EGYÜTT BUKUNK EL - Daniel Ricciardo fanfiction

2.

A Magyar Nagydíj hétvégéje alkalmából szervezett programkínálatunk rekord mennyiségű vendéget és bevételt hozott magával. Elismerem, az üzletvezetőnk elég szépen kitalálta ezt, és szépen meglátta, hogy az embereknek igényük van erre.

Hétfőn Garai is csillogó szemekkel lépett ki az irodája ajtaján és ez a jókedv még két napig vele maradt. Szerintem ennek a sikernek köszönhetem azt is, hogy végül nem rúgott ki, habár bevallom, az elmúlt napokban igyekeztem inkább előbb itt lenni, mint aztán elkésni, ezzel megint okot adni neki az elbocsátáshoz.

Ezért is csodálkoztam, amikor csütörtökön már látszólag dühösen közeledett felém.

- Meg tudnád nekem magyarázni, hogy miért táncikálsz a vendéggel munkaidőben? – lépett oda hozzám és szinte az arcomba mászott. Ezt nem vettem volna annyira zokon, ha nem éppen egy 5 fős 20 év körüli fiúkból álló baráti társaságot szolgáltam volna ki. Minden lélekjelenlétemet megvillogtatva, mosolyogva befejeztem az italok asztalra helyezését, és csak akkor válaszoltam, amikor már elléptem az asztaluktól. Akkor viszont már nem éppen jókedvűen.

- Mégis miről beszélsz? – torpantam meg a kerthelyiség azon részén, ahol már csak üres asztalok vettek minket körül. Délután három óra körül még nem szokott itt nagy tumultus lenni.

- Figyelj, én tudom, hogy nőből vagy, imponál az egódnak, ha egy ennyire ismert embernek udvarolhatsz, de örülnék neki, ha nem tennél úgy minden egyes alkalommal, amikor egy híres ember beteszi ide a lábát, mintha nem lennél több, mint egy vendég. Te itt dolgozol! Remélem ez világos, és ez az utolsó alkalom, hogy ezt el kell magyaráznom neked! – morgott Garai, nekem meg hirtelen összeállt a kép.

- Várj, te ezt honnan tudod? – kérdeztem, mert tekintve, hogy eddig nem hozta fel a témát, és nem keresett meg engem hétfőn ezzel kapcsolatban, azt gondoltam, hogy nem tudott róla. Azóta pedig már eltelt pár nap, simán tudott volna velem beszélni, mégis a mai napot tűzte ki erre. Valaminek történnie kellett azóta, nem hittem, hogy a hétvégi sikertől annyira beszívott, hogy eddig nem jutott eszébe.

- Lujza most töltötte fel az oldalra a hétvégéről készült képeket, és csak gondoltam átpörgetem őket. Nem gondoltam volna, hogy téged látlak majd viszont, ahogy éppen nagyon nem a munkádat végzed. – magyarázta, közben elővette a farzsebéből a telefonját, és pár perc pötyögés után felém mutatta a kérdéses képet.

Igaza volt! Ott voltunk Daniellel a telefon képernyőjén egy nagyon könnyen félreértelmezhető szituációban, ami miatt először köpni nyelni nem tudtam. Teljesen elfelejtettem azt a fránya fotóst, aki itt szokott lenni a különleges hétvégéken, mert a vendégek imádják ezeket tovább osztani. Jó marketingfogás, amelyet Lujza, a marketingesünk talált ki még pár hónapja.

- Tudom, hogy nem igazán tűnik úgy, mintha lenne rá magyarázat, de esküszöm meg tudom magyarázni. – kezdtem volna bele, amikor félbeszakított.

- Nem foglak kirúgni. – mondta ki az ítéletem, amin rendesen meglepődtem. – De – tette fel a mutatóujját, ami azt jelezte, hogy ne könnyebbüljek még meg. – Csak azért, mert a fotót átvette rengeteg hírportál, ami nekünk hatalmas reklám. Ettől függetlenül nem igazán érdekel, hogy miért táncikáltál ezzel az emberrel a munkaidőd közben, de ha még egyszer megtörténik, akkor itt sem vagy. És tényleg ez az utolsó figyelmeztetés, mert nagyon rezeg a léc, csak azért nem rúgtalak még ki a közelmúltbeli magatartásod miatt, mert mindent összevetve egy jó munkaerő vagy, ráadásul a tapasztaltságod előny. De egy idő után nem lesz ez elég, és nem fog megmenteni. Remélem értettük egymást.

Miután faképnél hagyott még jó ideig bámultam magam elé. Akkor ébredtem csak fel, amikor egy lány eléggé erőszakosan elkezdett felém integetni. Igen, most sem ártana a munkámat végeznem.