irányt, és ahogy odaértünk, benyitottam. Mindezt halkan tettem, mert nem akartam megijeszteni őt.

- Szia, Yeo... - köszöntem halkan, és a fiú mellé ültem.

- Sziasztok! - motyogta, továbbra is a takaró szélét piszkálva.

- Miért aggódsz? - kérdeztem és a kezeire tettem az enyémet, nehogy a végén bedagadjon az ujja.

- A tanítványaim miatt... Most mit fogok nekik mondani? - sóhajtott, s kétségbeesett tekintettel nézett szemeimbe.

- Semmit. Emiatt ne aggódj, Yeosang. A tánccsapataidban nagyon sok aranyos gyerek van. Biztosan türelmesek, és várnak rád. Sőt, most tutira aggódnak érted. - mosolyogtam biztatóan. - Felhívjuk őket? - kérdeztem.

- Az jó lenne! - vidult fel arca. Nevetve vettem elő a telefonom, és megkerestem a beszélgetéseim között Yeosang egyik tanítványának a profilját. - Pont most van órájuk Ryuval, szóval biztosan ott vannak. - tette hozzá. Tárcsázni kezdtem a fiút, aki pár csörgés után fel is vette.

- Wooyoung hyung? - szólt bele a telefonba.

- Igen, én vagyok az. Kapcsold be a kamerád, és hívd oda a többieket! - mondtam, a fiú pedig tette amire kértem, és én is bekapcsoltam a kamerám.

- Jézusom, Yeosang hyung!​ -​ nézték aggódva a mellettem ülőt. - Ugye minden rendben? - kérdezte az egyik fiú.

- Már minden rendben van! Hála istennek nagyon jó barátom van, és segített felvidítani. - mosolygott rám Yeosang. - Viszont nem akarom, hogy aggódjatok. Szóval kérlek, ha Ryu engedi, hívjatok fel mindennap. Ezen a héten bent kell maradnom kivizsgálásra, de minden rendben van velem. - mondta mosolyogva. Még egy ideig beszélgettek, én pedig addig San mellé ültem, aki az ablakon bámult kifelé.

- Sannie... Ne légy ilyen, kérlek... - motyogtam.

- Milyen? Nézzem nyugodtan, ahogy megint közel kerültök egymáshoz? - kérdezte, és felállva a fotelből, hagyta el a kórtermet. Sóhajtva néztem utána, Yeosang pedig ezt észrevéve, el is köszönt a tanítványaitól.

- Sajnálom, hogy csak a baj van velem... - szólalt meg halkan.

———————❤️‍🩹
Bwoo_shipper
PannaSzab4