☆ amare ad aras || woosan

12

₩

- Hé! Hagyd békén őt! - mentem oda a fiúkhoz, majd a fiatalabb srácot felsegítettem.

- Oh, Hongjoong kis barátja. - mosolygott Kai.

- Még egyszer ne menj Hongjoong közelébe! - mondtam idegesen.

- Itt nem te diktálod a dolgokat! - nevetett fel, és hát... Én is kaptam egy gyomrost, így a földön végeztem.

- Jól vagy? - guggolt le hozzám nehezen a fiú.

- Ah, megvagyok. - néztem meg a hasamat. Már most lilul... Király.

- Wooyoung? - hallottam meg Hongjoong hangját.

- Helló... - köszöntem halkan.

- Mi történt veled... Vagyis veletek? - nézett a mellettem guggolóra.

- Kai... Akit annyira szimpinek találtál, megvert minket. - mutattam a távolodó fiúra.

- Hah, nekem igazam volt! - mondta Seonghwa, aki mellesleg nemrég ért Hongjoong mellé.

- Hah.. Mostmár nekem sem szimpi. - motyogta bűnbánóan Hongjoong, és felsegített minket.

- Jól vagy? - fordultam a fiú felé, és fel akartam húzni a felsőjét, hogy megnézhessem a hasát, de nem engedte, ugyanis a csuklómra fogott.

- Igen, minden rendben! - mosolygott hamisan.

- Hogy hívnak? - kérdeztem, mire válaszolt, hogy Jungil. - Nos, Jungil. Csak akkor hiszem el, ha megmutatod a hasad. - mondtam.

- De... Nem szükséges, tényleg jól vagyok! - hadarta el.

- Akkor hajolj le, aztán meg egyenesedj ki! - utasítottam, mire a fiú megtette azt. Ám akárhogy próbálkozott, egész végig fájdalom ült arcán. - Mutasd... - mondtam, Jungil pedig sóhajtva tette amit mondtam. A fiú hasa tele volt kék, zöld, lila, és már sárguló foltokkal. - Mióta tart ez, Jungil? - kérdeztem.

- Hah, ez szörnyű! - tette Seonghwa a homlokára a kézfejét, és Hongjoongnak dőlt.

- Ne most drámázz, köcsög! - lökte el Seonghwat magától, majd közelebb jött Jungilhez.

- Azt hiszem, egy hónapja. Nem ide jár, viszont a bátyám haverja, és elég sokszor jöttek értem együtt. A bátyámnak van kocsija, általában ő hoz, de most Kai hozott, mert a tesómnak rosszul lett a barátnője. Már a kocsiban is be akart nekem verni, de csak annyi állította meg, hogy a bátyám kocsijával hozott, és nem akarta hogy véres legyen. - motyogta.

- Francba... - sóhajtottam. - Melyik karon vagy és hanyadéves (van ilyen szó? ha nincs, most lesz) ? - kérdeztem.

- Orvosin, és másodéves vagyok... - nézett fel rám.

- Mhm... Nem vagy messze tőlünk. Ha lehet, legyél velünk mindig. Várj meg szünetben, vagy ha mész haza, akkor velünk gyere ki. - tanácsoltam neki. - És most szerintem menjünk be az orvosiba. - sóhajtottam.

- Rendben... - válaszolt halkan, majd négyen bementünk az egyetem épületébe.

- Közös óránk van, szólok a professzornak, hogy egy kicsit késel. - mondta Seonghwa, majd a vállamra simított.

- Okés, köszi! - mosolyogtam, és Jungillel elindultunk az orvosi felé. Nincs vérző sebe egyikünknek sem, de azért mégis jobb, ha megnézi egy orvos Jungilt.